2016. augusztus 31., szerda

De hol vannak a Lumnicernővérek?

... de hol vannak a Lumnicernővérk?
A helyes megfejtők között kisorsolunk. A csúnya megfejtők is kapnak valamit.
A bennfenteseknek csitttttttt!!!!!!!











Na, könnyítésül még 1 kép:


2016. augusztus 29., hétfő

Töredékek a 70-es évekből - 1.Mindig ezzel a számmal szoktak kezdeni

1.
A Nap a kupolából tűzött. A Balaton forrón remegett. A fiú szétfolyt a pokrócon. Izzott a levegő körülötte. A hangszórók zümmögő szellentése úszott a délelőttön. A söröskorsók habbá mállottak. Az üvegek felszívták a nedvességet. A fiú olvadt teste gőzölögve csordult a víz felé. A kövek ragyogva csöppentek a habokba. Elugrott a víz a fiú égő lábaitól, csak lassan szokott hozzá a fortyogó bőrhöz. A szem porszemmé zsugorodott. A fiú látta egy lány mosolyát, de a víz mohón mágába szippantotta.

Megérkezett a délelőtti vonat.
Szétkente testén a maradék napolajat és hanyatt dőlt. A szemhéja belülről vörösen izzott. Fáradtan érkeztek a hangok. Teste kibomlott, szúrós tüskéjű rózsák kúsztak fel belőle. Vörös nap-szirom kókasztotta a virágokat. Szomjas volt. Az aszfaltba ragadt a lába. A fű izzott a talpa alatt. Hosszú sor állt a büfénél. A félmeztelen testekről víz és izzadtság csöpögött. Szinte fázott az árnyékban. Sokáig kellett várnia, míg sorra került. Meleg sört ivott, utána tovább aszaltatta magát a napon. Mire felöltözött, nem sokkal múlt dél.

2.

A lány a ház előtt várt rá. Délelőtt érkezett, két napra. Nem bírta ki nélküle. Délután fürödtek, napoztak, söröztek és sajnálták, hogy nem lehetnek kettesben. Hét órakor megvacsoráztak a sétányon egy álló büfénél.

3.
- Kérdezhetek valamit?
- Mit?
- Tudod jól.
- Nem tudom.
- De, tudod.
- Honnan tudnám?
- Mindig ezt kérdezem.
- Akkor ne kérdezd!
- Miért ne?
- Nincs kedvem hozzá.
- Szeretsz? - kérdezte a lány félénken, szinte suttogva.
A fiú hallgatott.
- Miért nem felelsz?
- Mondtam, hogy ne kérdezd!
- De tudni akarom!
- Mit?
- Amit kérdeztem.
- Mit kérdeztél?
- Azt, hogy szeretsz-e?
- Igen. - egyezett bele a fiú az üres korsóba bámulva és gyorsan hozzátette - Kérsz még sört?
- Kérek! - felelte boldogan a lány.

- Én már berúgtam. - állapította meg nevetve a lány, ahogy beleivott az új korsóba.
- Én még nem. - mondta a fiú.
- Olyan jó veled lenni. - mondta a lány.
- Mással is jó. - mondta a fiú.
- Nem, csak veled. - bizonygatta a lány.
A fiú hallgatott.
- Holnap menjünk csónakázni! - mondta. - Még alig voltam. Egyedül nincs kedvem hozzá.
A lány boldogan nevetett.

4.
Röhögések, kiáltások, türelmetlen szavak rohantak végig a tömegen a kikötőben. A hajó már kiengedte első útja piszkát és lassan a várakozókhoz fordult. A zenekar pihent, magnó bömbölt.
Megnyílt a kapu.
Mintha satuba préselnék az embereket. Mindenki más lábán állt. A vesék, gyomrok helyet cseréltek. Ruha szakadt. Néhányan fájdalmasan ordítottak. Káromkodások. Mozogni nem lehetett, csak haladni a tömeggel. A feljáratnál a fiút majdnem belesodorták a vízbe, a lány kapta el. A fedélzeten a korlátnál szorítottak maguknak helyet. A zenekar belekezdett, a hajó lassan elszakadt a parttól, kirekesztettek tömegét hagyva maga után.
- Mindig ezzel a számmal szoktak kezdeni. - mondta a fiú, miközben elcsorogtak a világítótorony mellett. - Nem kéne valamit inni? - fordult a sötét vízről a lány felé, közben megpillantva a táncolókat. - Igyunk valamit! - mondta kicsit türelmetlenül, hangsúlyával már az eldöntött tényt közölve. - Majd utána táncolunk.
- Én már nem kérek semmit. - jelentette ki a lány, de engedelmesen mászott le a fiú után a meredek lépcsőn a büféhez.
A lány kint maradt, a fiú beállt a tömött sorba. Két rumot kért, az egyiket türelmetlenül felhajtotta, a másik üres poharát a fedélzetre visszaérve hajította a vízbe. Lassan jött a zsibbadás.
- Menjünk táncolni! - ajánlotta a fiú.
Ezután minden egybefolyt: a zene, a tánc, a tömeg, a hajó, a levegő, a sötét víz, a lány szerelme és megtartani vágyása, a ritmusra rángó izmok hol vad pörgése, hol egymáshoz simulása, a szelíd magnós szünetek vadsága, a ténfergő emberek, az elárasztott WC-k, a csendes csobbanások a hajófalon, a szél szemben és háttal, a testek vad kívánása és újra a zene a partig, a kiözönlő tömeg és otthon egymás ruhátlansága.

5.
- Szia, Bobojsza! - gügyögte a lány reggel miközben a fiúhoz simult a takaró alatt és megcsókolta.
- Mmmmmm… - köszönt álmosan a fiú.
- Alszol?
- Nem. - felelte a fiú csukott szemmel.
- Hogy érzed magad?
- Jól. - dörmögte a fiú és miközben átölelte a lányt kinyitotta a szemét.
A Nap betűzött a szobába.
A lány keze a fiú ágyékára siklott.
A fiú még szédült a tegnapi estétől.
- Hány óra van? - kérdezte.
- Mindjárt tíz. - felelte a lány és megcsókolta.
Képek villantak: a sötét úton hazafelé, egy üveg vörösbor, a lány ajka, meztelen összefonódásuk…
- Maradt valami a borból? - kérdezte.
- Emlékszel még rá?
- Miért ne emlékeznék? Maradt? - kérdezte a fiú kicsit ingerülten. A lány bólintott.
- Légy szíves, hozd ide! - kérte a fiú.
A lány ujjai szétnyíltak, meztelensége kiszállt az ágyból.
- Jó maxos voltál tegnap este. - jegyezte meg.
A fiú nem felelt, csak meghúzta az üveget. A maradékot a lánynak adta és hanyatt dőlt.
- Fel kéne kelni! - mondta.
- Igen. - A lány ráhajolt és addig csókolta, míg magában nem érezte a fiú testét.

6.
A sétányon reggeliztek. Tűzött a Nap. A strandon rumot ittak sörrel. A vízben a lány a fiú nadrágjába nyúlt. A fiú lehámozta a bikinibugyit. Csókolták és markolták egymást. A fiú elrohant és csak nevetett, mikor a lány az alsóját követelte vissza.

7.
A Nap ellen nincs védekezés. Többszörös reflexió: az ég, a víz. Csobbanások a csónak falán. Lassú hinta. Álmosító meleg és csend. Ringató. A lány beszél: monoton zúgás. A fiú csak fekszik és hallgat. Előkerül az ital. Mielőtt a lány úszni menne, megcsókolja a fiút… Egyedűl, hanyatt, csukot szemmel. Tompán gördülnek a gondolatok. A múltkori lány… meg az a hosszú, barna hajú… az igen… Iszik. A mai délutánra gondol. A búcsúzásra és ami előtte lesz. Megpróbál izgalmat kelteni magában. A barna, hosszú hajúra gondol...
Vízcseppek ébresztik, gőzzé válnak a bőrén. A lány nevet a vízben és spriccel. A fiú ideges lesz. Tehetetlen mérgében a csónakból kihajolva vizet fröcsköl a vizes lányra, aki ettől még jobban nevet. Még mindig füstölög, amikor a lány úszástól felhevült nedves testtel simulni akar, nagy nehezen lefejtve magáról a vizes bikinit, kockáztatva a felborulást. A fiú ismét hanyatt fekszik, a lány lehúzza róla a fürdőnadrágot. Ágyéka fölé hajol, keze karperec, szája bilincs.
A fiú elmosolyodik.
Vitorlarúd, gondolja.

8.
Ebéd után kihasználták a lehetőséget és szeretkeztek. A lány olyan aktív volt, olyan válogatott élvezetekben részesítette a fiút, hogy ezen a délutánon nem csak adott, hanem kapott is szerelmet. Utána lezuhanyoztak és kimentek az állomásra sörrel tölteni el a hátralévő időt.

9.
- Ugye nem csalsz meg? - kérdezte a lány és beleivott a sörbe.
- Csak annyira, mint te. - felelte mosolyogva a fiú és ő is ivott.
- Tudod, hogy én nem csallak meg. - mondta a lány.
- Te is tudod, hogy én sem.
- De én nem tudom.
- Pedig így van.
- Szeretlek. - mondta csendesen a lány.
A fiú egy vonatot nézett, ami épp áthaladt az állomáson.

10.
Egyedül. Ujjongó és szomorú érzés. Le kell öblíteni! Sör, sör, sör. Rum. Besötétedett, égnek a lámpák. Arra van a kikötő, zsebben a hajójegy. Lépés, egy, kettő. Mozog az utca, alul szétcsúszik, felül összeborul. Hirtelen zene. Vad monotónia. Mintha valami filmben lenne. A zenészek félmeztelen ugrálnak a dobogón. Az összepréselt helyiségben emberek vonaglanak. Izzadtság, hosszú hajak és kopott, rongyos farmerok keverednek. Az utolsó hangok agonizálnak, hosszú, keserves haláltusa. Vége, a bulinak vége, a döbbenet pár percének emléke és a folytatás vágya marad. Irány a kikötő! Fények csapódnak az arcnak: fekete, fehér, fekete, fehér. Már nagy a tömeg, préselődni kell. Hirtelen egy otthonról ismerős lány hangja. Puhatolózó kérdések, mozdulatok. Kézen fogva mennek fel a fedélzetre. Csak a korlátnál találnak helyet és amikor a hajó elszakad a parttól és a zenekar belekezd, a lány megjegyzi:
- Mindig ezzel a számmal szoktak kezdeni.

2016. augusztus 27., szombat

Hangszergyűjtés és jótékonysági koncert

"Rock'n'Roll All Night vol. 8 - Hangszergyűjtés és jótékonysági koncert a Miért Ne?! csoportnak

EZT a Rock'n'Roll All Night bulit 3x-osan megemlegetik.
--------------------------------------------------------------------------
- 1.) Nyárbúcsúztató.
- 2.) Szezonnyitó, tantárgyfelvétel előtt még épp.
- 3.) A Miért Ne?! csoportot ért károk pótlására GYŰJTÉST SZERVEZÜNK. Minden zenekar ingyen, a csoportnak TŐLETEK jövő adomány reményében játszik aznap este. Adjunk nekik együtt esélyt az újrakezdésre!
--------------------------------------------------------------------------
A MIÉRT NE?! CSOPORT évek óta kötetlen kreatív, főleg hangszeres foglalkozásokat tart kicsiknek és nagyoknak (főleg kicsiknek) informális keretek között, ahol csak tudnak. A ZION egykori önkénteseiből született kis pereputtyal már találkozhattatok a szintén egykori pécsi Menedék napközijében, az Ördögkatlanon és mindenféle városi, szabadtéri fesztiválokon, ahol a közösségi zenélés, egyszerű hangszerek házi elkészítésének és a konstruktív csoportmunka módjait adják át bárkinek, aki kész leülni játszani velük.
- FB: HTTPS://WWW.FACEBOOK.COM/MIERTNE/?FREF=TS
~
Az idei Ördögkatlan előtt kirámolták kocsijukat a tettyei domboldalon. Ami mozdítható: majdnem minden hangszerük, gitárok, basszusgitár, cajon, erősítő, kábelek, hangtechnikai felszerelések, ruhák kerültek a tolvajok kezébe, és így a Csoport jövőbeli működése is veszélybe került.
~
Ezt a Rock'n'Roll All Nightot az önfeledt mulatozás és még önfeledtebb adakozás jegyében szervezzük, természetesen önköltségen. Így járulunk hozzá ahhoz, hogy a pécsiek, főleg a nehezen leköthető, vagy hangszerek közelébe nem kerülő gyerekek egy olyan lehetőség birtokában maradjanak, ami sokaknak az első, apró, játékos lépést jelentheti a csapata felé kitárulkozásban, vagy egy majdani zenészkarrierben.
~
A buli sikere garantált, de a GYŰJTÉS sikere rajtatok múlik!
--------------------------------------------------------------------------
Kétféleképpen teheted meg a magadét:
--------------------------------------------------------------------------
- A.) Hozd régi, nem használt, otthon hiába álló bármilyen zenei motyódat - sérült gitár, porosodó szobaerősítő, fölös kábel, az a piszkos kiskeverő a terem földjéről - és felújítva boldog kis kezekbe kerülnek! Ha nincs ötleted, dobjatok össze a haverokkal bármilyen ritmushangszerre: shaker, maracas, kasztanyetta, csörgők, csörgődobok, darbuka, djembe, jöhet bármi!
- B.) Ha nem akarsz ezzel vesződni, ADAKOZZ a helyben kitett gyűjtődobozok egyikébe egy tetszőleges összeget. Mi 6-700 Ft-ot javaslunk legalább, tekintve, hogy a kár 3-400.000 Ft közé tehető. Ha 100-an jöttök és mindenki bedob 700-at EZEKÉRT a bandákért (há' naná!), már 2 kezdő gitár összejött, ahonnan el lehet indulni.
--------------------------------------------------------------------------
HÁDEVÁRJÁMÁ'. MILYEN ZENEKAROK?
--------------------------------------------------------------------------
Danolósak, a folkoskodás és a rockoskodás között dülöngél---Ők:
~~~~~~~~~~~~~
--- KUBALIBRE - az ügyeletes pécsi nyárhelytartók, olyan alter, amit megértesz, és veled röhög magán, olyan nóta, amit józanul is meg lehet talpalni, olyan buli, hogy mezítláb mész haza és nem emlékszel, olyan jó lesz.
- FB: HTTPS://WWW.FACEBOOK.COM/KUBALIBREZENE/?FREF=TS&REF=BR_TF
- "Imbolygó", teljes lemez: HTTP://LDKRITIKA.BLOG.HU/2016/02/01/KUBALIBRE_IMBOLYGO_PREMIER
~~~~~~~~~~~~~
--- THE BEANS - épp elköltözőben Pécsről a garázszenekar (*A Garázszenekar), ami leszaggatja az agyadat, megjáratja a lábadat és elcsórja a kóládat. Kivéve, ha adakozol. Akkor jófej, és felajánlja, hogy hívd már meg. Debütlemezükért olvad a hazai szaksajtó, és előbérelt helyük van a Spotifyodon. Meglásd. Utolsó sansz tükésen bulizni velük!
- FB -- HTTPS://WWW.FACEBOOK.COM/THEBEANSOFFICIAL/?FREF=TS
- "Glitch" teljes lemez -- HTTPS://WWW.YOUTUBE.COM/WATCH?V=YRFDT76EVLS&LIST=PLQ1C1TPYXOOWIKPIS2R1HIKVZ0U4TUG3G
~~~~~~~~~~~~~
--- ROKOKÓ ROSÉ - kicsit fanyar, kicsit édes, kicsit csajos, kicsit rózsaszín, kicsit tájjelegű, de azért be lehet kábulni tőle rendesen. A Rokokó Rosé olyan, mint a boruk (IGEN, BORUK. Talán még a Nappaliban is akad...). Új színpadkép, új EP, és az utolsó előtti alkalom egy jó ideig, hogy teljes felállásban csodáld a hölgyeket...
- FB: HTTPS://WWW.FACEBOOK.COM/ROKOKOROSE/?FREF=TS
- "Mindenemet", friss EP - HTTP://RECORDER.BLOG.HU/2016/06/07/EP-PREMIER_ROKOKO_ROSE_MINDENEMET
~~~~~~~~~~~~~
--- THE ALLREADIES - "tulajdonképpen leszarom és elég ennyi akkord a rákkenróhoz" hozzáállású jókedélyű csimbumm trió, 1 fiú, 1 szépfiú, 1 széplány, a színészet és a borászat keresztmetszetében. Színészkedés nem lesz sok bennük, bor viszont...
- FB: HTTPS://WWW.FACEBOOK.COM/ALLREADIES/?FREF=TS
- "Harmónia" debüt klip: HTTPS://WWW.YOUTUBE.COM/WATCH?V=PHTG0UNAGJE
~~~~~~~~~~~~~
Kezdés: 
19:00 körül, a Miért Ne?! munkája és helyzete bemutatásával.
Vége: 
a nyárnak. Az éjszakának SOHA.
~~~~~~~~~~~~~
INGYENES,
de azért legyen már szíved és ne légy tirpák, ha ennyi zsét és melót beletettünk mi is.
600-700 Ft-nak örülünk. 
Zenébe kő'. Nemes az ügy.
~~~~~~~~~~~~~
Ottfolyt."

2016. augusztus 25., csütörtök

Jónás Vera Experiment - Ordinary Symphonies

Fúvós szekcióra hangszerelt koncerttel és különleges helyszínről jelentkezik Jónás Vera és zenekara az idei Zsidó Kulturális fesztiválon!


Dátum: 2016. 09. 07. 
Időpont: 19:30-21:30
Helyszín: 1075, Budapest, Rumbach Sebestyén utca 11-13.

Szokásosan valami abszolút nem szokásossal készül a Jónás Vera Experiment! A Zsidó Kulturális Fesztiválra idén először érkezik a fiatal énekes-dalszerzőnő, s rögtön speciális felállással lepi meg a közönséget. Minden dal új köntöst, minden erőteljes akkord légies helyettesítést kap a szeptember 7-i esemény alkalmából. A zenekar dalait fúvósokra hangszerelve hallgathatjuk meg, Subicz Gábor trombitaművész-hangszerelő munkája nyomán. Erre eddig még nem volt példa a csapat történetében. A koncert különlegessége lesz a helyszín is, hiszen nem mindennap hallható a zenekar zsinagógában! 


Jónás Vera az a zenész, akinél a profizmus és a közvetlenség kéz a kézben járnak: a London Center of Contemporary Music School-ban végzett zenei tanulmányokat és gyakorlatilag egész gyerekkorában is zenélt már, de sosem vált belőle távolságtartó előadó és szerző. Személyes könnyűzenét játszik, ami beenged minket belső világába: egy játékos, dögös, vidám de ugyanakkor mondanivalóval teli helyre. Legfrissebb albuma, a Tiger, now! a Launching Gagarin Records and Management gondozásában látott napvilágot. Megjelenése óta sorra gyűjti az elismeréseket: már egy Junior Artisjus-díj, valamint Fonogram és Az Év Dala jelölések is sorakoznak a képzeletbeli polcon.





2016. augusztus 23., kedd

IJ 15 – Születésnapi logópályázat

"Az Irodalmi Jelen szépirodalmi és kulturális folyóirat 2016-ban ünnepli alapításának 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból egy logópályázatot hirdetünk, amelynek nyertese 15000 forint jutalomban részesül.
A pályázat feltételei a következők:
  • a logó kifejezetten a 15. születésnapra készül, így tartalmaznia kell legalább az „IJ 15” karaktereket (ennél hosszabb lehet a felirat, magába foglalhatja például a lap teljes nevét vagy annak egy részletét)
  • a logót tartalmazó képfájlt két különböző méretben, az ennek megfelelő méretarányokban kell elkészítenie a pályázónak, az egyik 850-szer 315 pixel (ez a közösségi oldalon kialakított profil borítóképeként fog megjelenni), a másik 1280-szor 720 pixel (ennek felhasználását születésnapi rendezvényünkön leplezzük le)
  • mindkét képfájlt vektorgrafikus formátumban várjuk (pl. SVG, WMF, EMF, EPS, AI, CDR, CDT)
  • a pályázat 2016. augusztus 15-től 2016. szeptember 15. éjfélig tart
  • a logókat az ij@irodalmijelen.hu címre várjuk, a tárgymezőben tüntessék fel a „LOGÓPÁLYÁZAT” feliratot
  • nevezési díj nincs, egy pályázó korlátlan számú tervvel jelentkezhet
  • a legjobb pályaművet az Irodalmi Jelen szerkesztősége választja ki
Az eredményhirdetés 2016. október 4-én Budapesten az Irodalmi Jelen születésnapi rendezvényén lesz.
Az Irodalmi Jelen szerkesztősége"

2016. augusztus 22., hétfő

15 éves jubileumi GOLESTAN koncert vendég fellépőkkel

"Már 15 éve utazunk együtt a zenekar tagjaival. Ez elsősorban egy belső utazás. Egy belső utat követünk, amely néha felbukkan a külvilágban is, megpihenve szép helyeken. 
Ilyenkor többnyire egy virágoskertbe álmodjuk magunkat, ahol találkozhatunk zeneszerető barátainkkal, a perzsa és magyar kultúra iránt érdeklődő, nyitott gondolkodású közönségünkkel. Leültetjük, és megvendégeljük őket, akik cserébe segítenek őrizni kincseinket: különleges dalainkat.
2016. szeptember 9-én 19 órai kezdettel Pécsett, a Zsolnay Negyed E78-as koncert termében várunk Titeket, ahol kertünk 15 éve alatt született virágait mutatjuk be Nektek egy színes csokorba kötve.

ما به مدت 15 سال با اعضای گروه سفر بوده ایم. این سفر در درجه ی اول یک سفر درونی است که گاهی وقتها پای به دنیای برون می نهد و در مکانی زیبا آرام می گیرد. در چنین اوقاتی خود را در گلستانی تصور میکنیم که در آن میتوانیم با علاقه مندان به موسیقی, دوستداران فرهنگهای مجاری و ایرانی و دوستان دیگرمان دیدار کنیم. ما از آنان پذیرایی کرده و آنها در عوض برای حفظ گنجینه هایمان, آهنگهایمان ما را یاری می نمایند.
منتظر حضور گرمتا ندر این گلستان هستیم تا گلدسته ای رنگارنگ را از گلهایی که در این 15 سال روییده اند را تقدیمتان نماییم.

We have been traveling for 15 years with the band members. This is primarily an internal journey. An internal path we follow which sometimes showing up in the outside world and rests at beautiful places.
In such circumstances, we dream ourselves in a flower garden where you can meet music-loving friends, Persian and Hungarian culture lovers and our open-minded audience. We treat them with our hospitality. They in turn will help us preserve our treasures: our special songs.
We will be waiting for you on September 9. 2016 at Zsolnay Quarter E78's concert hall at 7:00 pm, where we present to you a colorful bouquet of flowers born over the last 15 years.

A csokrot átadják - The bouquet is handed over by
Dr. Khonji (dr. Nowrasteh Ghodratollah) - ének, nay, setar
Bogárdi Alíz - hegedű, ének, vokál
Andok Zita - ének, vokál
Babarci Bulcsú - gitár, baqlama, vokál
Tóth Álmos - gitár, ének, vokál
Baksa Péter - nagybőgő, basszusgitár, ének
Bense Andor - ütősök
Pilári Áron - ütősök
dr. Murányi Edit - cselló
Katona Tamás - gitár
Simara László - visual jockay
valamint meglepetés vendégeink

Szervező: Golestan Kulturális Egyesület
A koncert ingyenes, a szervezők adományokat elfogadnak

Organizer: Golestan Cultural Association
The concert is free, donations are accepted by the organizers"




2016. augusztus 19., péntek

Prayer 2


Digital Stories: Prayer 2
from album Dirty Music
live visual: VJL(ab)

2016. augusztus 16., kedd

GELKA - STARDUST MEMORIES ALBUM ÚJRA KIADÁS 3 BÓNUSZ DALLAL

"A tengerparti elektronikában utazó Gelka második nagylemezét, a Stardust Memories-t, a Bandcamp után most belistázta az összes digitális lemezbolt. Az apropó 3 új bónusz dal. 
 
Az Escape Myself a többi szám elszűrt hangmintái és a stúdióban felvett zörejek újraértelmezése, valójában egy dal, ami összefoglalja és továbbgondolja az albumot. Továbbá helyet kapott a lemezen két saját remix is, a Tr3b, illetve Empathy című zenékhez. 
A Gelka körül mostanában felpörögtek az események. Elindult rezidenciájuk az Ibiza Sonica rádiónál, elkezdték kurálni a legújabb Café del Mar lemezeket, és mostanában egyre több fellépést is vállal Csaba, a duó egyik fele, aki egyedi mashup DJ szettekkel edzi a füleket, többek között az A38-on, a Művészetek Völgyében, a Balaton Sound-on és az Untold fesztiválon. 

Dömötör Sándor és Kürti Csaba 2003-ban alapíttota meg a Gelka projektet, hogy kiéljék a downtempo zene iránti rajongásukat. Az első megjelenésük rögtön egy Café del Mar albumon landolt, és azóta is állandó szereplői a legendás ibizai lemezcég kiadványainak, ezidáig 20 kompilációjukon szerepeltek. A közös munkára a koronát nyár elején tették fel, amikor a budapesti duó által összeállított Café del Mar - Chillhouse 9. album megjelent. A José Padilla által életre keltett sorozat mellett az elmúlt 12 évben közel 180 válogatáslemezen szerepeltek olyan nagy formátumú kiadóknál, mint a Ministry of Sound, OM Records, Warp, és fokozatosan felküzdötték magukat a chillout élmezőnyébe. A 2008-ban Nightmares on Wax által igazgatott Wax On Records-nál kihozott debütáló nagylemez, a Less is More után egy kisebb pihenőre vonultak, és átalakították a hangzásukat, majd a kétezres évek elejét meghatározó lounge vonalból kilépve az elegáns, könnyed elektronikában találták meg a legjobb önkifejezési formát. 
 
A Stardust Memories az elmúlt három év munkáját foglalja keretbe. Az album először csak Bandcamp-en volt kapható, a friss megjelenés viszont 3 bónusz dallal kiegészítve már a világ összes digitális lemezboltjában elérhető. A 18 számos anyag talán egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy valahol az élőzene és az elektronika határmezsgyéjén helyezkedik el. A túlburjánzó effektek, a környezetzajokból összerakott ritmusok finom összjátékot hoznak létre a gitárokkal, és a vokálokkal, és úgy sikerült egységes megszólalást kialakítaniuk, hogy mai hangzások mellett egészen a nyolcvanas évek világáig visszamenve idéznek meg több korszakot. Az előző nagylemezhez képest a jóval nagyobb hangsúlyt kapnak a klasszikus, dalformátumú felvételek, köszönhetően a vendégénekeseknek. A mostanra a Gelka állandó közreműködőjévé váló Leeds-i Phoenix Pearle kapta az egyik főszerepet. A korábban Nightmares on Wax-szel a világot többször körbeturnézó énekesnő fátyolos hangjával, és intim előadásmódjával szinte álomszerű atmoszférát teremt. Senát természetesen nem kell bemutatni a hazai közönségnek. A ghánai-magyar dalszerzővel először a Less is More albumon dolgoztak együtt, aki ezúttal 2 számban tűnik fel. Mellettük pedig a Zero 7-ből ismert Mozez teszi tiszteletét a lemezen. 
 
A Stardust Memories jól jelképezi, hogy az alkotók milyen változáson mentek keresztül az évek folyamán, és ezt a folyamatot szintén nyomon lehet követni a Mixcloud oldalukon is. A különlegesen felépített, mashupokból és re-editekből álló zenei utazásaival a Gelka a Mixcloud egyik legnépszerűbb előadójává nőtte ki magát. Az elmúlt 12 hónap kiemelkedő sikereket hozott, több-százezres lejátszással, és több mint 20 ezer új követővel bővült oldaluk. Bass music, ambient, future-downtempo, chilltronica, alt-r&b, deep house és egyéb friss, elektronikus zenei csemegékből összeállított mixeik rendszeresen a Mixcloud listáinak élére kerülnek. A duó egyik fele, Csaba a fellépéseken hasonló módon építi fel szettjeit, egy APC 40-es kontrollerrel élőben helyezi új megvilágításba a számokat, így a re-editek és mash-up-ok végül egy organikus egésszé állnak össze.
Stardust Memories album stream: 
https://soundcloud.com/gelka/sets/stardust-memories-out-now-2nd

Buy link:
iTunesAmazon
Café del Mar - Chillhouse 9. compiled & mixed by Gelka
https://youtu.be/7DQtwdj1PeA


email: info@gelkasound.com

2016. augusztus 13., szombat

Országos Beatles találkozó 2016

"A The Bits Beatles emlékzenekar neve nem sokkal több, mint 3 év alatt szervesen összeforrt mind a Beatles­szel mind, hogy időről­időre valami meghatározót tesznek a magyar Beatles közösség asztalára.
The Bits 2015 júniusában egy maratoni koncerten száz Beatles dalt adott elő budapesti koncertjén. Augusztusban a világ legnívósabb Beatles fesztiválja, a liverpooli BeatleWeek 50 fellépője közül egyedüliként mutatta be az 50 éves Help! nagylemez teljes anyagát a lege ndás Cavern Clubban, december 29­én pedig a Papp László Budapest Sportaréna színpadán a Fenyő Miklós nagykoncert előzenekara volt. A német Höfner gitárgyár ( Paul McCartney legendás, hegedűalakú basszusgitárjának gyártója) művészeti elismerésének jeléül egyedüliként a The Bits­et támogatja a közép­európai régióban.
A Kobuci Kert és a The Bit s Beatles emlékzenekar idén is megörvendezteti a Beatles rajongókat egy egész délutános/estés rendezvénnyel, az Országos Beatles találkozó 2016 címet viselő, család­ és zenebarát eseménnyel, ahol a koncertek és játékok mellett minden a Beatlesről és a Beatlestől fog szólni. Sztár­ és díszvendégek teszik a programpalettát mégszínesebbé és egy nagyszabású játék előzi majd meg a rendezvényt nem mindennapi, értékes nyereményekkel."


15:30 - Kapunyitás
16:00 - A Beatles utolsó hivatalos koncertje 50 év után ismét megelevenedik a színpadon. Eljátsszuk a San Francisco-i Candlestick Parkban adott teljes koncertet.
16:45 - Színpadi beszélgetés a Beatlesről ma és 50 év távlatából. Beszélgetőtársak: Petruska András, Kőváry Zoltán (The Trousers), László Róbert a Beatles 50 blog szerzője.
További programpontok hamarosan...
A rendezvény látogatása ingyenes.
Időpont: 2016. 08. 21. 16:00
Helyszín: Kobuci Kert - 1033 Budapest, Főtér 1. 

2016. augusztus 11., csütörtök

Vadmadár

- Baráti kérésre lett egy kicsit "gatyába rázva" Viktor dala, melyet Apáti Miklós versére írt. Eredetileg Viktornak kellene énekelni, nem az el-elcsukló hangú Sarnabörnek..., ezért ez csak igen-igen (élő) demó. - mondja a Sarnabör a dalról.

Marton - Apáti: Vadmadár (live demo)
arrangement, producer: Sarnabör

2016. augusztus 10., szerda

Ennyi Stradivari egy helyen még soha nem volt Kaposfest 2016 – kiegészítő programok

"2016. augusztus 13-19. között 7. alkalommal rendezik meg a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált (Kaposfest), amelynek művészeti vezetői Baráti Kristóf és Várdai István. Az idei fesztivál kiegészítő programjai között találunk szimultán sakkmeccseket Polgár Judittal, Stradivari kiállítást, hedonista pop-up tárlatot és KaposfestKávét Bősze Ádámmal. 


A Kaposfest hatalmas hazai és nemzetközi sikernek örvend. Évente több, mint 50 magyar és külföldi művész lép fel a kaposvári Szivárvány Kultúrpalota színpadán az egyszeri és megismételhetetlen koncerteken. Az idei, immáron hetedik fesztivál művészeti vezetői Baráti Kristóf hegedűművész és Várdai István csellóművész mellett az érdeklődők hallhatják többek között Valeríj Szokolovot, Kirill Troussov-t, Eduard Wulfsont, Szűcs Mátét, Farkas Gábort, Frankl Pétert, Olli Mustonent és Julien Quentint.

A fesztivál kiegészítő programjainak célja közelebb hozni a hallgatóságot a megszólaló művekhez és szerzőikhez, bemutatva a nagyszerű alkotók emberi oldalát. Ennek jegyében kerül sor a Prokofjev sakkversenyre, melynek győztesei Polgár Judittal mérhetik össze tudásukat, megtudhatjuk, mi a kapcsolat Bartók és a Philadelphia Cheese stake között (melyet meg is kóstolhat a közönség), kiderül, miért lesz Chausson segway emléktúra, Singer varrógép kiállítás – melyre a kiállított tárgyakat az egész országból jelentkező KAPOSFEST közönség biztosítja.

Magyarországon először látható Stradivari kiállítás az augusztus 15-i koncert után a Szívárvány Kultúrpalotában, hiszen több fellépő művésznek van szerencséje ezeken a több száz éves hangszereken játszani. Ahhoz, hogy valakinek egy ilyen hegedű a birtokában lehessen, szigorú feltételeknek is meg kell felelnie, többek között annak, hogy soha nem adja ki a kezéből a több millió dollárt érő remekművet. Ezen a napon a Kaposfest szervezői megtalálták a módját annak, hogy a nézők mégis közelről láthassák a világhírű hangszereket. Ezt kiegészítve aznap Nagyváry József, a texasi A&M Egyetem egykori biokémia és biofizika professzora tart előadást a Stradivari hangszereken végzett tudományos vizsgálatainak tapasztalatairól.

Minden nap Tóth Endre zenetörténész tart műismertetőket a koncertek előtt, majd az esték lezárásaként a Kapos Hotelben ifj. Sárközi Lajos és zenekara játszik a tőlük megszokott világszínvonalon igazi cigányzenét.

A zenei programok mellett a fesztiváltól harmadik napján nyílik Záborszky Gábor képzőművész “Felfrissített emlékezet” című tárlata a Vaszary Képtárban."

2016. augusztus 2., kedd

Szél(csend)

A nyári szünetet megszakította egy kis "villám stúdiózás" erejéig a Sarnabör és gyorsan feljátszottak egy némiképp aktuális művet: Szél(csend)
A zene szeles, a csend csak az ének nélküliségére, vagyis a szöveg hiányára utal...

Simara: Szél(csend) / Wind...silence
a "Csak szél / Only wind" album demójából

2016. augusztus 1., hétfő

Majdnem 20 (kiképzés) - ELŐADÁS SZÜLETIK A BÁRKA SZÍNHÁZRÓL

"Az alkotók ajánlója:

1996 nyarán alapította meg a Józsefvárosi Önkormányzat és a Csányi János vezette csapat a Bárka Színházat. A társulat részben a Csányi által rendezett, legendás Szentivánéji álom alkotóira (Udvaros Dorottya, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Kaszás Gergő, Tóth József, Murányi Tünde, Széles László, Vasvári Emese, Lovass Ágnes...), részben a hozzájuk csatlakozó alkotókra épült (Tasnádi István, Kárpáti Péter, Bérczes László, Cseh Tamás, Vidovszky György, Szikszai Rémusz, Gazsó György, Spolarics Andrea, Tölli Judit, Matuz János és sorolhatnánk...). Fontos és izgalmas műhely formálódott itt, jelentős rendezők, színészek, színházi alkotók fordultak meg benne, válságok és változások közepette, de mégiscsak született és működött egy színházi műhely. Csányit Alföldi váltotta, Alföldit Seress, a Bárka Színház 2015 nyarán megszűnt. Felemelő és szomorú történet.

A Bárka az Ördögkatlan születésében is fontos szerepet játszott, számunkra magától értetődő tehát, hogy a 20. (nem létező) születésnapot nem felejtjük el. A 9. Ördögkatlanon "Húsz éves lenne..." címmel sokszínű programot szervezünk (kiállítás, beszélgetés, utcaszínház, gyerekfoglalkozások...), ennek része egy a helyszínen születő ősbemutató, a "Majdnem 20", melynek nyílt próbái az Ördögkatlanban, bemutatója pedig 2016 őszén a Jurányi Inkubátorházban lesz. "Megemlékezésünk" lényege nem a nosztalgiázás, hanem a teremtő gondolkodás, a cselekvő akarat. A Bárka megidézésének célja arra fókuszál, hogyan lehet / lehet-e ma Magyarországon színházat létrehozni, kultúrát folytatni és teremteni.

A Bárka létrehozásakor az egyik alapelv a Shakespeare-i, Moliere-i idők színházi alapvetése volt: a mű szövege és maga az előadás együtt születik, azaz az alkotás részfeladatai összefonódnak, egymást befolyásolva úgymond egymást ihletik. Az író (Tasnádi István), a rendező (Vidovszky György) és a színészek leköltöznek Nagyharsányba, az egyik Ördögkatlan-faluba, és egy kanavász alapján elkezdik az improvizációkra, egyáltalán a színészi aktivitásra épülő közös munkát. Darab és előadás egyszerre születik meg, azaz az augusztus 3-i első előadás egyben egy új magyar dráma születésének pillanata is lesz. Ennek a látszólag nulláról induló alkotó folyamatnak valójában nagyon sűrű és gazdag előzménye van, és ez maga a Bárka. Tasnádi István a Bárka alapító tagja, Vidovszky György hamar csatlakozott a színházhoz, hozta magával középiskolás tanítványait, velük alkotta meg előbb A Pál utcai fiúkat, majd A Legyek Urát. Ezekben már feltűntek olyan színészek (Blahó Gergő, Dér Zsolt, Egri Bálint, Szatory Dávid, Mohai Tamás, Farkas Dénes...), akik 2016 nyarán résztvevői lesznek a Majdnem 20-projektnek. Ezután egyre másra születtek Tasnádi és Vidovszky közös előadásai: East Balkán, A harmadik hullám, Cyber Cirano, Kettős játék?

A Bárka válságának kezdetén (2011-2012 körül) ez a közösség természetesen széthullott (ennek természetesen az is oka volt, hogy a fiatalok általában a Színművészeti Egyetem elvégzése után más színházakhoz kerültek), ezért lesz különösen izgalmas a 2016-os találkozás.

A történet megidézi a Bárkát: "Ebben a teljesen valószerűtlen utópiában egy csapat fiatal elbarikádozza magát a bezárásra ítélt Bárka Színházba, és nem hajlandó elhúzni onnan, nem használ sem jó szó, sem fenyegetés. A patthelyzetet az Új Fenntartó (Közszolgálati Egyetem) végül egy nagyvonalú ajánlattal kívánja feloldani: maradhatnak a fiatalok, ha hajlandóak átképeztetni magukat közszolgának. Megérkezik a Kiképző, és elkezdődik a kemény munka, melynek során ezek a romkocsmában merengő, elkényeztetett, idealista művészpalánták a mai kor elvárásainak megfelelően életre nevelődnek. Vagy nem. A kiképzés során jelenetek idézünk meg/fel a Bárka elmúlt (majdnem) két évtizedének legendás előadásaiból, például a Don Quijote reprízből, amiben Kriston elbarikádozza magát a bezárásra ítélt könyvtárba...- ez ez lett volna a Bárka első bemutatója; de a Legyek ura, Iskola a határon etűdök is lesznek..." (Tasnádi István)

Vidovszky György az előadásról:

"Hónapokkal ezelőtt jutott Bérczes Laci eszébe, hogy csináljunk valamit a Katlanban, amit akkor ő úgy nevezett, hogy legyen ez a „Vidovszky és csapata előadás”. Hozzuk vissza azokat a szereplőket, akik régen, gyerekként játszottak a Bárkán, és csináljunk közösen valamit. Ez összesen egy harminc-negyven fős stáb lenne, de végül sokan nem tudnak eljönni, mert forgatnak, dolgoznak, élik az életüket. Így lettünk nyolcan (Farkas Dénes, Molnár Áron, Kovács Gergely, Császár Réka, Sipos Viki, Egri Bálint, Blahó Gergely, Bárdi Gergő). Hónapokkal ezelőtt elkezdtünk gondolkodni, hogy mit is csináljunk, mi legyen ennek a formája, mert az nagyon belterjes lenne, ha csak felidéznénk a régi előadásokat. Ez önmagában maximum egy beszélgetés erejéig működne. Az egyik ilyen hónapokkal ezelőtti találkozón jutott eszünkbe, hogy megkérjük Tasnádi Istvánt, csatlakozzon ehhez a csapathoz, és közösen írjunk valami. Pont úgy, mint ahogy a régi szép időkben a Bárkán lehetett: egy picit műhelymunkaszerűen, sok improvizációval közösen dolgozva. (...) Onnan indultunk, hogy mi lenne akkor, ha azok a huszonéves fiatalok, akiket visszahívtunk együtt dolgozni a Katlanba, úgy döntenének, hogy színházat alapítanak, ugyanis a Bárka Színház alapítói is nagyjából ilyen korúak voltak annak idején. A helyzetet vizsgáltuk, ez hogyan történne, hogyan sikerülne nekik. A mostani történetváz a valóságból merít. A Bárka Színház épületét a Közszolgálati Egyetem vette kezelésbe, jelenleg a kiírás szerint Beruházási Projektirodaként működik. Ennek az esterházys abszurditása megihletett bennünket. Azzal a gondolattal fogunk eljátszani, hogy egy csapat fiatal színész kitart, és nem akarja átadni a Bárka Színházat. Persze majd jönnek a rendőrök, akik azt mondják, hogy csak akkor maradhatnak, ha részt vesznek egy kiképzésen. A történet innen indul, hogy ez a maroknyi csapat mit kezd ezzel a helyzettel. Elég erős a színház szelleme ahhoz, hogy győzedelmeskedjen a rendőrökön, vagy nem?" (Forrás: kortarsonline.hu)

Majdnem 20
(kiképzés)
ősbemutató

Író: Tasnádi István
Rendező: Vidovszky György

Létrehozzák-játsszák:
Bárdi Gergő, Blahó Gergely, Mohai Tamás, Kovács Gergely, Molnár Áron, Szatory Dávid, 
Egri Bálint, Dér Zsolt, Farkas Dénes, Koloszár András, Pomlényi Attila…

Asszisztens: Ivánovics Bea

Bemutató: 2016. augusztus 3.
Nagyharsány, Ördögkatlan Fesztivál"

Életöröm - Jean-Philippe Rameau - Les Indes Galantes



Jean-Philippe Rameau - Les Indes Galantes. FINALL. from saoman on Vimeo.
"Галантные Индии" - опера-балет на либретто Луи Фюзелье.

Премьера Первой редакции 1735, Париж, Королевская академия музыки.