2017. augusztus 31., csütörtök

Hamarosan megnyílik a Pécsi Galéria 40 éves jubileumi kiállítása

Az idén 40 éves Pécsi Galéria jubileuma alkalmából egy hallatlanul izgalmas és átfogó intézménytörténeti bemutató látható a Pécsi Galéria 40 című kiállításon. A Széchenyi téri kiállítóhelyen több mint ezer dokumentumot mutatnak be a Pécsi Galéria elmúlt 40 évének kiállítási anyagaiból az augusztus 31-én, 17 órakor nyíló kiállításon. 

Az elmúlt 40 év körülbelül 300 kiállításának anyagából láthatók itt kordokumentumok: a katalógusok, kiadványok, meghívók, plakátok, fotók mellett a kiállítások szervezésével kapcsolatos korabeli dokumentációk: levelezések, műtárgykísérők, reprodukciók, katalógustervek és egyéb hivatalos iratok. Mindezek a kiállításszervezés olyan rétegeibe nyújtanak bepillantást, melyek a ’70-es, ’80-as évek korabeli művészetpolitikai viszonyait is megjelenítik. Ezt kiegészítik a Galéria hagyatékába tartozó műtárgyak: a Pécsi Grafikai Műhely gyűjteménye, illetve a Galéria nemzetközi plakátgyűjteménye.
Továbbá az úgynevezett „muzealizált blokkban” fókuszáltan bemutatják az intézménytörténet egy-egy jellemző kiállítás-sorozatát; a Rajz/drawing ’80, ’82, ’84 (’86), illetve a Táj/landscape (1983), Természet-Nature (1985) című nemzetközi kiállításokat, ezek korabeli katalógusterveit, műtárgyreprodukcióit, levelezéseit.

- Nagy kihívás a ránk maradt hatalmas és komplex anyagban rendet tenni. Amit a PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén a hallgatókkal végzünk, az egyfajta értékmentés – mondta el Doboviczki Attila PhD, a kiállítás kurátora. 

A kiállítás nemzetközi kontextusban is megállja a helyét, ugyanis több világszinten számon tartott művésztől látható anyag. Christo, a bolgár származású amerikai „csomagolóművész” például 1983-ban (és 1985-ben is) elküldte a Pécsi Galériának egy művét, amit ki is állítottak. De láthatók anyagok többek között Mario Merz német képzőművésztől, Keserü Ilonától, Székely Verától és Hajas Tibortól is. 

- A Pécsi Galéria új típusú intézmény volt a ’70-es évek magyar képzőművészeti életében, nem nagyon létezett városi galéria abban az időben, különösen olyan nem, amely önálló lett volna. Egyedülálló szellemi közeg volt akkoriban Pécsett, aminek egyik alappillérét a Galéria jelentette – számolt be Komor István, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. üzemeltetési igazgatója. 
A Pécsi Galéria nemcsak országos szinten szerzett magának hírnevet; a ’70-’80-as években a közép-európai művészeti élet elfogadott intézménye volt. Ennek a korszaknak a legfontosabb dokumentumait is bemutatja a kiállítás. 

- A Pécsi galéria 40 éves történetének legizgalmasabb projektjei, kiállításai, dokumentumai láthatók egyszerre, egy helyen. A képzőművészetre fogékony pécsiek számára kihagyhatatlan látnivaló – hangzott Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetőjének ajánlása. Hozzátette: a kiállítás egyfajta nosztalgikus időutazás, különösen élvezetes azoknak, akik szeretnek elmerülni az archív anyagok között. 

Az ügyvezető ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a Galériának nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van: - Ragaszkodunk az elmúlt 40 év során képviselt magas minőséghez, úgyhogy a látogatók a 2017/2018-as évadban is izgalmas, értékes kiállításokat tekinthetnek meg a Pécsi Galériában – mondta.

A kiállítás megtekinthető október 8-ig. 


Carl Orff: Carmina Burana

2017-08-31, 19:00-21:00
Pécs - Dóm tér

A PTE MK Zeneművészeti Intézetének ünnepi hangversenye a PTE alapításának 650 éves jubileuma alkalmából

A PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézete szeretne méltóképp megemlékezni az egyetem e különleges jubileumára. A hangverseny műsorául Carf Orff: Carmina Burana szólókra, kórusra, két zongorára és ütőhangszerekre készült átiratát választottuk. A mű érdekessége, hogy az Orff által feldolgozott szövegek az egyetem alapításának idejéből, a 14.-15. századból valók, ráadásul a megzenésített költeményeket diákok írták. 

A művet előadják:

Bartók Béla Leánykar | Bartók Béla Férfikar | Pécsi Egyetemi Kórus | Pécsi Egyetemi Nőikar
karigazgatók: KERTÉSZ Attila és dr. LAKNER Tamás Liszt-díjas karnagyok

BALOGH Jenő |GÁSPÁR Emese | GÓTH Tamás (óraadó tanár)| KUGYELKA Zsolt| ŐRI Eszter | RÓZSAFI Gergely - ütőhangszerek
BALÁSY Szabolcs | HORVÁTH Krisztián - zongora (óraadó tanárok)

FARKAS Alexandra, szoprán (hallgató)
SZEGEDI Benjamin, tenor (hallgató)
BOGNÁR Szabolcs, bariton (óraadó tanár)

Vezényel: prof. dr. LAKNER Tamás, Liszt-díjas karnagy, a Művészeti Kar dékánja. 
A belépés ingyenes.

Jöjjön el, ünnepeljük együtt az első magyar egyetem jubileumát e sodró, magával ragadó zenével!
Rendező:  Pécsi Tudományegyetem

2017. augusztus 29., kedd

Kétely

2017. szeptember 11-én mutatja be az Orlai Produkciós Iroda a Belvárosi Színházban a Kétely című előadását Udvaros Dorottya, Fekete Ernő, Kéry Kitti és Simó Katalin szereplésével, Pelsőczy Réka rendezésében.

"1964-et írunk. A bronxi St. Nicholas Egyházi Iskola igazgatónője, Aloysius nővér kemény kézzel és alapvető gyanakvással kezeli a gondjaira bízott gyerekeket. Az iskola azonban új tanítót kap Flynn atya személyében, aki modern gondolkodást és személyes odafigyelést hoz a szigorú intézménybe. Hamarosan összetűzésre kerül sor kettejük között, és amikor egy fiatal nővér elárulja, hogy a férfi különös figyelemmel viseltet az egyik diák iránt, az események váratlan fordulatot vesznek. A Pulitzer- és Tony-díjas dráma több, mint ötszázszor ment a Broadway-n, filmváltozatában, melyet maga a szerző rendezett, Meryl Streep és Philip Seymour Hoffman játszotta a főszerepeket.
A színdarab Magyarországon a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség között létrejött megállapodás alapján kerül színre.
Az előadás a Mediszin Kft. és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre."

"„Valamiért jó érzés az, hogy reverendában lehetek”
A Mediszin Kft. és az Orlai Produkciós Iroda augusztus elején mutatta be a Kétely című darabot a balatonföldvári Kultkikötőben. John Patrick Shanley Pulitzer-díjas drámájában a pedofíliával megvádolt papot Fekete Ernő alakítja, akinek régi álma teljesült azáltal, hogy egy atyát játszhat a színpadon. A Jászai Mari-díjas művésszel még a szeptember 11-i Belvárosi Színházas premier előtt beszélgettünk.
Hogy találta meg ez a szerep?
Bár most van a bemutató, az már nagyon régóta terv, hogy ezt a darabot színpadra tűzze az Orlai Produkció. Mindenféle változat szóba került, de különböző okok miatt végül arra nem került sor, hogy elkezdjük próbálni. Orlai Tibor korábban megkeresett, hogy játsszam én a papot, de aztán mégsem ezt mutattuk be, hanem a Római vakációt, ami egy teljesen más műfaj. Azóta eltelt négy év és most végre színpadra kerül.
Mennyire érzi magáénak Fynn atya karakterét?
Ezt még a próbák ezen szakaszában sem tudom megmondani, még rengeteg gondom van vele. Alapvetően az, hogy papot játszom, tetszik nekem. Valahogy mindig is vágytam rá, hogy egy atya szerepben lépjek fel, valamiért jó érzés az, hogy reverendában lehetek. Nem szerettem volna pap lenni gyerekkoromban, nem egy álmom válik valóra, de ilyen még soha nem volt.
A színdarabból film is született, ahol Philip Seymour Hoffman játszotta a meggyanúsított papot. A színész többször is konzultált egy pappal mikor a szerepre készült, Ön gondolt hasonlóra?
Nem vagyok egy gyakori templomba járó, de azért voltam már életemben misén. Volt róla szó, hogy elmegyünk a rendezővel, de nem csak egy átlagos misét szeretnénk megnézni: annak tudjuk a rituáléját és a folyamatát, ráadásul az előadás szempontjából sem fontos. Jó lenne viszont találni egy karizmatikus és viszonylag fiatal papot, akinek nem csak a mise levezetését hallhatnánk, de a szent beszédét is, amikor a saját gondolatait osztja meg a hívőkkel, erre több példa van a darabban is. Egy olyan híres papot keresünk majd, akihez zarándokolnak a hívők.
El tudott vonatkoztatni Hoffman Oscar-díjra is jelölt alakításától?
Abszolút, de el is kell. Én még akkor láttam ezt a filmet, amikor bemutatták, de azóta nem néztem meg és jó ideig nem is áll szándékomban, mert nem szeretném egy pillanatig sem őt másolni vagy csak azért is mást csinálni, mint amit ő. Az nem jó, ha nagyon bennünk van egy ilyen élmény, mert vagy görcsösen ellene dolgozunk, vagy pedig óhatatlanul elkezdjük másolni. Inkább úgy dolgozunk, hogy van egy szövegkönyvünk, ami eredetileg is egy színdarab, és ezzel kezdünk el foglalkozni, a magunk változatát találjuk ki. Én nem vagyok Philip Seymour Hoffman, ahogy Dorka sem Meryl Streep, teljesen más karakterek, alkatok, színészek vagyunk elismerve persze, hogy mindketten zseniális művészek.
Az eredeti színdarab heves reakciókat váltott ki a közönségből, a nézők egymással vitatkoztak, hogy akkor kinek is volt igaza. Ön vár hasonlót a magyar publikumtól?
Ez a színdarab nem arról szól, hogy a pedofíliáról beszéljünk vagy az egyházon belüli furcsaságokról, hanem ez egy példázat arról, hogy igenis lehet olyan szituáció, amikor nem tudjuk eldönteni, kinek van igaza. Végignézünk úgy egy, a reményeim szerint izgalmas másfél órát, hogy közben különböző döntéseket hozunk: egyszer azt, hogy a pap igenis bűnös, aztán a következő jelenetben meg azt, hogy nem. A lényeg nem a pedofília, hanem az, hogy nem tudjuk mi az igazság.
Ez egyfajta kielégületlenség és furcsa érzés nekünk, készítőknek is, hogy miközben játsszunk és igyekszünk érdekfeszítőek maradni, a végén nem adunk megoldást a nézőknek. A darab címe azonban Kétely és ha mi nem tartjuk magunkat ahhoz, hogy a végén ne lehessen dönteni, akkor nem végeztük jól a feladatunkat. Jó kérdés, hogy ez a nézőkből mit vált ki. Én annak örülnék, ha az egyikük azt mondaná, hogy a pap bűnös, de a társa, akivel a színházba jött állítsa az ellenkezőjét és az atya igazát védje. Szerintem ekkor végeztük jól a dolgunkat. Semmiképp sem szeretném, ha engem vétkesnek tartanának a legvégén, azt már igen, hogy a darab közben többször annak gondoljanak. Ugyanakkor nem akarom azt sem, hogy egyértelműen felmentsenek. A munkánknak ez a része egy nagyon nehéz játék és aprólékos munka, ahol fontos, milyen jeleket adunk a nézőnek, mi felé irányítjuk. Szép feladat, de nem könnyű.
A másik főszereplő, Aloysius nővér Flynn atya tökéletesen ellentéte, a történet a kettejük konfliktusából bontakozik ki. A pap bűnösségét váltig állító asszonyt Udvaros Dorottya alakítja. Milyen volt vele együtt dolgozni? Volt már közös munkájuk?
Valamikor nagyon-nagyon régen, talán még a főiskola elvégzése után átvettem egy szerepet egy Szentivánéji álomban, ott én voltam Lysander, Dorottya volt Titánia és Hippolyta, ebben játszottunk együtt. Sok évre rá aztán szintén egy szerepátvételem volt, akkor a Garas Dezső rendezte Anyám, Kleopátra című darabban, ahol Dorka volt a női főszereplő. Mi eddig csak együtt játszottunk, ez az első alkalom, hogy együtt próbálunk. Dorka egy nagyszerű színésznő, aki alapos és nagyon kidolgozza a szerepét.
A rendező, Pelsőczy Réka gyakran vonja be színészeit a történet alakításába. A Kétely előadását mennyire formálták a szereplők?
Rékának mindig van egy elképzelése, amin elindulunk és ezen folyamatosan együtt változtatunk. Nagyon kíváncsi és meghallgat, ha egyetért, akkor megfogadja az én véleményemet, tanácsaimat vagy érzéseimet, de olyan is van, amikor azt mondja, hogy ő ezt nem így gondolja. Az egész egy együtt gondolkodás a darabról.
Az ön életében volt már hasonló szituáció, amikor egy gyötrő bizonytalanság, egy maró kétely nagy lavinákat indított el?
Apróságok lehettek, de ilyen nagy lelki traumákat és drámákat okozó helyzetek szerencsére nem voltak.
Mit gondol a szerepével kapcsolatban: bűnös vagy ártatlan?
Ha erre felelnék, valamennyivel kevesebben vennének jegyet, úgyhogy inkább nem válaszolok.

Melis Dóra"

2017. augusztus 26., szombat

Majd megsegít...

Gábortól kaptuk:












Majd megsegít a gonosz
Gyere ülj le mellém
rád terítem szárnyam
Élvezd oltalmam,
míg ránk talál a hajnal
Karmaid vágd belém.
Hagyd hogy csontjaimban fájjak
Kérdezz olyat amit nem tudok
...csak halljam
Várd a bűnt mi eljő
Nem baj ha nem a tiéd
Szakíts még egy paradicsomot a kertből
Szálljon rád könnyű felhő
a szíved úgy is kiég
Kérj lehetőt a tetves lehetetlentől
Hazudd hogy jó lessz a rossz
És rossz lesz a jó
Pengess gitáron rossz húrokat
Majd megsegít a gonosz
mint áradó folyó
kiszikkadt, száraz partokat

Pfeiffer Gábor


http://www.youtube.com/user/BluesAndRollBand

http://www.facebook.com/pages/Blues-and-Roll/293654689351

2017. augusztus 25., péntek

Már lehet jelentkezni az első Budapest Art Mentor Képzőművészeti Programra

Magyarországon útjára indult az első Budapest Art Mentor program, amelynek egyedi célja, hogy évente kilenc képzőművésznek lehetőséget teremtsen a hazai és nemzetközi művészeti szcéna megismerésére és az abba való belépésre. A mentorprogramban pályázat útján lehet bekerülni, és a jelentkezők közül egy háromfős kuratórium dönti el, ki vehet részt az ingyenes képzésen. A kuratórium tagjai Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója, Kovács Krisztina, a Várfok Galéria művészeti vezetője és Ledényi Attila, az Art Market Budapest igazgatója. Pályázni 2017. október 8-ig lehetséges. 

Budapest Art Mentor – képzőművészeti mentorprogram egy két félév időtartamban megvalósuló képzés, mely alapvetően két párhuzamosan futó elemből épül fel:

A program képzési része összesen 30 alkalmat ölel fel a két félév alatt, heti egy alkalommal. Ez idő alatt a mentoráltak elsajátítják a szükséges kommunikációs készségeket, pénzügyi és jogi alapokat, megismerik a magyar és a nemzetközi szcéna viszonyrendszerét. Útmutatást és javaslatokat kapnak arra, hogy hogyan prezentálják magukat a célközönségüknek a mindennapi életben és az online világban, hogyan írjanak pályázatot és hol találhatóak a nekik szóló pályázatok. Milyen karrierutak állhatnak előttük és személyiségükből adódóan melyik a számukra megfelelő. Mindezt a tudást a szakmájukban vezető szerepet játszó oktatóktól sajátíthatják el.
A Budapest Art Mentor program egy gyakorlati képzés, az alkalmak interaktív jellegűek, a művészek egyéni helyzetéből indul ki. Valós, az ő meglevő és vágyott karrierjükön alapuló gyakorlatokon keresztül építhetik fel az alkotók azt a karriermodellt, ami számukra a legjobban működik. 

A program másik eleme a szűkebb értelemben vett mentorprogram, mely a mentoráltak és a mentorok közötti szoros munkán és kapcsolattartáson alapul.

A mentorok: Bérczi Linda, a Budapest Art Week igazgatója, Tóth Sándor Pál, art consultant és Vákony Délia phd, művészettörténész.

A képzés legvégén pedig a mentoráltak közös kiállításon mutatkozhatnak be. 

Csak azok jelentkezhetnek a mentorprogramra, akik képzőművészeti diplomával (felsőfokú szakirányú végzettség) rendelkeznek, még nem töltötték be a 40. életévüket és társalgási szinten beszélnek angolul.

2017. augusztus 23., szerda

Tagadj tagadj tagadj - „A tagadás önmagunkra is vonatkozik” mondja Szabó Máté

2017. szeptember 16-án, Magyarországon először mutatja be az Orlai Produkciós Iroda, ezúttal a Hatszín Teátrumban Jonathan Maitland drámájából készült Tagadj tagadj tagadj című előadását Lovas Rozi, Ullmann Mónika, Sztarenki Dóra, Nagy Dániel Viktor és Ficzere Béla szereplésével; Szabó Máté rendezésében. 

Szabó Máté – „A tagadás önmagunkra is vonatkozik”

Eve egész életében kemény küzdött, hogy olimpiai bajnok lehessen. Most a sportág egyik legjobb edzőjével készülhet a versenyekre, aki felajánlj egy plusz opciót: egy kiegészítő kezelést, amivel a lány a világ legjobbjává válhat. De mennyire biztonságos ez a plusz löket? Mennyire etikus? És mi van, ha kiderül? Akkor már csak egy dolog következhet: a tagadás. Jonathan Maitland darabja, a Tagadj tagadj tagadj a sportvilág egyik legkényesebb kérdését, a doppingolást járja körbe. A darab rendezőjével, Szabó Mátéval az érintett erkölcsi kérdésekről, a közönség tagadásáról, áldozatokról és vesztesekről beszélgettünk.
Mennyire nehéz a sport világát a színpadon megjeleníteni?

Különös dolog, mert a sport mozgást feltételez, a színpad pedig méreténél fogva ezt behatárolja, ezáltal megkövetelve a kreativitást, az absztrakciót.  Miközben a jelenetek önmagukban nem elemeltek, ettől bizonyos mértékben azzá válnak. Nehéz, hiszen ma ezernyi kameraállásban követhetjük a sporteseményeket, képileg nem is lehet felvenni a versenyt, ezért abból indultunk ki, hogy gondolatilag mit tartunk fontosnak és abból született meg egy ábrázolásmód, ami az előadásra jellemző. 
Mennyire fontos maga a sport, mint téma a színdarabban? Hiszen itt inkább egy erkölcsi problémáról van szó…
Magunkban azt akarjuk hinni, hogy a világ jelenlegi működése elképzelhető erkölcsileg helyesen is. Pedig ez két ellentmondó szempontrendszer. Életünk egy részét virtuálissá tettük, és ott zajlik egy közös ámítás, ami valószínűleg ahhoz kell, hogy ébren tartsuk magunkban az optimizmust. Csak a valósággal veszítjük el a kapcsolatot. Létezik egy világ a fejünkben és van egy, amiben élünk, észleljük a különbséget, de kritikus helyzetekben inkább elhallgatjuk. A virtuális térben persze tombolunk. Olyasmivel szembesül az ember ebben a történetben is, amit ő maga is elhallgat, hiszen mind részese vagyunk valaminek – a tagadás  önmagunkra is vonatkozik. Az erkölcsi kérdés valójában háttérbe szorult, a  játék szabályai már megváltoztak, és a kérdés inkább az, hogy benne vagyunk-e ebben az új játékban vagy nem. Márpedig benne akarunk lenni. A csalás és ámítás a társadalmi játékszabályok része. Erkölcsi kérdésről beszélni öngyilkos merénylet lenne. Igazából ez a döbbenetes: hogy maga az erkölcsi kérdés abszurd kérdés. Többek között erre világít rá a szöveg. 
Érdekesek a szerepkörök is. Hiszen ki az áldozat? Valójában mindenki az, nem?
Relatív, hogy ki az áldozat. Hiszen egyszerre többfajta verseny zajlik egy ember életén belül. Például sikeres akar lenni és egészséges. Innentől ez hosszú távú kérdéssé válik, az adott pillanat tűnhet sikeresnek és sok sikeres pillanat miatt meg lehet, hogy megéri élni.  Aztán a távoli jövőben ugyan ebbe belehalunk, de az a távoli jövő, ez pedig a jelen. Külön kérdés tehát a sors és az aktuális eredmény. Mi azonban nem ítélkezni, inkább minél több szempontot akartunk felmutatni. A szöveg  igen szellemes. A kérdés igazából az, hogy mi magunk másként döntenénk-e. A darab kiválóan megmutatja, hogy lehetőségek mennyire szűkek… És nem csupán a sportoló tagad, minden szereplőnek megvannak a maga bűnei.
Az is kérdés, hogy ki az abszolút vesztes...
Ez is attól függ, melyik pillanatát nézzük a szereplők életének, de úgy tűnik, mindenki vesztes. A darab által kreált utópiában elvesztettük a „fairplay” fogalmát. A szerző a közeljövőbe helyezte a cselekményt. Tehát nem most történik. Ez egy udvariassági gesztus a részéről. Látjuk a főszereplőt, akinek vannak elvei, egészséges életet él… de aki ugyanakkor mindent megtenne azért, hogy győzzön.  És ebben az állítólagos jövőben már nem elég önmagában a teljesítmény. Valamit tenni kell. Ez is egy Mephisto-történet.  Nem csak a sportról szól, hanem az emberi hajlamról is. A bűn által való előrelépésről, de azt feltételezve, hogy nem a főszereplő az első, aki él ezzel a lehetőséggel. A tragédia az, hogy valaki egyszer elkezdte… másként. 
Mi az abszolút üzenet?
Két dolgot tehetsz, lemondhatsz a győzelemről, és nézheted a tévében másokét, vagy pedig rálépsz egy útra és utána eltagadod, hogy ráléptél. Virtuális világot teremtesz, ahová a belépőjegy  a tagadás. Fontos együtt éreznünk azzal, hogy a versenysport önmagában önfeláldozás. Ha tiszta akkor is, ha nem tiszta, akkor is. Utóbbi esteben másokat is feláldozol, de ugyanazt teszed mással, amit veled is megtettek. Mérlegelnünk kell, hogy van-e lehetőségünk helyesen cselekedni ha pedig nincs, akkor kinek ártunk, vagy minek ártunk azzal, ha mi is rálépünk arra az útra, amin mindenki jár. Dolga-e, hogy törődjön ezzel az, aki csak sportolni szeretne és csak egy picit kell pislognia, vagy félrenéznie és akkor minden olyan, mintha rendben lenne. Szembesülünk továbbá azzal is, hogy mennyire fontossá bír válni a győzelem, ha valaki tényleg megtett mindent a győzelemért. Vajon vissza kell-e riadjon valamitől, amit akár el is tagadhat. Sajnos ez az opció jelenik meg kiváló plaszticitással, hogy nem éri meg tibeti szerzetesnek lenni, pár soros hír, vagy annyi sem, ha feláldozod magad.  Ugyanakkor végül kegyetlenül szembe fordít minket azzal, mi a következménye ennek a fajta vakságnak átvitt és a szó szoros értelmében is.
Kaptatok külső segítséget a témával kapcsolatban?
Voltak beszélgetéseink. Aktív és exsportolóval, illetve a doppingellenőrzés területén járatos szakemberrel is. A darab címe nem véletlenül az, hogy Tagadj, tagadj, tagadj, de ezzel nem akarok sugallni semmit. Csak azt, hogy nem tűnik teljesen alaptalannak ez a történet. Én magam ugyanúgy rajongok a sportolókért, mint bárki más. Ezen nem változtat, de súlyosan elgondolkodtat. 
A színház feladata a tabuk feltárása. De ha innen nézzük mennyire kockázatos a sporttal kapcsolatos tabuk feltárása?
Jelen esetben zéró a tolerancia, de rengeteg a kiskapu. A ártatlanság vélelme miatt azonban ez egy nagyon érzékeny terület, és mérlegelni kell, hogy mit állítunk, vagy sugallunk A szerző sportriporter, aki erős önkritikával ábrázolja a sportriportereket és tulajdonképpen az összes szereplő viszonyát a valósággal. Igyekeztünk az általa létrehozott helyzetekben hitelesen működni és rámutatni a benne rejlő súlyos tragédiára. A darabbéli edzőnő felnyitja a szemét a versenyzőnek, hogy mik a realitások és különös verbális képességgel felajánl egy alternatívát. És aztán kiderül, hogy ez valójában nem alternatíva, de lehet annak látni és a sportoló is él azzal a lehetőséggel, hogy annak lássa. Látjuk, hogy egy döntésnek mennyi eleme van  A darabban látunk egy feltételezett valóságot, ami azért nem ismeretlen. Furcsa szembesülés, hogy a sportoló önálló teljesítménye  – ha tételezzük fel, esetleg valamennyivel kisebb, mint a végső teljesítménye, elvitathatatlanul része győzelemnek. A kérdés ma már néha az, hogy akkor jár-e érte önmagában elismerés. Ha csak sejtjük, de nem tudjuk és azt is sejtjük, hogy mindenki...  Ma már sok esetben képesek vagyunk szeparálni a teljesítményt a körülményektől, hiszen annak nyilvánvaló áldozata a sportoló. De ezzel nyilvánvalóan túllépünk valamin. A  magunkkal való szembesülés lehetetlensége miatt döntünk a félrepillantás mellett. Hiszen ez a fontos erkölcsi kérdés vetődik fel: a kis bűn is bűn. De mennyire vagyunk mi magunk bűntelenek? Végeredményben pedig két választásunk van. Vagy megtenni mindent annak érdekében, hogy megszűnjön. Ez lehetetlen. Elfogadni erkölcsileg szintén lehetetlen. Ez utóbbi azonban mégis megtörténik. 
Ez ma már valóban egy elfogadott dolog?
Lehet, hogy a nagy tömegek nincsenek tisztában vele, és aki nincs tisztában van vele, élvezi a sportot, aki pedig tisztában vele, az pedig annak ellenére: megpróbálja. Nem élvezni a sportot, senkinek nem érdeke. 
Hogy telt a próbafolyamat?
Jó emlékű időszak volt. Már várjuk a szeptemberi bemutatót, amikor a darabot bevihetjük a térbe. Nagyon hálás vagyok, jó munkatársakat kaptam.  Ez az Orlai produkció kifejezett érdeme, hogy a háttérszemélyzet is együtt gondolkodik a produkcióval. A tervezővel, Ondraschek Péterrel való beszélgetéseknek és az ő invencióinak köszönhetően vizuálisan és szellemileg izgalmas tér született. . A színészekkel pedig olyan témát kellett körül járnunk, ami civilben is érdekelt minket.
Az előadást Budapesten a Hatszín teátrumban mutatják be szeptember 16-án, Lovas Rozi, Sztarenki Dóra és Ullmann Mónika szereplésével.

Kanicsár Ádám András

2017. augusztus 17., csütörtök

Sebastião Salgado: Genesis

2017. szeptember 6. - november 12.

Műcsarnok


„A Genezisben a kamerámon keresztül a természet szólt hozzám. Megtiszteltetés volt hallgatni.”  Sebastião Salgado

Egy szerencsés véletlen folytán, 1970-ben egy szép napon a 26 éves Sebastião Salgado életében először fogott a kezébe fényképezőgépet. Amikor belepillantott a keresőbe, meg-világosodása támadt: élete egy pillanat alatt értemet nyert. Attól a naptól fogva – bár sokévi kemény munka árán jutott el oda, hogy fotósként keresse a kenyerét – a fényképezőgép lett a világgal való kapcsolatának az eszköze. Salgado, aki „mindig is jobban szerette a fekete-fehér felvételek chiaroscuro palettáját”, a pályája elején még készített színes felvételeket, de később teljesen felhagyott vele.
Sebastião Salgado egy brazíliai farmon nőtt fel: innen ered a természet iránt érzett szeretete és tisztelete. Rendkívül érzékennyé vált az emberiség gyakran végzetes társadalmi-gazdasági jelenségeivel szemben. Pályája során készült megszámlálhatatlan műve közül három hosszútávú projektet lehetne kiemelni: a Workers (Munkások, 1993) című albumot, amely a kétkezi munkások eltűnőben levő életmódját dokumentálja világszerte; a Migrations (Migrációk, 2000) című kötetét, amely az éhség, a természeti katasztrófák, a környezetkárosodás és a demográfiai nyomás elől elmenekülő tömegek előtt tiszteleg; valamint legújabb munkáját, a Genezist, amely a modern társadalom hatásaitól még mentes hegyek, sivatagok, óceánok, állatok és népek – a még érintetlen bolygó tájainak és élővilágának – felfedezését célul kitűző nyolcéves expedíció eredményeiről számol be. „Bolygónk mintegy 46% százaléka még mindig pontosan olyan, mint a teremtés idején,” emlékeztet Salgado. „Meg kell óvnunk azt, ami fennmaradt.” A Genezis projekt, valamint a Salgado által alapított Instituto Terra elkötelezett abban, hogy bemutassa a bolygónk szépségét, s hogy visszafordítva a károsodást megőrizzük a jövő nemzedékei számára.
A több mint harminc – gyalog, könnyű légi járművel, tengerjáró hajón, kenuval és még hőlégballonnal is, szélsőségesen hidegben és melegben, gyakran veszélyes körülmények között megtett – út során készült lélegzetelállítóan gyönyörű felvételein Salgado a természetet, az állatvilágot és az őslakos népeket mutatja be. A virtuóz Ansel Adams műveivel vetélkedő monokróm fényképezésben rendkívül jártas Salgado új dimenziót ad a fekete-fehér fotózásnak. Műveiben a tónusok vibrálása, valamint a fény és az árnyék kontrasztjai a régi nagy mestereket, például Rembrandtot és George de la Tourt idézik.
Mit láthatunk a Genezisben? A Galápagos-szigetek állatfajait és vulkánjait; pingvint, oroszlánfókát, kormoránt; az Antarktika és a dél-Atlanti-óceán bálnáit; brazil aligátort és jaguárt; afrikai oroszlánt, leopárdot és elefántot; az Amazonas-esőerdő mélyén, elszigeteltségben élő zo’é törzset; Nyugat-Pápuán élő kőkorszaki korowai népet; a szudáni nomád szarvasmarhatartó dinka törzset; a sarkkörön élő nomád nyenyeceket és rénszarvas csordáikat; a Szumátrától nyugatra fekvő szigeteken élő őserdei mentawai közösséget; az Antarktisz jéghegyeit; Közép-Afrika vulkánjait és a Kamcsatka-félszigetet; a Szahara sivatagot; az Amazonas mellékfolyóit, a Negrót és a Juruát; a Grand Canyon szurdokait; Alaszka gleccsereit, és még sok mást. Miután annyi időt, energiát és szenvedélyt szentelt a Genezisnek, Salgado úgy szokta mondani, hogy ez „a bolygónak írt szerelmes levelem.”
A kiállítás öt földrajzi területre tagolódik: menedékek, déli földterületek, Afrika, Amazonia és Pantanal, valamint északi terek. A felvételek együttesen mozaikot alkotnak, amelyben érintetlen nagyságában csodálhatjuk meg a természetet. A fényképeken keresztül Salgado törékeny bolygónk előtt tiszteleg, amelynek megvédése mindannyiunk feladata.
„A Genezis a bolygó felfedezéséről szól, abban az állapotában, ahogyan létrejött és kialakult, és ahogyan a modern életmód felgyorsulását megelőzően évezredekig létezett, mielőtt létezésünk lényegétől eltávolodott volna,” mondta Lélia Wanick Salgado, a kiállítás kurátora. „Arról tanúskodik, hogy a bolygónk még mindig olyan hatalmas és távoli területeket rejt magában, ahol a természet az úr, a maga csendes és érintetlen szépségében.”

Kurátor: Lélia Wanick Salgado
„A Genezisben a kamerámon keresztül a természet szólt hozzám. Megtiszteltetés volt hallgatni.”  Sebastião Salgado

Egy szerencsés véletlen folytán, 1970-ben egy szép napon a 26 éves Sebastião Salgado életében először fogott a kezébe fényképezőgépet. Amikor belepillantott a keresőbe, meg-világosodása támadt: élete egy pillanat alatt értemet nyert. Attól a naptól fogva – bár sokévi kemény munka árán jutott el oda, hogy fotósként keresse a kenyerét – a fényképezőgép lett a világgal való kapcsolatának az eszköze. Salgado, aki „mindig is jobban szerette a fekete-fehér felvételek chiaroscuro palettáját”, a pályája elején még készített színes felvételeket, de később teljesen felhagyott vele.
Sebastião Salgado egy brazíliai farmon nőtt fel: innen ered a természet iránt érzett szeretete és tisztelete. Rendkívül érzékennyé vált az emberiség gyakran végzetes társadalmi-gazdasági jelenségeivel szemben. Pályája során készült megszámlálhatatlan műve közül három hosszútávú projektet lehetne kiemelni: a Workers (Munkások, 1993) című albumot, amely a kétkezi munkások eltűnőben levő életmódját dokumentálja világszerte; a Migrations (Migrációk, 2000) című kötetét, amely az éhség, a természeti katasztrófák, a környezetkárosodás és a demográfiai nyomás elől elmenekülő tömegek előtt tiszteleg; valamint legújabb munkáját, a Genezist, amely a modern társadalom hatásaitól még mentes hegyek, sivatagok, óceánok, állatok és népek – a még érintetlen bolygó tájainak és élővilágának – felfedezését célul kitűző nyolcéves expedíció eredményeiről számol be. „Bolygónk mintegy 46% százaléka még mindig pontosan olyan, mint a teremtés idején,” emlékeztet Salgado. „Meg kell óvnunk azt, ami fennmaradt.” A Genezis projekt, valamint a Salgado által alapított Instituto Terra elkötelezett abban, hogy bemutassa a bolygónk szépségét, s hogy visszafordítva a károsodást megőrizzük a jövő nemzedékei számára.
A több mint harminc – gyalog, könnyű légi járművel, tengerjáró hajón, kenuval és még hőlégballonnal is, szélsőségesen hidegben és melegben, gyakran veszélyes körülmények között megtett – út során készült lélegzetelállítóan gyönyörű felvételein Salgado a természetet, az állatvilágot és az őslakos népeket mutatja be. A virtuóz Ansel Adams műveivel vetélkedő monokróm fényképezésben rendkívül jártas Salgado új dimenziót ad a fekete-fehér fotózásnak. Műveiben a tónusok vibrálása, valamint a fény és az árnyék kontrasztjai a régi nagy mestereket, például Rembrandtot és George de la Tourt idézik.
Mit láthatunk a Genezisben? A Galápagos-szigetek állatfajait és vulkánjait; pingvint, oroszlánfókát, kormoránt; az Antarktika és a dél-Atlanti-óceán bálnáit; brazil aligátort és jaguárt; afrikai oroszlánt, leopárdot és elefántot; az Amazonas-esőerdő mélyén, elszigeteltségben élő zo’é törzset; Nyugat-Pápuán élő kőkorszaki korowai népet; a szudáni nomád szarvasmarhatartó dinka törzset; a sarkkörön élő nomád nyenyeceket és rénszarvas csordáikat; a Szumátrától nyugatra fekvő szigeteken élő őserdei mentawai közösséget; az Antarktisz jéghegyeit; Közép-Afrika vulkánjait és a Kamcsatka-félszigetet; a Szahara sivatagot; az Amazonas mellékfolyóit, a Negrót és a Juruát; a Grand Canyon szurdokait; Alaszka gleccsereit, és még sok mást. Miután annyi időt, energiát és szenvedélyt szentelt a Genezisnek, Salgado úgy szokta mondani, hogy ez „a bolygónak írt szerelmes levelem.”
A kiállítás öt földrajzi területre tagolódik: menedékek, déli földterületek, Afrika, Amazonia és Pantanal, valamint északi terek. A felvételek együttesen mozaikot alkotnak, amelyben érintetlen nagyságában csodálhatjuk meg a természetet. A fényképeken keresztül Salgado törékeny bolygónk előtt tiszteleg, amelynek megvédése mindannyiunk feladata.
„A Genezis a bolygó felfedezéséről szól, abban az állapotában, ahogyan létrejött és kialakult, és ahogyan a modern életmód felgyorsulását megelőzően évezredekig létezett, mielőtt létezésünk lényegétől eltávolodott volna,” mondta Lélia Wanick Salgado, a kiállítás kurátora. „Arról tanúskodik, hogy a bolygónk még mindig olyan hatalmas és távoli területeket rejt magában, ahol a természet az úr, a maga csendes és érintetlen szépségében.”
Kurátor: Lélia Wanick Salgado
„A Genezisben a kamerámon keresztül a természet szólt hozzám. Megtiszteltetés volt hallgatni.”  Sebastião Salgado

Egy szerencsés véletlen folytán, 1970-ben egy szép napon a 26 éves Sebastião Salgado életében először fogott a kezébe fényképezőgépet. Amikor belepillantott a keresőbe, meg-világosodása támadt: élete egy pillanat alatt értemet nyert. Attól a naptól fogva – bár sokévi kemény munka árán jutott el oda, hogy fotósként keresse a kenyerét – a fényképezőgép lett a világgal való kapcsolatának az eszköze. Salgado, aki „mindig is jobban szerette a fekete-fehér felvételek chiaroscuro palettáját”, a pályája elején még készített színes felvételeket, de később teljesen felhagyott vele.
Sebastião Salgado egy brazíliai farmon nőtt fel: innen ered a természet iránt érzett szeretete és tisztelete. Rendkívül érzékennyé vált az emberiség gyakran végzetes társadalmi-gazdasági jelenségeivel szemben. Pályája során készült megszámlálhatatlan műve közül három hosszútávú projektet lehetne kiemelni: a Workers (Munkások, 1993) című albumot, amely a kétkezi munkások eltűnőben levő életmódját dokumentálja világszerte; a Migrations (Migrációk, 2000) című kötetét, amely az éhség, a természeti katasztrófák, a környezetkárosodás és a demográfiai nyomás elől elmenekülő tömegek előtt tiszteleg; valamint legújabb munkáját, a Genezist, amely a modern társadalom hatásaitól még mentes hegyek, sivatagok, óceánok, állatok és népek – a még érintetlen bolygó tájainak és élővilágának – felfedezését célul kitűző nyolcéves expedíció eredményeiről számol be. „Bolygónk mintegy 46% százaléka még mindig pontosan olyan, mint a teremtés idején,” emlékeztet Salgado. „Meg kell óvnunk azt, ami fennmaradt.” A Genezis projekt, valamint a Salgado által alapított Instituto Terra elkötelezett abban, hogy bemutassa a bolygónk szépségét, s hogy visszafordítva a károsodást megőrizzük a jövő nemzedékei számára.
A több mint harminc – gyalog, könnyű légi járművel, tengerjáró hajón, kenuval és még hőlégballonnal is, szélsőségesen hidegben és melegben, gyakran veszélyes körülmények között megtett – út során készült lélegzetelállítóan gyönyörű felvételein Salgado a természetet, az állatvilágot és az őslakos népeket mutatja be. A virtuóz Ansel Adams műveivel vetélkedő monokróm fényképezésben rendkívül jártas Salgado új dimenziót ad a fekete-fehér fotózásnak. Műveiben a tónusok vibrálása, valamint a fény és az árnyék kontrasztjai a régi nagy mestereket, például Rembrandtot és George de la Tourt idézik.
Mit láthatunk a Genezisben? A Galápagos-szigetek állatfajait és vulkánjait; pingvint, oroszlánfókát, kormoránt; az Antarktika és a dél-Atlanti-óceán bálnáit; brazil aligátort és jaguárt; afrikai oroszlánt, leopárdot és elefántot; az Amazonas-esőerdő mélyén, elszigeteltségben élő zo’é törzset; Nyugat-Pápuán élő kőkorszaki korowai népet; a szudáni nomád szarvasmarhatartó dinka törzset; a sarkkörön élő nomád nyenyeceket és rénszarvas csordáikat; a Szumátrától nyugatra fekvő szigeteken élő őserdei mentawai közösséget; az Antarktisz jéghegyeit; Közép-Afrika vulkánjait és a Kamcsatka-félszigetet; a Szahara sivatagot; az Amazonas mellékfolyóit, a Negrót és a Juruát; a Grand Canyon szurdokait; Alaszka gleccsereit, és még sok mást. Miután annyi időt, energiát és szenvedélyt szentelt a Genezisnek, Salgado úgy szokta mondani, hogy ez „a bolygónak írt szerelmes levelem.”
A kiállítás öt földrajzi területre tagolódik: menedékek, déli földterületek, Afrika, Amazonia és Pantanal, valamint északi terek. A felvételek együttesen mozaikot alkotnak, amelyben érintetlen nagyságában csodálhatjuk meg a természetet. A fényképeken keresztül Salgado törékeny bolygónk előtt tiszteleg, amelynek megvédése mindannyiunk feladata.
„A Genezis a bolygó felfedezéséről szól, abban az állapotában, ahogyan létrejött és kialakult, és ahogyan a modern életmód felgyorsulását megelőzően évezredekig létezett, mielőtt létezésünk lényegétől eltávolodott volna,” mondta Lélia Wanick Salgado, a kiállítás kurátora. „Arról tanúskodik, hogy a bolygónk még mindig olyan hatalmas és távoli területeket rejt magában, ahol a természet az úr, a maga csendes és érintetlen szépségében.”
Kurátor: Lélia Wanick Salgado
„A Genezisben a kamerámon keresztül a természet szólt hozzám. Megtiszteltetés volt hallgatni.”  Sebastião Salgado

Egy szerencsés véletlen folytán, 1970-ben egy szép napon a 26 éves Sebastião Salgado életében először fogott a kezébe fényképezőgépet. Amikor belepillantott a keresőbe, meg-világosodása támadt: élete egy pillanat alatt értemet nyert. Attól a naptól fogva – bár sokévi kemény munka árán jutott el oda, hogy fotósként keresse a kenyerét – a fényképezőgép lett a világgal való kapcsolatának az eszköze. Salgado, aki „mindig is jobban szerette a fekete-fehér felvételek chiaroscuro palettáját”, a pályája elején még készített színes felvételeket, de később teljesen felhagyott vele.
Sebastião Salgado egy brazíliai farmon nőtt fel: innen ered a természet iránt érzett szeretete és tisztelete. Rendkívül érzékennyé vált az emberiség gyakran végzetes társadalmi-gazdasági jelenségeivel szemben. Pályája során készült megszámlálhatatlan műve közül három hosszútávú projektet lehetne kiemelni: a Workers (Munkások, 1993) című albumot, amely a kétkezi munkások eltűnőben levő életmódját dokumentálja világszerte; a Migrations (Migrációk, 2000) című kötetét, amely az éhség, a természeti katasztrófák, a környezetkárosodás és a demográfiai nyomás elől elmenekülő tömegek előtt tiszteleg; valamint legújabb munkáját, a Genezist, amely a modern társadalom hatásaitól még mentes hegyek, sivatagok, óceánok, állatok és népek – a még érintetlen bolygó tájainak és élővilágának – felfedezését célul kitűző nyolcéves expedíció eredményeiről számol be. „Bolygónk mintegy 46% százaléka még mindig pontosan olyan, mint a teremtés idején,” emlékeztet Salgado. „Meg kell óvnunk azt, ami fennmaradt.” A Genezis projekt, valamint a Salgado által alapított Instituto Terra elkötelezett abban, hogy bemutassa a bolygónk szépségét, s hogy visszafordítva a károsodást megőrizzük a jövő nemzedékei számára.
A több mint harminc – gyalog, könnyű légi járművel, tengerjáró hajón, kenuval és még hőlégballonnal is, szélsőségesen hidegben és melegben, gyakran veszélyes körülmények között megtett – út során készült lélegzetelállítóan gyönyörű felvételein Salgado a természetet, az állatvilágot és az őslakos népeket mutatja be. A virtuóz Ansel Adams műveivel vetélkedő monokróm fényképezésben rendkívül jártas Salgado új dimenziót ad a fekete-fehér fotózásnak. Műveiben a tónusok vibrálása, valamint a fény és az árnyék kontrasztjai a régi nagy mestereket, például Rembrandtot és George de la Tourt idézik.
Mit láthatunk a Genezisben? A Galápagos-szigetek állatfajait és vulkánjait; pingvint, oroszlánfókát, kormoránt; az Antarktika és a dél-Atlanti-óceán bálnáit; brazil aligátort és jaguárt; afrikai oroszlánt, leopárdot és elefántot; az Amazonas-esőerdő mélyén, elszigeteltségben élő zo’é törzset; Nyugat-Pápuán élő kőkorszaki korowai népet; a szudáni nomád szarvasmarhatartó dinka törzset; a sarkkörön élő nomád nyenyeceket és rénszarvas csordáikat; a Szumátrától nyugatra fekvő szigeteken élő őserdei mentawai közösséget; az Antarktisz jéghegyeit; Közép-Afrika vulkánjait és a Kamcsatka-félszigetet; a Szahara sivatagot; az Amazonas mellékfolyóit, a Negrót és a Juruát; a Grand Canyon szurdokait; Alaszka gleccsereit, és még sok mást. Miután annyi időt, energiát és szenvedélyt szentelt a Genezisnek, Salgado úgy szokta mondani, hogy ez „a bolygónak írt szerelmes levelem.”
A kiállítás öt földrajzi területre tagolódik: menedékek, déli földterületek, Afrika, Amazonia és Pantanal, valamint északi terek. A felvételek együttesen mozaikot alkotnak, amelyben érintetlen nagyságában csodálhatjuk meg a természetet. A fényképeken keresztül Salgado törékeny bolygónk előtt tiszteleg, amelynek megvédése mindannyiunk feladata.
„A Genezis a bolygó felfedezéséről szól, abban az állapotában, ahogyan létrejött és kialakult, és ahogyan a modern életmód felgyorsulását megelőzően évezredekig létezett, mielőtt létezésünk lényegétől eltávolodott volna,” mondta Lélia Wanick Salgado, a kiállítás kurátora. „Arról tanúskodik, hogy a bolygónk még mindig olyan hatalmas és távoli területeket rejt magában, ahol a természet az úr, a maga csendes és érintetlen szépségében.”
Kurátor: Lélia Wanick Salgado
„A Genezisben a kamerámon keresztül a természet szólt hozzám. Megtiszteltetés volt hallgatni.”  Sebastião Salgado

Egy szerencsés véletlen folytán, 1970-ben egy szép napon a 26 éves Sebastião Salgado életében először fogott a kezébe fényképezőgépet. Amikor belepillantott a keresőbe, meg-világosodása támadt: élete egy pillanat alatt értemet nyert. Attól a naptól fogva – bár sokévi kemény munka árán jutott el oda, hogy fotósként keresse a kenyerét – a fényképezőgép lett a világgal való kapcsolatának az eszköze. Salgado, aki „mindig is jobban szerette a fekete-fehér felvételek chiaroscuro palettáját”, a pályája elején még készített színes felvételeket, de később teljesen felhagyott vele.
Sebastião Salgado egy brazíliai farmon nőtt fel: innen ered a természet iránt érzett szeretete és tisztelete. Rendkívül érzékennyé vált az emberiség gyakran végzetes társadalmi-gazdasági jelenségeivel szemben. Pályája során készült megszámlálhatatlan műve közül három hosszútávú projektet lehetne kiemelni: a Workers (Munkások, 1993) című albumot, amely a kétkezi munkások eltűnőben levő életmódját dokumentálja világszerte; a Migrations (Migrációk, 2000) című kötetét, amely az éhség, a természeti katasztrófák, a környezetkárosodás és a demográfiai nyomás elől elmenekülő tömegek előtt tiszteleg; valamint legújabb munkáját, a Genezist, amely a modern társadalom hatásaitól még mentes hegyek, sivatagok, óceánok, állatok és népek – a még érintetlen bolygó tájainak és élővilágának – felfedezését célul kitűző nyolcéves expedíció eredményeiről számol be. „Bolygónk mintegy 46% százaléka még mindig pontosan olyan, mint a teremtés idején,” emlékeztet Salgado. „Meg kell óvnunk azt, ami fennmaradt.” A Genezis projekt, valamint a Salgado által alapított Instituto Terra elkötelezett abban, hogy bemutassa a bolygónk szépségét, s hogy visszafordítva a károsodást megőrizzük a jövő nemzedékei számára.
A több mint harminc – gyalog, könnyű légi járművel, tengerjáró hajón, kenuval és még hőlégballonnal is, szélsőségesen hidegben és melegben, gyakran veszélyes körülmények között megtett – út során készült lélegzetelállítóan gyönyörű felvételein Salgado a természetet, az állatvilágot és az őslakos népeket mutatja be. A virtuóz Ansel Adams műveivel vetélkedő monokróm fényképezésben rendkívül jártas Salgado új dimenziót ad a fekete-fehér fotózásnak. Műveiben a tónusok vibrálása, valamint a fény és az árnyék kontrasztjai a régi nagy mestereket, például Rembrandtot és George de la Tourt idézik.
Mit láthatunk a Genezisben? A Galápagos-szigetek állatfajait és vulkánjait; pingvint, oroszlánfókát, kormoránt; az Antarktika és a dél-Atlanti-óceán bálnáit; brazil aligátort és jaguárt; afrikai oroszlánt, leopárdot és elefántot; az Amazonas-esőerdő mélyén, elszigeteltségben élő zo’é törzset; Nyugat-Pápuán élő kőkorszaki korowai népet; a szudáni nomád szarvasmarhatartó dinka törzset; a sarkkörön élő nomád nyenyeceket és rénszarvas csordáikat; a Szumátrától nyugatra fekvő szigeteken élő őserdei mentawai közösséget; az Antarktisz jéghegyeit; Közép-Afrika vulkánjait és a Kamcsatka-félszigetet; a Szahara sivatagot; az Amazonas mellékfolyóit, a Negrót és a Juruát; a Grand Canyon szurdokait; Alaszka gleccsereit, és még sok mást. Miután annyi időt, energiát és szenvedélyt szentelt a Genezisnek, Salgado úgy szokta mondani, hogy ez „a bolygónak írt szerelmes levelem.”
A kiállítás öt földrajzi területre tagolódik: menedékek, déli földterületek, Afrika, Amazonia és Pantanal, valamint északi terek. A felvételek együttesen mozaikot alkotnak, amelyben érintetlen nagyságában csodálhatjuk meg a természetet. A fényképeken keresztül Salgado törékeny bolygónk előtt tiszteleg, amelynek megvédése mindannyiunk feladata.
„A Genezis a bolygó felfedezéséről szól, abban az állapotában, ahogyan létrejött és kialakult, és ahogyan a modern életmód felgyorsulását megelőzően évezredekig létezett, mielőtt létezésünk lényegétől eltávolodott volna,” mondta Lélia Wanick Salgado, a kiállítás kurátora. „Arról tanúskodik, hogy a bolygónk még mindig olyan hatalmas és távoli területeket rejt magában, ahol a természet az úr, a maga csendes és érintetlen szépségében.”
Kurátor: Lélia Wanick Salgado





2017. augusztus 16., szerda

Ez a három nap a gyermekeké - Jön a Szamárfül Fesztivál

Az önfeledt játék és a közös élmények varázsbirodalmává változik a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed a Szamárfül Családi Fesztiválon, augusztus 18-20. között. A hatodik alkalommal megrendezett eseményen több mint 100 program várja a gyerekeket, köztük Palya Bea és a Kolompos együttes koncertje. A fesztiválon megnyílik az országban a legnagyobb játékparkot felvonultató informatikai, játéktörténeti kiállítás, a JáTECHtér.

A Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZsÖK) által szervezett Szamárfül Fesztivál az ország egyik legnagyobb gyermekfesztiváljává nőtte ki magát. Célja, hogy az iskolakezdés előtt felszabadultan búcsúztassák a nyarat a családok, miközben szórakoznak, játszanak, élményeket gyűjtenek. A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a játékos ismeretterjesztésre és a kreativitás fejlesztésére. 

Az idei fesztiválon fellép többek között Palya Bea, a Kolompos együttes, a Simply English, Bíró Eszter, valamint Bognár Szilvi és Zenekara. Esténként a Diafilmsarokban a hagyományokhoz hűen Bogárdi Aliz mond esti mesét. 

Napközben a gyerekek készíthetnek pecsétet, famedálokat, öko-gőzhajót, egyedi táskát, sőt, még 3D-hologramot is! Lesz buborékbűvölés és a bátrak a sportvívást imitáló játékfegyverekkel vívhatnak egymással a PTE-PEAC Vívószakosztály közreműködésével. Izgalmasnak ígérkezik a Ládavasút, ahol a gyerekek egy faládában ülve suhanhatnak le a 16 méter hosszú lejtős pályán. 

A fesztiválon számos színházi és bábszínházi darab látható, több előadást tart a Bóbita Bábszínház, de itt lesz például a szombathelyi Mesebolt Bábszínház, a budapesti Gólem Színház és a debreceni Ort-Iki Bábszínház is. A Tintaló Társulás Circus Mechanicus című rendhagyó cirkuszában fabódé várja a nagyérdeműt, aki a kulisszák mögé is bekukkanthat. Az érdeklődők néhány karmozdulattal életre kelthetik a szereplőket és feltárul előttük a cirkusz világának előadáson túli, titkos élete. Ugyancsak kalandos a Karzat Színház Mester Tér programja. A mestertér nyolc házában egy‐egy mesterember lakik, akiknek mesterségét cégtábla jelzi. A játékosok feladata párosítani a házakon látható cégtáblákat a tér közepén álló cégérfa cégéreivel. 

Idén a Retextil Alapítvány különleges, vetélkedővel egybekötött workshoppal készül. A résztvevők a fonalkészítés során egy játékos agytorna segítségével kóstolhatnak bele a Retextil-technológiába, és ismereteket szerezhetnek a slow design, az újrahasznosítás és a kreativitás értékeiről.

A Kispék Műhely keretében az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a kenyérkészítés rejtelmeibe. Az Ökováros-Ökorégió Alapítvánnyal játékosan tanulhatnak a környezetvédelemről, az ÉlményMűhely foglalkozásán pedig a művészet, a tudomány és a technológia összefüggéseit fedezhetik fel a gyerekek.

A Szamárfül Fesztiválon nyílik meg az országban a legnagyobb játékparkot felvonultató informatikai, játéktörténeti kiállítás, ahol több mint 200 játékot próbálhatnak ki a látogatók. A JáTECHtér több mint 30 év informatikai és elektroakusztikai eszközeiből álló, egyedülálló látványosság, amely a játékokhoz kapcsolódóan a konzolok, a hangeszközök és a vizuális fejlődés területére is bepillantást ad. A JáTECHtér a Zsolnay Negyed Látogatóközpontjában várja a látogatókat augusztus 18-20. között, majd az ezt követő öt hétvégén.

Jó hír, hogy idén egy új rokonnal bővült a fesztivál kabalaállataként ismert, eddig négytagú szamárcsalád. Ő a "Bohém Nagybácsi", aki örömmel várja a gyerekeket, hogy a hátára pattanva fotózkodjanak, akár egyszerre hárman is. A teljes szamárcsalád a Ginkgo téren várja a gyerekeket a fesztivál ideje alatt. 

A Szamárfül Fesztivál után sem fognak unatkozni a gyerekek, ugyanis újabb fejlesztéseket valósít meg a ZsÖK a Zsolnay Negyed játszóterein, amit a fesztiválon élvezhetnek először a fiatalok. 
- Szemmel látható, hogy az óriáscsúszda tavalyi felavatása óta jóval több család tölti a Negyedben a szabadidejét, ezért egyértelmű volt, hogy további bővítésekkel szeretnénk kedvezni nekik – mondta el Vincze Balázs, a ZsÖK ügyvezetője. A Bóbita Bábszínház közelében, az óriáscsúszda mellet kap helyet két új hinta, amelyekből az egyik biztonságos üléssel a kisebbeknek való, a másik pedig egy klasszikus gyermekhinta. A játszóterek árnyékolását is fejlesztik; napvitorlákat helyeznek ki a Bóbita Bábszínház előtti és az m21 Galéria feletti játszóterekre, valamint négy párakaput is felállítottak a Zsolnay Negyed területén. 


2017. augusztus 12., szombat

Holdraforgó

Gábor küldte nekünk:

Pfeiffer Gábor
Szotyi a holdraforgó

Szotyi egészen megszédült mikor egy tavaszi napon kibújt a földből és először pillantotta meg a nagy sárga korongot azon világoskék tapétán. Nem tudta mi az, de tetszett neki. Ez a Nap- mondták neki idősebb társai. Olyan jó meleg volt. Egész nap csak forgolódott. Szemeivel a Napot követte. Apja-Napramorgó- látva kisfia lelkesedést, próbálta lehűteni. Ne örülj annyira kisfiam! Ő csak azért melenget minket, hogy ha eljön majd a nap mikor mind beértünk, a gazda eljöjjön a nagy vasszörnnyel és lekaszáljon, hogy aztán olajat sajtoljon belőlünk. Amit aztán az emberek majd megvesznek, hogy abban süssék meg barátainkat a nyulakat, őzeket és madarakat. Anyja Holdrakacsintó próbálta csitítani Napramorgót, de az nem hagyta magát. Egyre csak mondta. Kisfiam nekünk már mindegy, a mi tányérunk már lassan kifordul, de te ne hagyd magad. Fordulj másfelé. Talán ha nem száradsz ki őszre, nem pirulnak meg eléggé a magjaid, megúszod. Tovább élhetsz. Míg így próbálta győzködni Szotyit a tapéta átváltott először sötétkékbe, majd feketébe és a távolban feltűnt egy másik halványabb, de a szotyiszem számára jobban kivehető korong. A kutyák szörnyű ugatásba kezdtek. Ő a Hold – súgták testvérei. Ne törődj vele. Ő nem éltet minket. Hideg, mint a jég. De Szotyinak annyira megtetszett a Hold, hogy többé nem volt hajlandó a Nap felé fordulni. Mennyivel szebb a sötét foltjaival, mint a Nap. Szép... mint... mint egy sajt- gondolta mosollyal arcán. Ha csak felé fordulok és nem a Nap felé, nem éget meg. Örökké zöld és üde maradok. Szemeim nem égnek ki és ősszel nem bánt a gazda -örömködött magában, ahogy eszébe jutottak apja tanácsai.
Másnap reggel mikor a Nap felkelt ő dacosan hátat fordított és nagy hangon környező társait is erre buzdította. Először csak szomszédja fogadott szót neki, majd egyre és egyre többen a fiatalok közül.
Edit pont ekkor hajtott el mellettük vadonatúj kabriójával. Élvezte a napsütést, a levegőt, a szabad suhanást. Először nem tudta mi furcsa neki a napraforgó táblán. Hosszasan töprengett míg rájött. A fél tábla más irányba nézett. Magyarázatot nem talált, de nem is keresett rá. Ha másfelé néznek hát másfelé....
Szotyi este újra agitálni kezdte a maradék konzervatív tányérost. Idefigyeljetek ti madáreledel agyúak! Ha mind összefogunk és nem forgunk arra amerre a gazda szeretné, akkor örökké itt élhetünk zölden, frissen, párától harmatosan. Annyi a lényeg, hogy csak a Holdra nézzetek.
 Egyre többen fordítottak hátat a Napnak. Már alig néhány sor fordult csak más irányba, mint Szotyiék.
Egy napon a gazda megnézte a határt, milyen termés várható. Mikor meglátta, hogy a had nagy része hátra arcba vágta magát igencsak aggódni kezdett. Ej idén igen gyenge lesz az aratás...borzolta szemöldökét a szalmakalap takarásában.
De a nyár hosszú volt és forró, nagyon forró. A Nap minden fegyverét bevetette. Szólt a szélnek is, hogy ugyan segítsen már neki. A földet annyira feltüzelte, hogy az éjszakánként alulról sütött.
Mikor eljött a nyár vége az egész tábla lógó fejjel, megszégyenülten állt a tűző napsütésben. Nem volt kivétel. A néhány sor napraforgó épp úgy, mint a sok- sok holdraforgó.

Megrezzentek mikor meghallották a vasszörny csattogását. Sorban estek el a csatában. Először a napra-, majd utána sorban a holdraforgók is. Szotyi volt az utolsó aki ellenállt. Utolsó gondolata a Hold volt.
Edit elegánsan befarolt a kabrióval a parkolóba. Könnyű nyári sálját háta mögé vetette úgy lépett a boltba. Kért a pultnál két kiló őzcombot, egy nyulat, és tíz csirkeszárnyat. Hagymát, paprikát, savanyút is vett mellé. Este gardenparty lesz a csajokkal. Mi kell még?- törte csinos kis kobakját. Óóó megvan! Hát olajat nem vettem még. Odalépett az olajos polchoz. El kezdett válogatni. Akármilyen nem ám volt jó neki. Ahogy válogatott egyszer csak meglátott egy flakont: Holdraforgó olaj. Na ilyet még nem láttam!
De mivel sokkal drágább volt mint a többi, megvette.
Hamar híre ment a finom olajnak. Az emberek mind csak ezt akarták. A készlet hamar kifogyott.
A boltos felhívta a gazdát, hogy venne még. Sajnos nincs több... talán majd jövőre...
De az emberek a következő évben hiába keresték a Holdraforgóolajat..... a gazda legnagyobb bánatára.

2017. augusztus 11., péntek

Kultúrkocsma

Ismeritek a Kultúrkocsmát? Itt az ideje, hogy ide is ellátogassatok: https://www.facebook.com/akulturkocsma/

Az oldal ezt írja magáról:
"Szórakoztatás felsőfokon. Művészeti-humán oldal Neked."
"Kortárs Írók, költők, festők, fotósok munkái nyilvánosság előtt! Nézz és olvass! Gyere bátran!"