2016. február 26., péntek

2016. február 24., szerda

Civil Sziget pályázati felhívás 2016

A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft.(továbbiakban Iroda) pályázatot hirdet civil szervezetek és a civil társadalommal együttműködő közintézmények számára a Sziget 2016 fesztiválon (2016. augusztus 10-17.)

a fesztivál Civil Sziget elnevezésű programhelyszínén való megjelenésre.

Pályázatot nyújthatnak be azok a - legalább egy éve működő – civil szervezetek (egyesületek, alapítványok), illetve olyan közcélú intézmények, amelyek tevékenysége elsősorban a 16-35 éves korosztályok részvételére, nevelésére, integrációjuk segítésére, problémáik megelőzésére, illetve megoldására épül, és amelyek a fesztivál sajátos körülményeihez igazodó programot kívánnak megvalósítani.
 
Olyan programokat várunk, amelyek bemutatják a pályázó szervezet mások számára hasznos tevékenységét és törekszenek a „szigetlakók” aktivizálására, a programokba való bevonására.
Az Iroda a programhelyszínen 100 szervezet számára tud helyet biztosítani.

Pályázni lehet:

a) Önálló megjelenésre, amely a fesztivál teljes időtartama alatt önálló sátorban, illetve az erre kijelölt területen megvalósítandó programra vonatkozik.
b) Részidejű megjelenésre, amely a fesztivál időtartama alatt, kettő-öt napos részvételt jelent.
 
Nagyszámú jelentkezés esetén az Iroda önálló megjelenés helyett, részidejű megjelenést ajánlhat egyes szervezeteknek.
 
Az Iroda a nyertes civil szervezeteknek a részvételükhöz, és a Civil Szigeten megvalósítandó programjaikhoz szükséges alap technikai és fizikai feltételeket (terület, sátor, áram, alap bútorzat) biztosítja.
 
A rendezvényre való bejutáshoz szükséges belépőjegyeket az Iroda minden nyertes pályázónak kedvezményes árú, szakmai jegyek formájában biztosítja, melyek költsége a résztvevőt terheli.
 
A nyertes pályázókat terhelik továbbá a Civil Szigeten való megjelenésükhöz, megvalósítandó programjaikhoz kapcsolódó költségeik is.
 
A Sziget Kulturális Menedzser Iroda összesen 35.000.000 Ft értékben ajánl fel térítésmentes jegyeket azoknak az alapítványoknak, egyesületnek, nem állami és önkormányzati fenntartású szervezeteknek, amelyeknek nehézségekbe ütközik a programjukhoz szükséges összes szakmai belépőjegy megvásárlása, és az Iroda fontosnak tartja a jelenlétüket a fesztiválon.
 
A pályázat elbírálása során előnyben részesülnek azok a szervezetek:
  • amelyek nemzetközi, vagy országos hatáskörűek
  • magas színvonalú szakmai programot kívánnak nyújtani 
  • programjukat több nyelven bonyolítják
  • amelyek a megjelenésükhöz szükséges belépőjegyek legalább 50%-át saját maguk biztosítják.
2016-ban az Iroda a bírálásnál előnyben részesíti az interaktív, szemléletformáló környezetvédelmi programokat, melyek a Civil Sziget területén kívül is megvalósíthatóak.Olyan ötleteket várunk, amelyek akár a fesztivál több pontján, a lehető legtöbb látogatót szólítják meg költséghatékony és interaktív módon. 
 
Nem pályázhatnak magánszemélyek, profit-érdekelt, illetve politikai szervezetek, valamint zenekarok, előadóművészek.
 
A pályázat leadásának (internetes lezárásának) határideje 2016. április 10. 20:00. A bírálás eredményét 2016. május 2-án tesszük közzé.
 
A döntésről minden pályázó e-mailben kap értesítést.
A nyertes pályázókkal a fesztiválon való részvétel feltételeit tartalmazó megállapodást, a velük történt személyes egyeztetést követően, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda legkésőbb 2016. augusztus 4-ig megköti. A megállapodásban a felek rögzítik a fesztiválon való részvétellel, a technikai feltételek biztosításával, a munkamegosztással és a tevékenységekkel kapcsolatos feltételeket. 
 
Az Iroda a pályázat elbírálása során fenntartja a jogot arra, hogy a benyújtott programokat és a szervezet eddigi tevékenységeit, valamint a fesztivál célját, programját, lehetőségeit és adottságait a döntés során együttesen vegye figyelembe. 
 
A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. Mivel a pályázat, és ezt követően a programszervezéssel kapcsolatos kommunikáció az interneten folyik, a pályázat elengedhetetlen feltétele legalább egy, működő, rendszeresen figyelt e-mail cím.
 

További információk, valamint a pályázati online űrlap

 
Kontakt:Vidó Andrea
Sziget Kft.
vido.andrea@sziget.huTel: +3613720680

2016. február 23., kedd

Tavaszi zsongás a Concerto Budapestnél

"Concerto Color sorozat a Budapest Music Centerben

2016. március 12-től három koncerten hallgathatják meg az érdeklődők a Concerto Budapest tavaszi zenei sorozatát, amelynek kínálata Debussytől Berioig és Stravinskytól Vidovszkyig terjed. 
Az első, március 12-ei koncert a Concerto Budapest vezetőjének, Keller Andrásnak különleges válogatása, melyet akár “Kis esti cirkusz” alcímmel is illethetnénk Csalog Gábor legújabb művére reflektálva. Az est igazán szórakoztatónak ígérkezik: bájosan ironikus, kedélyesen abszurd, harmonikusan disszonáns hangvételben kísérel meg válaszokat adni a megválaszolhatatlanra. Az igazán unikális zenei válogatás a kortárs dallamok mellett a jazz világát is megidézi Stravinsky Ragtime for 11 Instruments című alkotásán keresztül, zárásként pedig Berio Folk songs című átirata kínál egy kis világzenei ízelítőt a hallgatók számára a varázslatos hangú énekesnő, Harcsa Veronika közreműködésével.
A második, május 6-ai koncert jeligéje: a kortárs köntösbe öltöztetett romantika. Ez az est a klasszikus értelemben vett szenvedély és az expresszivitás egyfajta alternatívájáról szól. Megmutatja, hogy a kortárs zene nem felülírja és leváltja a romantika szenvedélyét, sokkal inkább továbbgondolja és átértelmezi azt. Tetten érhetjük a zenei evolúciót, tanúi lehetünk, ahogy a hagyomány folytonosságára épülő új utak élvezetessé és inspirálóvá válnak. A műsoron elhangzó megrázó szépségű, lírai alkotások közt két ősbemutató is hallható lesz. Az egyik Gémesi Géza Hajnal című műve – a szerző az est karmestere is –, a másik az ifjú tehetség, Horváth Márton Levente Falak című műve.

A Concerto Color bérlet záró koncertjét május 27-én korunk egyik legizgalmasabb és legeredetibb szerzőjének, Zarándy Ákosnak az absztrakt motívumai és „hangtani poénjai” nyitják meg. Zarándy bátran kísérletezik, és mutatja meg a zene humoros oldalát, miközben formái és keretei szigorú tudatosságról árulkodnak. Ezt követően Ligeti György véletlenek és amorf minimalista motívumok szülte egyedülálló, elvarázsolt muzsikája csendül fel. Majd az est zárásaként Richard Strauss derűt sugárzó, családias meghittséget árasztó fúvósszimfóniája hozza meg a felemelő megnyugvást Rácz Zoltán karmester vezetésével."
(sajtóközlemény)

2016. február 19., péntek

100. Gyógyír északi szélre előadás a Belvárosi Színházban

"2016. március 5-én 100. alkalommal láthatja a közönség Fullajtár Andrea és Őze Áron játékát, a Daniel Glattauer regényéből készült Gyógyír északi szélre című romantikus előadásban, melyet Göttinger Pál rendezett a Belvárosi Színházban. 

A 2011. júliusában bemutatott darab öt év alatt 100 előadást élt meg számos vidéki és fővárosi nézőnek okozva ezzel örömet. Az online, 21.századi ismerkedésről és a kialakult nagy szerelmi kapcsolatról szóló darab színlapja szerint “Emmi Rothner e-mailben szeretné lemondani a Like magazin előfizetését, de félreüt egy betűt, és levele véletlenül Leo Leikénél köt ki. Minthogy újra meg újra a rossz címre ír, Leo egy idő után kénytelen felvilágosítani őt a tévedéséről. Így veszi kezdetét a különleges levélváltás, melynek során a teljes ismeretlenség és kedves bensőségesség közti keskeny mezsgyén egyensúlyozva egyre közelebb kerülnek egymáshoz, míg végül kénytelenek feltenni maguknak a kérdést: vajon a levelekben kifejezett, egymás iránti egyre erősebb érzéseik kiállják-e a személyes találkozás próbáját? És ha igen, hogyan tovább?”...
...A 100. előadás időpontja: 2016. március 5. 19 óra
(sajtóközlemény)

„Egy levegővételből tudjuk, ha a másik bajban”

A Gyógyír északi szélre című romantikus vígjáték immáron négy éve fut töretlen sikerrel a Belvárosi Színházban. Március 5-én Fullajtár Andrea és Őze Áron századik alkalommal ölti magára a különös internet-szerelem két magányos hőse, Emmi és Leo szerepét. A jubileumi előadás apropóján meséltek a közös munkáról, a sikerről és a darab égető aktualitásáról. 

A Gyógyír északi szélre lassan elérkezik a 100. előadásához – nagy szám, ami egyértelműen a siker jele. Mi változott ez alatt a 4 év alatt?
Fullajtár Andrea: Talán az a legpontosabb, ha azt mondom: megvan már a darab saját története. Az elmúlt évek alatt nagyon összecsiszolódtunk Áronnal. Már nem azzal az ismerkedős, tapogatózó attitűddel állunk hozzá a munkához, mint a kezdetekben. Mi korábban sosem dolgoztunk együtt, úgyhogy időre volt szükség, hogy megismerjük egymást. Most már eljutottunk odáig, hogy egy-egy apró hangsúlyváltozásból érezzük, ha a másiknál valami bizonytalanság van a színpadon és segítségre szorul.
Őze Áron: Erre annál is inkább szükség van, mert a darabot egy egészen speciális helyzetben játsszuk. A színpadon ugyanis egymás mellett vagyunk, de két külön élettérben. Noha párbeszédet folytat a két szereplő, nem találkoznak egymással, mivel az egyetlen kapcsolat kettejük közt az email. Nincs valói kontaktus, Andival a színpadon még csak egymásra sem nézhetünk. Eleinte ettől a furcsa helyzettől nagyon zavarban voltunk, aztán annyira hozzászoktunk, hogy most meg már az hoz zavarba, ha véletlenül összenézünk. Rengeteget utaztunk a darabbal, és ezek az együtt töltött idők is sokat számítanak. Valóban igaz, hogy már szinte egy-egy levegővételből tudjuk, ha a másik bajban van a színpadon. A darab rendezője, Göttinger Pál időről időre ránéz az előadásra, és ilyenkor csak ennyit mond: „gyerekek, ti erről a darabról már sokkal többet tudtok, mint én” – és ez valahogy így is van rendjén ennyi idő után.
Mi a titka a darabnak? Mi az, ami miatt megélhetett ennyi előadást?
F.A. Egy olyanfajta romantikus sztoriról van szó, ami rendkívül aktuális, az internet mindannyiunk életében jelen van, rengetegen használják párkeresésre is, az egész téma nagyon közel áll a mindennapjainkhoz. Emellett az is nagy erénye, hogy ha bár komédiáról van szó, van egy olyan mondandója, ami elgondolkodtat. Elmondhatjuk, hogy ez egy remekül megírt mű. 
Ő.Á. Mi se hittük volna, hogy ezt a szériát megéri. Hogy mi a siker kulcsa? Először is valljuk be: az ember szeret kukucskálni. Beleolvasni másnak a szerelmi levelezésébe egy tiltott és izgalmas dolog. Tulajdonképpen itt is ez történik. A néző tilosban jár, ha úgy tetszik. Másodszor (és talán inkább ezzel kellett volna kezdenem) mindannyiunk életét átszövi az internet, ezért az emberekhez rendkívül közel áll a történet. És végül azt sem szabad elfelejteni, hogy nagyon furfangosan van megírva a darab:  hatalmas távolság választja el a két szereplőt, ők mégis erősen vonzódnak egymáshoz, ez a valódi találkozás nélküli szerelembe esés pedig egy egészen különleges és izgalmas szituáció.
Különös, hogy noha az előadás vázát adó jelenség frissnek tűnik, már ez alatt a négy év alatt is meghaladta a technika azt, ami az előadás alaphelyzetét megteremti: azaz hogy  két ember egy eltévedt email folytán hosszas levelezésbe kezd, amiből aztán lassan szerelem szövődik.
F.A. Igen, ilyen tekintetben valóban elszállt felette egy kicsit az idő. Az okostelefonokkal, a különféle kommunikációs applikációkkal szinte azonnal bárkit elérhetünk. Rettenetesen felgyorsult ezeknek a fejlődése és a használata egyaránt. Ma már az, hogy valaki e-mailt ír, várja a választ, sőt, az eredeti műben még ki is nyomtatják a leveleket, szinte kőkorszakinak tűnik. Pedig nem is volt ez még olyan régen. Néhány év csupán. És mégis a téma, ami a technikai kérdéseken túl mutat, nagyon is aktuális.
Ő.Á. Őrült tempóban halad előre ez a világ és hajt minket is – aminek gátat vetni szerintem semmi értelme nincsen. A kérdés inkább az, hogy tudunk-e okosan élni benne. Nemrég még az e-mail volt a forradalmian új kommunikációs eszköz, aztán jött a Skype, az okostelefon, a különféle chat applikációk..., amivel csak egyetlen baj van:nem biztos, hogy jól tudjuk használni. Olyan ez, mintha kapnánk egy csodálatos robotot, amelyhez éppenséggel csak a használati utasítást felejtették el mellékelni, ezért a saját tapasztalataink, kudarcaink és sérelmeink által jövünk csak rá a működésére.
Sok megosztó vélemény született már az internetes kommunikáció hasznosságáról, ártalmasságáról – vannak, akik inkább a negatívumokat látják benne, hogy felületes, személytelen, őszintétlen, mások szerint pedig nagyszerű értéke a gyorsaság, az azonnaliság, hogy könnyen elérhetővé teszi a világot. Hol lehet az aranyközép?
F.A. Mindent ilyen eszközt lehet jól és rosszul is használni, mindnek megvan az a veszélye, hogy túl sokat használjuk, elvonja az időnket, a figyelmünket az élet egyéb, fontos dolgaitól. Ugyanakkor az tény, hogy ha okosan használjuk, az internet egy zseniális dolog. Nem véletlen, hogy a világban rengeteg kormány azért próbálja meg betiltani, mert szabadabbá teszi a gondolkodást, nyitottabbá teszi az embereket,akik általa olyan dolgokról is tudomást szerezhetnek, amelyekről korábban nem. Ezért félnek a diktatúrák annyira az internettől. 
Ő.Á. Én abban látom a problémát, hogy a fiatalok kezébe is úgy kerülnek ezek az eszközök, hogy igazán nincs viszonyítási alapjuk. Ha már lenne egy kultúrája és egy stabilan elsajátítható technikája az „internetes létnek”, akkor nem lenne benne semmi veszély. A mi generációnk még egy másik korban megtanulta a kommunikáció etikáját, kultúráját, ezért látjuk, hogy az a fajta szabadság, amit az internet adhat, könnyen átfordulhat szabadosságba, és ettől a veszélytől kell megóvnunk a gyerekeinket.  
Önök szülőkként hogy látják, miben tudnak segíteni?
F.A. Nekem nincs könnyű dolgom, mert a fiam sokszor mindent jobban ismer az internetet, mint én. Csak kapkodom a fejem, hogy mennyire gyorsan használja, milyen sok mindent tud. Neki már egészen mást jelent felmenni az internetre, mint nekem. Tudjuk, hogy milyen rengeteg veszélynek vannak kitéve a gyerekek az interneten. Én annyit tehetek, hogy megpróbálok, amennyire lehet, utánajárni, hogy mit csinál a neten, nem erőszakosan, nem ellenőrizgetve, de figyelemmel követni, hogy milyen felületeket néz meg, hogy nem kapcsolódhat-e be olyan chatekbe, kezdeményezésekbe, amelyekről ő még nem tuja, hogy veszélyes is lehet, de én tudom. A tiltás szerintem a legnagyobb hiba, amit elkövethet egy szülő. Én a bizalom híve vagyok, azzal a józansággal és belátással, hogy résen kell lennem.
Ő.Á. A 13 éves fiam éppen abban a korszakban van, amikor az internet igazán elkezdett berobbanni az életébe. Meg kell találni az egyensúlyt: a tiltással csak árt az ember, a korlátlan szabadság pedig veszélyes tud lenni. Szerintem fontos, hogy megmutassuk a gyerekeinknek,hogy a számítógépezésen és a mobilozáson kívül mással eltölthetik a szabadidejüket. Itt vannak például a könyvek. Nekünk szerencsénk van, mert a fiunk olvas, és a kisebbet is már terelgetjük ebbe az irányba. A könyv az örök érték. Ha egy gyerek szeret olvasni, és használja a fantáziáját, akkor lehet, hogy adódnak majd időszakok, amikor megfeledkezik a könyvekről, de egészen biztos vagyok benne, hogy végül vissza fog térni hozzájuk. 



Csímár Kamilla



Gyógyír északi szélre werkfilm from Terminal Budapest on Vimeo.
Lebilincselően szórakoztató darab, megszólít fiatalt, időst, magányost, családost, mindenkit, aki szereti látni mindennapjaink ellenmondásait, emberi útvesztőit.



Az előadás az Óbudai Társaskör, a Kultkikötő és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésével jött létre.



Író: Daniel Glattauer

Fordító: Kajtár Mária

Rendező: Göttinger Pál



Játsszák:



Emmi Rothner - Fullajtár Andrea

Leo Leike - Őze Áron

2016. február 17., szerda

Mint felhőkben Isten

Nem szokványos szerelmes dalt vett fel a napokban a Sarnabör. Úgy is mondhatnánk, apokaliptikus szerelmes dalt.
Hallgassa, ki bírja! :)

Simara: Mint felhőkben Isten / As The God In The Clouds
a "Csak szél / Only wind" album demójából

2016. február 16., kedd

A tudományok évezredei (rajzfilmsorozat)

A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának rajzfilmsorozata.
Írta és rendezte: Gróf Balázs

2016. február 13., szombat

A fal adja a másikat...

Már írtunk (és mutattunk) a Balokány Fürdőről -

Elherdált örökségünk: Balokány Fürdő,  Megoldották!!! -, most egy megnyugtatónak szánt, de nekünk megdöbbentő iromány vett rá, hogy újra virtuális tollat ragadjunk és gratuláljunk, hogy az évtizedek óta tartó halogatást egy már sokszor hallott ígérettel és egy mindent eltakaró (ha beváltják az ígéretet, miért kell eltakarni?) patyomkin-fallal sikerűl megoldani.


"

Körbefalazzák a Balokány strandot - Később kutatási központ és vizes játszótér épülhet a helyén

2015. február 10. kedd 14:24


Hamarosan falakkal veszik körbe az egykor strandolóktól, manapság inkább hajléktalanoktól és drogosoktól nyüzsgő egykori Balokányfürdő épületeit. Ugyanakkor a hosszú távú elképzelésekben kutatási központ, babaúszásra alkalmas medence és vizes játszótér is szerepel. A területet birtokló Aquaprofit Zrt. munkatársától megtudtuk, egy közgyűlési döntés és a megfelelő pályázati kiírások esetén indul a tervezés. 
Nem tettek le a valamikori Balokányfürdő területének újjáélesztéséről. Most ugyan körbefalazzák a műemléki épületeket, ám a terület későbbi hasznosításával kapcsolatban a tulajdonos Aquaprofit Zrt.-nél azt a tájékoztatást kaptuk, többek közt kutatási központ és vizes játszótér épülhet. A pontos koncepció kidolgozása még folyamatban van.

- A sikeres megvalósulás egyik feltétele, hogy időben megkapjuk a szükséges engedélyeket. A másik, hogy sikeres pályázataink legyenek. A beruházásra vonatkozó konkrét terveinket a szükséges közgyűlési döntés és az építési szabályzat módosítása függvényében készítjük el - fogalmazott Nagy Gabriella, a cég marketing munkatársa. 
Az építési szabályzat átírása azért szükséges, mert az egykori fürdő területén a jelenlegi előírások értelmében wellness szálloda, vagy/és rekreációs funkcióval bíró komplexum épülhetne, a korábbi elképzelések ugyanis ilyen jellegű beruházásról szóltak. Ha a változás megtörténik, a beruházónál ígérik, hogy „haladéktalanul elkezdik a tervezést", amellyel kapcsolatban egyébként számos civil szervezettel egyeztettek már. 
Hogy az építkezés mekkora összegbe kerül, nem tudni, ám annyi bizonyos, nagyban támaszkodnak majd a különböző pályázatokra. 
- Mindenképpen szeretnénk uniós támogatásokra pályázni mind a kutatási központ, mind a szorosan hozzá kapcsolódó közösségi funkciók megvalósításához. A szükséges önrészt önerőből kívánjuk biztosítani - szögezte le Nagy Gabriella. 
Képünkön: így néz ki a strand napjainkban. 

Palotás P."



Városi Fürdő (Balokány) from simarafoto on Vimeo.

2016. február 11., csütörtök

RAKJUK ÖSSZE, AMINK VAN...- közösségi programok pályázata

PÁLYÁZAT
SZÖVÖGESSÜNK EGYÜTT KÖZÖSSÉGI HÁLÓT!
Rakjuk össze, amink van és élvezzük!

Közösségek, közösségi programok jelentkezését várjuk a 
26. TARTÓSHULLÁM / MEDIAWAVE 
Nemzetközi Film, Zenei és Közösségi Együttlétre
Monostori Erőd és Duna-part
Komárom, 2016. április 27-május 1.

Keressük azon projekteket, csoportokat, egyéneket, akik KÖZÖSSÉG ALAPÚ ötletüket megvalósíthatónak látják a komáromi Monostori Erőd Duna-bástyájának különböző zugaiban, kazamatáiban, vagy a Duna-parti ártéri erdőben, réten, vízparton... Aki nem ismeri – ide kattintva -, rengeteg fotográfiát tekinthet meg e közösségi együttlét hangulatáról, helyszíneiről.

EGY KIS IDEOLÓGIA & HÁTTÉRTÖRTÉNET 1
akit érdekelnek a háttérgondolatok és mozgató rugók,
a 2015-ös Ördögkatlan Fesztivál Mediawave szervezte
Kovács udvarházához már egyszer kerestük a megfogalmazást
A RÉSZLETES KIÍRÁS ITT ÉRHETŐ EL!


http://www.mwave.irq.hu/kattintas.php?kod=540&url=http%3A%2F%2Fmediawavefestival.hu%2Findex.php%3Fmodul%3Dmenupontok%26amp%3Bkod%3D15691%26amp%3Bnyelv%3Dhun

2016. február 9., kedd

FÜGE február

"A februári hónapban 3 Staféta pályázaton nyert produkció mutatkozik be. A Napraforgó előadását Pass Andrea rendezi, az Etikett avagy A tökéletes embera Stereo Akt társulatától látható a Jurányi Házban és a Trafó repertoárját az Ustawka c. darab színesíti.
Mese Habbal gyerekprogramunk bemutatkozása elnyerte mindenki tetszését, így nagy készülődés zajlik a következő találkozáshoz, ahol a Veronaki triókoncertjével és számos interaktív játékkal várjuk a fiatal generáció tagjait. A tavasz gyors beköszöntésének köszönhetően, valószínűleg már a Jurányi Ház kinti játszóházat is meg lehet hódítani.
Szeretettel várunk a programjainkon!
a Füge csapata"

A Pesti Est bemutatja: Napraforgó

 
BEMUTATÓ: 2016. február 11., 13. 20.00, Jurányi Ház
 
Ez egy vidéki kisvárosban játszódó történet. Ha létezik polgári dráma, akkor ez amolyan kispolgári darab. Abban az értelemben, hogy a cselekmény hétköznapi helyszíneken játszódik olyan egyszerű és esendő szereplőkkel, mint a kedves, szép, egyedülálló tanító néni, a tök jó fej gondnok bácsi, a kiskamasz Dzseni, Erik és Julcsika, a megértő fodrászfiú, a jóképű orvos, a reménykedő eladó a turkálóban, a terroristának öltözött kisfiú vagy a megcsalt nő a zárt
osztályon. Ők teszik teljessé egy háromtagú család történetét, akiknek tragédiája nem marad titokban az összezárt közösség előtt. Az Apa és Janka, de még a kislány kutyája, Bodza is ott lavíroznak az Anya rémisztő indulatainak aknamezején, amíg meg nem történik a baj.

Játsszák: Pető Kata, Petrik Andrea, Formán Bálint, Sztarenki Dóra, Kárpáti Pál, Tolnai Hella, Kőszegi Mária, Hajduk Károly

Író, rendező: Pass Andrea

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.
 

Etikett - avagy A tökéletes ember / Stereo Akt

BEMUTATÓ: 2016. február 13., 14. 19.00, Jurányi Ház
„Az Etikett egy két szereplős természetfilm és fashion show. Egy színpadi némafilmet csinálunk, ahol a mozdulatok, a fény és a gondolatok hangja is fejhallgatókon keresztül érkezik a nézőkhöz. Kéjelgés, zabálás, toporzékolás és párviadal útján tanulunk rendesen viselkedni, megfelelni, szorongani – a legnagyobb szintű politikai korrektség és illendőség mellett.” BOROSS MARTIN

Alkotók, előadók: Boross Martin, Julia Jakubowska
Rendező: Boross Martin

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.

Bővebben...

Kaputt - halálkabaré / Utolsó előadás 

2016. február 28. 19.00, Jurányi Ház
A halálból csinál viccet a Dumaszínház!

Szereplők: Ficza István, Janklovics Péter, Kocsis Gergely (a Katona József Színház színésze), Sipos Vera

Írta: Laboda Kornél, Litkai Gergely
Rendező: Dömötör András
Bővebben...

NYEREMÉNYJÁTÉK

Melyik Füge-Dumaszínház előadás kapott meghívást a 4. HumorFesztiválra?
a. Szóvirágok
b. Kaputt - halálkabaré
c. Elhanyagolt férfiszépségek


A megfejtéseket február 15-ig a juranyijatek@gmail.com e-mail címre várjuk.
A nyertesek között 2 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Szóvirágok február 25-ei előadására.
Sok sikert kívánunk!

FEBRUÁRI, MÁRCIUSI PROGRAMUNK: JEGYVÁSÁRLÁS

2016. február 8., hétfő

A Muse és a Sigur Rós is a Szigeten

A Muse és a Sigur Rós is a Szigeten! Na meg Roisin Murphy, The Last Shadow Puppets, Bastille, The Lumineers és még sokan mások. Böngésszétek a sziget.hu - t!



2016. február 6., szombat

Ezt nem hagyhattuk ki....

Ezt nem hagyhattuk ki, mert nagyon megtetszett. Anila Quayyum Agha, pakisztáni-amerikai művész lézerrel vágott mintákat falapokba, összerakta kockává és egy lámpával belülről megvilágította.

Pakistani American artist Anila Quayyum Agha. Intersections, Laser-cut Wood, Single Light Bulb, 6.5' Square Cube, Completed: December 2013, Cast Shadows: 32'x34'.

2016. február 5., péntek

Újragondolt Czóbel

"2016. február 5-től újra látogatható a Ferenczy Múzeumi Centrumhoz tartozó, frissen felújított szentendrei Czóbel Múzeum. Az Újragondolt Czóbel címmel megrendezett új állandó kiállítás kurátora Barki Gergely művészettörténész. A Czóbel Múzeum nagyszabású tárlata reprezentatív módon mutatja be a világhírű magyar festő szerteágazó életművét – benne több olyan alkotást is, amelyet korábban nem láthatott a közönség. A megújult múzeum a festő halálának negyvenedik évfordulóján nyitja meg kapuit.

Czóbel Béla (1883–1976) a modern magyar képzőművészet meghatározó, nemzetközi rangú egyénisége, aki szinte pályakezdésétől kezdve, kortársai által is elismert módon alakította a magyar festészet fejlődését és hagyta ott névjegyét az európai modernizmus több centrumában is. Már huszonhárom éves korában kiállított Párizsban, a Függetlenek Szalonjában, alapító tagja volt a magyarországi Nyolcak csoportjának, de később részt vett a berlini Brücke csoport munkájában is. Jelentős egyéni tárlatokat rendeztek a műveiből Párizsban, Berlinben és New Yorkban. 1940-ben Szentendrén telepedett le. A legnagyobb hazai közgyűjtemények mellett a világ több nagy múzeumában megtalálhatóak a művei. 

Czóbel volt az első festőművész, akinek már életében múzeumot szenteltek Magyarországon. A szentendrei Templomdombon álló épület 1975-ös megnyitás óta eltelt több mint negyven évben sokan − köztük lánya, Lisa Czóbel is − hozzájárultak a gyűjtemény gyarapodásához, ám az állandó kiállítás évtizedek óta szinte alig változott. A múzeum épülete és a tárlat most teljes egészében megújult. 

Az Újragondolt Czóbel című kiállítás a festő pályaszakaszait az életmű kronológiáját követve, helyszínek szekcióira bontva mutatja be a nagybányai indulásától a párizsi fauve korszakon, a Nyolcakhoz való csatlakozásának idején, majd a hollandiai éveken és a német expresszionisták körében töltött berlini perióduson át Párizsba való visszaköltözéséig, s végül az életmű zenitjét jelentő Párizs és Szentendre között ingázó hosszú időszakáig. Több, a raktár mélyéről előkerült, eddig az állandó kiállításon nem szerepelt alkotás is látható, s betekintést nyerhet a látogató néhány múzeumi főmű háta mögé is – néhány most feltárt kép ugyanis eddig egy-egy másik festmény hátoldalán átfestve, eltakarva, elrejtve szunnyadt. 

A tárlat a Ferenczy Múzeumi Centrum 160 festményt és több mint 1000 grafikát számláló Czóbel-gyűjteményére épül, de mások mellett a budapesti Magyar Nemzeti Galéria, a kecskeméti Katona József Múzeum és a párizsi Julian Akadémia is kölcsönzött művet a kiállításra. A Czóbel művészetét feldolgozó riport- és dokumentumfilmek mellett interaktív információs pult is segíti az életmű teljesebb megismerését. Az állandó kiállítás egy része időről időre megújul: a bekerülő minitárlatokban az eddigiektől eltérően nagyobb hangsúlyt kapnak Czóbel grafikái, amelyeknek tudományos feldolgozására a Ferenczy Múzeumi Centrum még ebben az évben önálló programot indít."
(sajtóközlemény)



"Czóbel Béla – egy újragondolt életmű
Czóbel Béla a XX. századi magyar művészet egyik meghatározó, nemzetközi hírű festője. Független művész, szabad gondolkodó, a párizsi Salon-ok kiállítója, Gertrude Stein, Picasso, Matisse, Modigliani barátja. 1940-től Szentendrén élt és alkotott, és noha a Duna menti várost tekintette igazi otthonának, mindig is megmaradt annak a szabad européernek, akivé Párizsban vált. 2016. február 5-étől látható a felújított Czóbel Múzeumban az Újragondolt Czóbel című állandó kiállítás. Az esemény kapcsán a kiállítás kurátorával, Barki Gergellyel beszélgettünk.
Czóbel Béla volt az első magyar művész, aki már életében múzeumot kapott.  Ez arra utal, hogy különleges hely illette meg a 20. század művészettörténetében. 
Czóbel Béla karrierje egészen különleges, hiszen mondhatjuk, hogy rögtön a pályája elején elfogadta őt a kánon. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már pályakezdőként a francia fauve-okkal állított ki. Már ekkor sokan gondolták itthon, hogy ő lehet a magyar modernizmus egyik nagy megújítója, ezért fiatalsága ellenére is példaképként tekintettek rá. A férfi, aki a legprogresszívebb francia festőkkel együtt állít ki. 
Gertrude Stein önéletrajzi regényében írta le, hogy 1907-ben a Függetlenek Szalonján, a Salon des Indépendants-on, kiállították Matisse híres Kék aktját, és vele szemben volt egy nagyon hasonló akt, egy bizonyos Czóbel Bélától, kinek műve vadabb volt a “vad” mesterénél. A fiatal magyar festő eljárt Gertrude Stein híres szombatesti összejöveteleire, a rue de Fleurus 27 alá, ahol az akkori modern szellemi elit krémje gyűlt össze, itt ismerkedett meg Pablo Picassoóval és Henri Matisse-szal is. E társaságba való belépése rendkívüli jelentőséggel bír, hiszen Gertrude és a bátyja, Leo Stein voltak a nemzetközi avantgárd kánon elsőszámú alakítói a század elején, ők fedezték fel a kor legfontosabb művészeit. 
Hosszú időt töltött külföldön, élt Párizsban, Bergenben, Berlinben, találkozott a kor legnagyobb művészeivel – kik hatottak rá ezekben az években?
Azt mondhatjuk, hogy igazán markánsan senki. Tudatosan nem hagyta, hogy hassanak rá. Czóbel ugyanis egy szabadszellemű, független gondolkodó volt, egy igazi européer, aki becsülte és tisztelte a környezetét, de sosem akart betagozódni egyetlen irányzat alá sem. Inkább azt mondhatnánk, hogy a szellemi környezet hatott rá, de nem a festészetére, inkább a mentalitására. Festészetében persze pályája elején érezhető Ferenczy Károly és Rippl-Rónai József hatása, de már ekkor sem volt epigon.
Párizsban belecsöppent a pezsgő művészvilágba, megismerkedett  Van Gogh, Gauguin, Cézanne nagy hatású művészeti örökségével  és baráti-kollegiális kapcsolatot alakított ki a kor meghatározó művészeivel; Picassóval, Matisse-szal illetve Modiglianival. Mégsem vált soha utánzóvá vagy követővé. Olyannyira ragaszkodott a függetlenségéhez, hogy amikor Picasso felajánlotta neki, hogy dolgozzon az ő műtermében, visszautasította - mondván, hogy Picasso túl erős egyéniség. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy akkoriban, amikor Czóbel már otthonosan mozgott a párizsi művészközegben, egy fiatal tehetség, bizonyos Modigliani, csodálva tekintett rá és el is ismerte, hogy nagy hatással voltak rá Czóbel erőteljes, leegyszerűsített formái. 

Milyen koncepció mentén jött létre az Újragondolt Czóbel kiállítás?
Az eddigi állandó tárlat kizárólag a múzeum törzsanyagára koncentrált. A mostani kiállítással azt szeretnénk elérni, hogy ne az „állandóságon” legyen a hangsúly. Évi rendszerességgel fogunk valamit változtatni az anyagon, mégpedig úgy, hogy az egyes szekciókba mindig beillesztünk magán- és közgyűjteményekből érkező festményeket is. Már a mostani kiállításon is lesz hat-hét ilyen mű, nemcsak Magyarországról, hanem Franciaországból is. Különleges darab lesz például az a rajz, amely a Julian Akadémiáról érkezik. A műnek rendkívül érdekes a története – egészen véletlenül bukkantam rá néhány éve, amikor egy dokumentumfilm forgatása során találkoztam az Akadémia igazgatójával. Az irodájában fogadott, ahol megláttam a falnak támasztva néhány rajzot - köztük Czóbel Béla díjnyertes rajzát. 
Hogyan határozhatnánk meg Czóbel Béla szerepét Szentendre művészeti életében?
Szentendre egyfajta kohója volt a 20. századi magyar művészetnek; egy olyan különleges hely, ahol rengeteg különböző tanultságú, orientáltságú művész találkozott és alakított ki egy nagyon érdekes eklektikus, ugyanakkor markáns sarokpontokkal rendelkező, jellemzően szentendrei művészetet. Czóbel Béla szerepe Szentendrén nagyon fontos volt, hiszen személyében egy nemzetközileg elismert, világjárt művész érkezett ide a városba, egy olyan alkotó, aki jelen volt az avantgárd születésénél. Ez rengeteg muníciót és szellemi tőkét adott a negyvenes évektől (amikortól Czóbel letelepedett Szentendrén) azoknak a művészeknek, akik mesterükként és példaképükként tekintettek rá.
Mi ennek a megújult Czóbel-kiállításnak a szerepe a mostani művészvilágban?
Ennek a kiállításnak az a legfontosabb aktualitása, hogy felhívja szélesebb közönség és a szakmánkban dolgozók figyelmét arra, hogy egy életmű bármennyire is lezártnak és kanonizáltnak tűnik, nem tekinthető véglegesnek. Egy életmű kutatása képlékeny dolog. Czóbel Béla esetében is folyamatosan derül fény az életművel kapcsolatos újabb adatokra, valamint újabb kutatási eredmények látnak napvilágot. E kiállítás részben arra ösztönöz, hogy akár nézőként, vagy akár szakemberként merjünk diskurálni, vitát indítani egy művészi életműről és merjük új kontextusba helyezni, másképp beszélni róla, mint korábban.  
Mi ez az új kontextus Czóbel esetében?
Czóbel Béla életműve 1976-ben zárult le a halálával. Őt az akkori kultúrpolitika egy olyan narratívába illesztette be, amelynek sok pontja megállja a helyét, sok pontján azonban megkérdőjelezhető, hiszen az elmúlt évtizedekben sok Czóbel-kép felbukkanása árnyalta az életművet. Nekünk, művészettörténészeknek, kutatóknak, kurátoroknak az a feladatunk, hogy felfejtsük azokat a szálakat, felfedjük azokat a kontextusokat, hatásokat, amelyek sokszínűbben, rétegzettebben mutatják be a művész munkásságát. 


Csímár Kamilla"

2016. február 3., szerda

colorStar 20

Robbanó televíziók, elektronikus tánczene, pszichedelikus utazás, új dimenziók, party, világzene, belső filmek, lüktető ritmusok, gitáralapú elektrock. Ezt hozza a colorStar idén húsz éve rendületlenül a közönségének. A jubileumot rendhagyó, egyedi látványvilágú szülinapi koncerttel ünneplik az A38 Hajón, február 26-án pontosan 20 órától.

A több mint kétórás koncerten az összes lemezről felcsendülnek a legnagyobb kedvencek. A különleges látványért a többek között a Budapest Rooftop Cinema, a VJ Centrum Budapest, valamint a Több Technót a Parlamentbe alapítójaként megismert Besnyő Dániel a felelős.  Az ünnepi koncertről TV felvétel is készül, illetve egy kimondottan a kerek évfordulóra készített, különleges best-of kiadvány is várható, ami az eddigi 20 évet öleli fel.

Eddigi sikereik közül a legjelentősebbek:
Via la Musica albumukat a Wanted magazin olvasói az év albumának választották 2001-ben. Dalaik közül kettő is felkerült az MR2 Az elmúlt tíz év száz legjobb dala elnevezésű, közönségszavazatok alapján összeállított listájára. Közülük az egyik, a Roam the land, a rádió által kiadott Egy kis hazai című válogatáslemezen is helyet kapott. A colorStar története során összesen hat albumot adott ki, emellett egy koncert DVD-t, egy remix albumot, és három kislemezt is megjelentetett. A tízedik születésnapra készült nagyszabású deLuxe koncertjük felvételét többször is műsorára tűzte a Magyar Közszolgálati Televízió, és a Duna TV is.  2009-ben az MR2 Akusztik adásában felvett műsorukkal turnéra mentek és eljutottak a Müpába is. Többször jártak külföldön, turnéztak Franciaországban, a Benelux államokban, meghívást kaptam Isztambulba a Zene Ünnepére, illetve Berlinbe a Nemzetek Fesztiváljára. 

A februári buli nem a megszokott múltidézéssel és vendégzenészek szerepeltetésével fog telni: sokkal inkább a meglévő dalok újraértelmezésével, egy komplexen megtervezett audiovizuális élmény átadásával. A budapesti ünneplés után pedig a zenekar vidéki turnéra indul, hogy tovább ünnepelhesse a kerek szülinapot.




2016. február 2., kedd

Violence

Gróf Balázs az amerikai Orbituary zenekarnak készített "őrült" klippet. Nézzétek és élvezzétek!