alacsonyan állnak lábunk alatt az égi fények
még égnek
nem félnek az éj karmaitól
fejünk felett a Nap okádó
sűrű sötétbe burkolózik
társalog a holddal
gagyog
mellettünk felhők úsznak
és áznak saját könnyeiktől
vitáznak a kicsapódás sorrendje felől
előttünk semmi
csak az űr néma messzesége
mely magunkba torkollik
és bennünk folytatódik tovább
hidegek vagyunk
szemünk jeges
lelkünket rég elvitte az ószeres
vidáman döcögő
fausti targoncája
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése