2013. augusztus 31., szombat

Négy húron pendülünk - Hegedűgála a Művészetek Palotájában a Zene világnapján

"2013. október 1-én nagyszabású karitatív hegedűgálát szervez az idén jubiláló MUS-E Program a Művészetek Palotájában. A fellépők a magyar és nemzetközi zenei világ kimagasló sztárjai: Kelemen Barnabás, Kathy-Horváth Lajos, Lajkó Félix és Somogyi Barnabás. Az előadók mellett az Erkel Ferenc Kamarazenekar és Szakcsi Lakatos Béla is színpadra lépnek. 

A MUS-E (Musique – Europe) multikulturális mintaprogramot 1993-ban Yehudi Menuhin
indította útjára, amelynek célja az elfogadásra, kreativitásra nevelés a művészetek által. A koncert célja pedig az, hogy ezen programot a bevételek által támogassa és ezzel rengeteg, hátrányos helyzetű kisiskolást megismertessen Menuhin álmával , ami az elit művészképzés helyett társadalmi célzatú törekvést jelent és a művészetek emberformáló erejét használja fel.

A koncert tisztelgés Yehudi Menuhin előtt, akinek nem csak ezt a kiemelt napot köszönhetjük, hanem azokat a gondolatokat, amelyek mentén négy ennyire különböző szólista játszhat egy este, egy színpadon, egymással tökéletes egyensúlyban. Somogyi Barnabás (a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Különleges tehetségek osztályának hallgatója) Telemann 1. B-dúr fantáziáját adja elő. Kelemen Barnabás Mozart A-dúr hegedűversenyét játssza az Erkel Ferenc Kamarazenekar közreműködésével. Kathy Horváth Lajos – Menuhin egykori tanítványa és tanársegédje – Sarasate-t játszik és kortárs improvizációkat mutat be Szakcsi Lakatos Bélával. Végül Lajkó Félix következik, akinek új nagylemeze az WMCE toplistájának élére került.


Időpont: 2013. október 1. 19.30 óra
Helyszín: Művészetek Palotája"

2013. augusztus 30., péntek

őszi turné


"Itt van az ősz, a természet is kezd lassan visszahúzódni, de a zenészek nem pihennek soha... Íme az őszi turné szeptemberi állomásai:

08. 31. 20h
Rájátszás
Szigliget
09. 08.  19h
Magyar Dal Napja
Budapest Jazz Club
09. 14-15.
Sepsiszentgyörgyi utcazene fesztivál
09.19. 20h
Pécs, Lompos Uszkár
Takáts Eszter Beat Band
09.28. 19hZalaegerszeg, GrabowskyTakáts Eszter Beat Band
09. 29. 19h
Nem a jutalomért koncert
Kecskeméti Evangélikus Templom 


2013. augusztus 29., csütörtök

Félmeztelenül a Műcsarnokban

"Talált filmekből, kultuszfilmekből vett idézetekből egyedi műalkotás bravúrosan – spanyol művész videóiból nyílik kiállítás csütörtökön.
A méhek pedig szorgalmasan dolgoznak tovább a Műcsarnok hátsó teraszán...







2013. augusztus 29., csütörtök 18 óra 
Eli Cortiñas: Félmeztelenül / Partial Nudity
KIállításmegnyitó
Mélycsarnok

Kurátor: Rózsás Lívia
Megnyitja: Zalán Tibor író

Ismert képsorok vallomássá meztelenednek, nyugtalanító telefoncsörgések közepette bontakozik ki egy lány
és az anyja viszonya – Eli Cortiñasvideómunkáinak szereplői magassarkúban gyalogolnak a végtelenbe vagy lassan, kézen fogva tűnnek el a téli horizonton, most a Mélycsarnokban. A spanyol származású, jelenleg Berlinben élő képzőművész első budapesti kiállításán olyan mozgóképből építkező műveket mutat be, amelyek tulajdonképpen idézetek, hiszen kizárólag talált felvételek kisajátításán és újrafelhasználásán alapulnak.

A talált film (found footage) fogalma, ahogy a kisajátítás művészete (appropriation art) is, önálló irányzattá vált az utóbbi évtizedek film- és képzőművészetében. Eli Cortiñas ikonikus rendezők (mint François Truffaut, Luis Buñuel vagy John Cassavetes) filmjeiből származó képsorai, az 1960-as és ’70-es évek játékfilmjei ennek szellemében új értelmet nyernek a boncolási folyamat, majd az ezt követő kompozícióépítés és kontextusváltás révén.

Eli Cortiñas: No Place Like Home, 2006, two channel video, 2'16''/ loop, colour, video still

A kiállítás november 17-ig látható."

2013. augusztus 28., szerda

Ennyi idiótát én még nem láttam sehol - Interjú drMáriás író, képzőművész, zenésszel

"drMáriás az a fajta művész, aki nem foglalkozik a korlátokkal, műfaji, stiláris kérdésekkel. Egyik-másik alkotói korszakát egy-egy alapgondolat határozza meg, s azután e köré épül szöveg, zene, kép. Amit elmond az egyikben, ösztönösen kihagyja a másikból, ami nincs meg az egyikben, megtalálja a másikban. Ez élteti, az állandó nulláról kezdés, vagyis ha egy pillanatban festőnek érezné magát, akkor gyorsan vált, s egy teljesen új helyzetből indul, mint író, vagy az írás után, mint zenész.
Állítása szerint a történelmi dadaizmushoz és szürrealizmushoz semmi köze. Viszont az élet közvetlen húsából fakadó abszurditáshoz annál inkább, hiszen mint mondja, abba botlunk lépten-nyomon a Balkánon és Budapesten egyaránt. Csakhogy ezt sokkal inkább egyfajta realizmusnak kellene nevezni, viszont kényelemből nem teszik. Nem lenne kellemes elfogadni a mai való megannyi szintjén üvöltő kénytelen önfelszámolás jelenségét mint valóságot, például. A doktor úr legújabban politikusokat ábrázoló festményeivel kápráztatja el a befogadót. Hogy mit is jelentsen ez? Erről őt magát kérdeztük.

PRAE.HU: Az utóbbi időben több köteted is megjelent, egyrészt életrajzi jellegű vagy indíttatású prózakötetek, másrészt művészalbumok, de mindkettőnek közösek a gyökerei: a Balkán, a Közép-Kelet-Európai lét, és mindezen belül a saját tapasztalat és a világunkat jellemző politikai-társadalmi őrületek körbetáncolása vagy éppen nyakon csípése. Miben látod a balkáni és a Közép-Kelet-európai valóságot meghatározhatónak? 

Talán abban, hogy ennyi idiótát, mint itt, én még nem láttam sehol. Láttam ugyan rengeteget Macedóniában, Kanadában, Lengyelországban és egyebütt, de hogy ennyire leszakadt, és mégis szenvedélyes, agyongázolt és mégis lélegző emberek éljenek együtt, akik mindent képesek csendben túlvészelni, azt bizony sehol. Őrült és kiábrándult alkoholista férfiakat, szomorú, szép és harcias nőket, az elszegényedettség börtönéből is csillagászokként az eget kémlelő tudósokat és az ördögnél is cinikusabb politikusokat. Mi mást akarhat egy művész, minthogy egy ilyen világban éljen, amely egyszerre ad elképesztő mennyiségű impulzust és elkeseredést, színt és kiábrándulást? Én szeretek itt élni, ennek a világnak vagyok a részese és hírnöke, amelyet azért vizsgálok az alkotásaim révén, hogy rájöjjek, vajon mitől képes ez az egész őrület még mindig működni? Majd egyéni tapasztalataimat bemutatva viszem művészetemmel utazásra azt, akinek kedve van velem tartani. 

PRAE.HU: Az utazás ezek szerint nem fordul vissza önmagába. Miben áll a kutatási módszered, mire számíthat az, aki veled utazik? Vajon nem válik-e őrültté maga a művészet is, amely az őrület mibenlétét kívánja felmutatni?

Mivel a filozófusok a mai napig nem adtak kielégítő választ vagy definíciót arra vonatkozóan, hogy mi a normális, avagy a normalitás, így igazából nem tudhatjuk azt se, hogy ki és mi az őrült. Csak egy a biztos, hogy a halál végül mindenkit meggyógyít. Így a művészetet nevezhetjük őrületnek, láznak, szabadidős tevékenységnek, politikának, kommunikációnak, maszturbációnak, az egyetlen megváltó eszköznek, avagy egy semmitmondó hülyeségnek is. Én minden ilyen véleménnyel egyetértek, miközben számomra igazából a szeretet diktatúráján való filantropikus merengést és a forradalmi hév szexuális feszültségét ötvöző szellemi radiátor.

PRAE.HU: Az utóbbi időben képzőművészeted az irodalmi gondolkodásodhoz és reflexeidhez hasonlóan a politikai színtért marcangolja szét. Célod ez a humorral és iróniával, itt-ott nyílt cinizmussal átitatott széttrancsírozás, vagy inkább ezen keresztül egy saját valóság megalkotása egy olyan miliőben, ahol a politikum a bőrünk alá is beférkőzik?

Mostanában az foglalkoztat, mi a nyitja annak, hogy a világ olyanként való elfogadása amilyen, képes a legnagyobb életerőt adni az embereknek. Így, már csak kísérleti jelleggel is, megpróbálom elfogadni azt a világot, amelyben élek, ami valószínűleg a legabszurdabb és legőrültebb dolog, amit csak tehetek. Ezen belül a legnehezebb elfogadni azokat, akik ezt az életjátszmát irányítják, képviselik, megjelenítik: a politikusokat. Azokat, akik itt az utóbbi évtizedekben, évszázadokban milliókat tettek és tesznek ma is tönkre. De lám, ha igyekszünk, ez az elfogadás is sikerülni fog! Így végül oda jutottam, hogy párthovatartozástól függetlenül megszerettem, sőt, imádni kezdtem a politikusokat, s őket igazi nagy sztárjaimként, akár egy óriási családi album szereplőiként megfestem, hisz úgy sincs itt már más, mint politika. Remélem, hamarosan a kizárólagos ünnepek mindannyiunk életében a választások és a politikai rendezvények lesznek, s minden egyén csakis a pártok programjai által tudja majd kifejezni magát, valamint minden egyéni siker csak pártsikerként tud megjelenni, s minden olyan intimitást, amely kikezdi a pártok tiszteletét, konszenzusos alapon törvényileg és technikailag is beszüntetnek majd valamennyi parlamenti párt képviselőinek konszenzusos szavazatával.

PRAE.HU: Politikusokat ábrázoló festményeid – mint, ahogyan jelen sorozatod, kiállításod képei is – valóban politikusokat ábrázolnak, vagy inkább a popularitás lila ködében megmártóztatott ikonok? Egy-egy emberi tulajdonság, a magány, a hiúság, az ostobaság, a kétségbeesés felszínen való megjelenítései ezek?

Épp ellenkezőleg: ezek az itt és most, a mi életeinket illető legfontosabb személyek és az általuk képviselt szellemi-gazdasági irányzatok megtestesítői. Lehet, hogy húsz év múlva nem fog rájuk mindenki emlékezni, de akkorra vajon már mi is hol leszünk? Amit jórészt ezeknek köszönhetünk majd. Amúgy a művészet mindig is foglalkozott politikával, politikusokkal, hisz azokból élt és általában azokból él ma is. Csak amennyiben a politikus (fáraó, hadvezér, egyházfő, kereskedő, menedzser, hivatalnok stb.) a megrendelő, a művésznek egyetlen feladata, hogy tudjon vizuálisan minél szebbet hazudni róluk, vagyis képes legyen ezeket a ronda, gonosz zsarnokokat minél szebb, nemesebb, elmélyültebb jóemberekként megörökíteni. Ez a teher engem nem súlyt, nincs megrendelőm, képeimet közmunkában festem ellentételezés nélkül, ezért úgy ábrázolhatom őket, ahogy csak akarom, s ez a szabadságérzés mindennél fontosabb.

PRAE.HU: Ez a fajta képzőművészet mennyiben csak a jelenben értelmezhető, ragadható meg? Törekszel arra is, hogy a politikusok közül azért olyanokat válogass ki, akik feltételezhetően beírják magukat a történelemkönyvekbe?

Minden csak a jelenben ragadható meg. Ha az örökkévalóságnak dolgoznának a művészek, semmi jó nem jönne létre. Itt élünk és most, ez van, ez és ennyi vagyunk mi, amit csinálunk ettől lesz fontos és jó vagy felesleges és rossz. Az pedig hogy a történelemkönyvek számára melyik gazember lesz a fontosabb, kit érdekel? Lesznek egyáltalán történelemkönyvek? Iskolák? Emberek? A történelemkönyveket, a történelmet, egyáltalán, az emlékezést és a valóságot úgy írják át napról napra, úgy hülyítik el az embereket, hogy lassan már abban se lesznek biztosak, hogy hol van a segglyukuk. Ez egy tendencia, amely a mindenkori hatalmak érdeke, hogy minél hülyébbek legyenek az emberek, mert azokat annál könnyebben lehet majd irányítani a szavazófülkében és a boltban egyaránt. Itt nem a valóság számít, csupán az, hogy ki nyeri meg a választásokat, hogy ő írhassa meg az éppen aktuális történelmi mesekönyvet, mint valóságot.

Amit pedig kérdezni akarsz, hogy vajon olyan arcokkal, akik történelmi szempontból felejtősek, lehet-e maradandó művészetet alkotni, arra azt mondom, hogy persze, miért is ne lehetne? Számít, hogy igazából ki volt Mona Lisa? Nemhogy híres vagy fontos, de még csak szép se volt. Vagy tudjuk, kit látunk MunchSikolyán? Pontosan kik haldoklanak Picasso Guernicáján? Kikről mintázták millió esetben Jézust a művészek, akik sose láthatták még csak a fotóját sem? 

Én csak azokkal a perverzitásokkal foglalkozom, amelyeket a nyakunkba zúdítanak, s ezeket jóhiszeműen, gyógyászati és gyógyulási szándékkal félreértem. Meg vagyok lepődve, hogy azon vannak elámulva az emberek, hogy meg merem festeni, amit látok. Miért nem háborodnak fel azon, ami üres, unalmas, hazug és lopott? Az a normális? Ennyire igénytelenek volnánk? Azt mondom, inkább örüljünk az őszinteségnek és a frissességnek, szembesüljünk a súlyos valónkkal, majd annak hülye ábrázolása láttán megkönnyebbülve nevessünk. Sőt, vezessünk be az iskolákban a politikusportré-festő órákat, ahol végre minden gyerek felszabadultan röhöghet majd azon, amit rajzolt, s kiélve magából a Nagytestvérek okozta traumákat elfelejthetné a szellemi mizériát, amelyben élünk, ha csak pillanatokra is. Sokkal egészségesebb emberek jönnének ki a sulikból, mint most, akiknek nem lehetne egyetlen buta uszító mondattal kikapcsolni a józan eszét.

PRAE.HU: Egy kissé ellentmondásosnak tűnik, amiről beszélsz, olyan mintha élveznéd a fennálló rendszer őrületét, amiből művészetet kreálhatsz. Nem gondolod, hogy ezzel a fajta művészettel, amely a karikatúra határvidékén billeg, éppen a hatalom pozícióját erősíted? Másrészről, azt mondod, itt kell élned, ide születtél. Ez persze a te választásod, szabad akaratodon múlik, hogyan döntesz. Viszont az a fajta irónia, ami a képeiden, a zenéden, a szövegeiden keresztül is sugárzik, nem éppen abból a magatehetetlenségből és egypólusosságból fakad, amit a délszláv háború miatt kellett elszenvedned? Gyakorlatilag nem volt választási lehetőséged, amikor elhagytad Jugoszláviát, vagy igen? Közben persze el is tűnt az elhagyott ország. Színtiszta, lepárolt őrület. Ebben egyet értünk.

Kérdésed olyan nagyszerű, hogy igazából válasznak is beillik, melyhez még annyit fűznék hozzá, hogy milyen érdekes, egyesek Jézusban a gazdag rabbit, mások a legelső kommunistát, megint mások pedig az egyetlen kreativitást osztó ősforrást látják, lévén a szentlélek, az ő ránk hagyott lelke az, amely minden erő, inspiráció, látomás forrása szerintük. S milyen érdekes, hogy a legnagyobb szlovák-amerikai avantgárd pápa, a mélyen vallásos katolikus, templomba járó Andy Warhol igazából valahol mindig is őt utánozta agresszivitásmentes, látszólag semmitmondó, igazából a dolgok mögöttes értelmére célzó magatartásával. Meg se szólalt az egyik legnézettebb amerikai show-műsorban vagy fél óra vallatás után sem, mert minek, csak rágózott, hisz egy festőnek a képei számítanak, azok kellenek, hogy fontosak legyenek, nem pedig a szavai, amihez most én is ezennel csatlakozom, s visszamenőleg úgy minősítem ezt a beszélgetést, mint aranyos, kellemes, ámbár a festészetemtől igazából teljesen független alkalmi csevegést. Ámen! 

PRAE.HU: Kedveled az utópiákat?

Imádom! Ez a beszélgetés is egy utópia."
(Sirbik Attila, prae.hu)


2013. augusztus 27., kedd

Hogyan csináljuk a fesztivált?

Ma a 7ora7.hu riportját osztjuk meg veletek.

"Hogyan csináljuk a fesztivált – Hartyándi Jenő egy új szemléletű fesztiválról

Hartyándi Jenő, a Mediawave igazgatója a filmes média-tábor munkatársaként és operatőrként volt jelen a Hétrétország köztiválon. Mint akit Sülyi Péter egy új fesztiválmárkával kapcsolatban néven nevezett, a hagyományos fesztiválokkal szembeni averziójáról kezdtük el kérdezni.

► Sülyi Péter egy olyan szemléletváltás kapcsán említett, amely nyomán Hétrétország fesztiválból idén köztivállá lett. Mi a probléma a fesztivál szóval?


Hartyándi Jenő (HJ): A fesztivál kifejezést én is egyre inkább próbálom kerülni, mert a szó erősen devalválódott. A Mediawave esetén idén már a rendezvény nevében is elhatárolódtunk: film és zenei fesztiválból film és zenei együttlét lettünk.

Ehhez érdemes tudni, hogy a fesztiválok nagyon szűk rétege foglalkozik tisztán művészetközvetítéssel és/vagy közösségépítéssel. Én nem sorolom ide sem az úgynevezett ifjúsági fesztiválokat, amik a fiatalok primer szórakozásigényét vannak hivatva kielégíteni, sem a városi választási fesztiválokat, amelyeket a helyi önkormányzatok alapvetően „cirkuszt a népnek” célzattal hoznak létre, még ha tartalmaznak is kulturális elemeket. Ahogy szintén másról szólnak a szakmai fesztiválok is (gasztronómiaiak, nyári színháziak, és a többi) és megint másról, nagyon másról a tisztán üzleti céllal létrehozott fesztiválok, amik a tuti befutó zenekarokra utazva saját brendjeiket sulykolják a nézőkbe. A kultúraépítés elemei persze minden rendezvénytípusnál megtalálhatók, de kérdés ennek az aránya és a háttérszándék. Ami ezek leválasztása után marad, az néhány nagyon profilozott fesztiváltípus (például egyes színházi fesztiválok), és néhány több műfajból, szélesebb művészeti irányt felvállaló rendezvény.

Régóta érzem, hogy valami itt nincsen rendben, de körülbelül három éve tudatosan próbálok tenni is ellene. A mi esetünkben az első tizenöt év inkább a kevésbé populáris és ismert művészeti irányzatok megmutatásáról és elismertetéséről szólt, az utóbbi években ehhez társult az a határozott törekvés, hogy az embereket közelebb hozzuk egymáshoz.


► Sajátos helyzet az, amikor egy fesztivál (vagy köztivál) úgynevezett széptáji környezetben, vidéken zajlik. Csodáljuk a tájat, a falusi környezetet, miközben beletrappolunk az ott élők világába.

HJ: A Mediawave egyes napjait vidéki kistelepülésekre vittük, ahol az igazi falut próbáltuk a maga eredetiségében megmutatni. Még ha az sokszor nem is annyira szép, és ha mondjuk, libaszarba lépsz, akkor akár még büdös is. Persze tudom, hogy ez egy idea, mivel minden idegen tevékenység, ami bekerül egy faluba, rögtön meg is zavarja a létét. A hétköznapi pillanatokat ezért nem is lehet megmutatni (azokat csak az tapasztalhatja meg, aki belehelyezkedik, és élni próbál benne), az ünnepi pillanatokat, a falu ünnepi arcát is csak a látogatók létszámának egy bizonyos mértékéig.

Gyakorlati példa erre az Ördögkatlan Fesztivál, ami három kis baranyai faluban zajlik. Bérczes László, színházi rendező, a fesztivál főszervezője, az első év után azzal bízott meg minket, hogy ezek közül foglalkozzunk Kisharsánnyal, mert az egy annyira zárkózott, turizmustól mentes kisközség, hogy ott semmilyen program nem működik. Az idei volt az ötödik évünk, hogy megkeressük azokat a módszereket, amikkel elkerülhetjük a Kapolcs-mintájú vidéki fesztiválokban lévő csapdahelyzetet. Azt, hogy az ott lakók nagy része – akik számára a rendezvénysorozat nem jelent üzleti lehetőséget – annyira utálja, hogy inkább elköltözik onnan a fesztivál idejére. Természetesen nem lehet mindenkit bevonni a helyiek közül, de ki kellett találni, hogyan tudjuk elérni, hogy – a pénzügyi hasznon túl – minél többen magukénak érezzék a dolgot.


► És hogyan?

HJ: Tuti receptek nincsenek, mivel minden helyszín más és más, ráadásul a szervező személyiségén is sok múlik. Minden rendezvény más-más módszerrel próbál eredményt elérni. Például a Hétrétország Köztivál az egyre szaporodó nyitott portákkal, a Kiscsőszi Pajtafesztivál a szakmaisággal és személyességgel, az akusztikussággal és az ügyes helyszínválasztással ér el eredményeket. Az ördögkatlanos kisharsányi helyszínünkkel kapcsolatban a mi megoldási kísérletünk az, hogy nem az első fesztiválnapon kezdjük a megvalósítást. Már 4-5 nappal a fesztivál előtt filmes-, fotós-, építész- és zenei műhelyeket indítunk a településen. Mi, szervezők azonban még ennél is előbb lemegyünk, és ismerkedéssel, barátkozással, komoly italozásokkal megpróbálunk olyan kapcsolatokat kialakítani, ami után már nem leszünk idegen elemek a faluban.

Már az első napon elmondjuk a műhelyekre érkező táborlakóinknak, hogy ha itt filmet vagy fotót akarnak készíteni, ahhoz előbb jó viszonyba kell kerülni a helyiekkel, mivel nagy valószínűséggel közülük tudnak majd az anyagaikhoz helyszínt és szereplőt találni. Márpedig az úgy nem megy, hogy benéz az ember a kerítésen, és befotózik. Nagyon érdekes, hogy a saját közegükön kívül ezek a fiatalok néha szinte teljesen életképtelenek: oktatni kell őket arra, hogyan közelítsenek meg egy parasztembert. Volt, hogy szalonnasütést szerveztünk az ott lakókkal, amire meghívtuk a helyi nyugdíjas asszonykórust, akik énekeltek is a tűz mellett. Ezen persze a gyerekek nagyokat vigyorogtak akkor, mígnem aztán harmadnap kiderült, hogy éppen ezeken az asszonyokon keresztül tudnak bejutni a házakba, ahol ezután már nem városi idegenként, hanem úgy fogadják őket, mint akikkel együtt sütötték a szalonnát. Ezek apró dolgok, amiket még kis közösségben meg lehet csinálni, de már egy fesztiválos közegben sokkal nehezebb lenne. Viszont így, mire elérkezik maga a rendezvény, a falu egy része minket – mint az első hullámban érkezett idegeneket – már nem idegenként kezel, és az utánunk jövő fesztiváltömeget is könnyebben fogadja el ezután.

► Beszéltél arról, hogy egy rendezvényen belül közelebb hozni egymáshoz az embereket. Mit jelent ez a gyakorlatban?

HJ: Észrevettük, hogy az igazi összetartó erő nem azzal függ össze, hogy milyen művészeti produkciókat hozunk a fesztiválra, hanem hogy mennyire tudunk hangulatot teremteni. Arra a hangulatra gondolok, ahol nincsen különbség a résztvevők és a fellépő művészek között: fesztelenül tudnak beszélgetni egymással, vagy éppen egymás mellett táncolnak a diszkóban.

Bár eddig is voltak ilyen törekvéseink, most tudatosan próbálunk passzív fesztiválból aktív fesztivállá válni, ahol a résztvevő nem csupán végignézi a programokat, majd hazamegy, hanem valami köze is lesz a dologhoz. Itt sincsenek biztos módszerek, így itt is csak próbálkozunk.

Különböző alkotótáborokat és olyan alkotói műhelyeket szervezünk, ahol vagy általunk összehozott művészek, vagy esetenként művészek és fesztiválrésztvevők közösen hoznak létre egy-egy produkciót, amit aztán a fesztiválon be is mutatnak.
Szintén a közösségépítésről szól, hogy – ami sok más fesztiválon elképzelhetetlen – kifejezetten szorgalmazzuk, hogy a látogatók bármit behozhatnak, legyen az sör, pálinka, kolbász vagy akármi, azután ezeket el tudják cserélni. Mivel nem volt életszerű, hogy valaki a kezében egy kolbásszal elkezdjen kiabálni, hogy elcserélné, létrehoztunk egy cserebere placcot, ahol az ősi társadalmak mintájára mindenki tetszése szerint cserélhet bármit. Az emberek alkudoznak, szóba elegyednek egymással, közben kapcsolatok alakulnak ki, ami nem véletlen, hiszen a legelemibb kapcsolatteremtő erő mindig is a cserebere, az ősi piac volt.

► Mit szólnak ehhez a vendéglátósok?

HJ: Korábban, amikor még jobban működött a gazdaság, és bérleti díjat kértünk tőlük, sokkal nehezebben lehetett volna ezt megcsinálni, de manapság – ha lenne helypénz – a kisebb fesztiválokra el sem jönnének a vendéglátósok. Anélkül viszont nem nagyon kérhet bármiféle kizárólagosságot. Azt gondolom, hogy a négy-öt éve tartó válságnak – az egyértelműen negatív gazdasági következménye mellett – vannak pozitív hozadékai is. Abban az értelemben például jót tett a fesztiválszervezésnek, hogy megszabadított minket a növekedéskényszertől. Attól, hogy muszáj minden évben többet és még többet produkálni. Adva van most egy új helyzet, amiből a lehető legjobbat kell kihozni, mert a közönséget egyáltalán nem érdekli a válság, őt a jó hangulat érdekli.

A közönség mentalitását egyébként is sokkal súlyosabb problémának érzem, mint amit a válság közvetlenül okozott a fesztiváloknak. Úgy tesz, mintha most is ugyanúgy lenne minden, mint volt tíz évvel ezelőtt. Mintha a válság csak őt érintette volna: miközben lehetőleg minél kevesebbet költene, ugyanolyan jól akarja magát érezni. Mostanában az is jellemző, hogy aki megveszi a belépőt, úgy érzi, hogy a művészt is megvette, akinek innentől kezdve az a kötelessége, hogy kiszolgálja őt. Felvilágosító célzattal, különféle módon próbáljuk szembesíteni a vendégeinket ezzel a mentalitással. Néha kissé provokatívan azt a kérdést is feszegetjük, hogy mi a közönség és a művész kapcsolata. Például a koncertek előtt kis kosarakat teszünk ki, hogy akinek tetszik a zene, tegyen bele valamilyen jelképes ajándékot. Elmondjuk azt is, hogy az előadóművészek most adnak nekünk valamit, amiért sokszor 20-30 évig gyakoroltak, és hogy ez mélyebb dolog, mint amit a belépő rájuk eső részével és tapssal honorálni lehet. Úgy tűnik, elfelejtettük, hogy az emberi kapcsolatoknak az a lényege, hogy ha valaki ad nekem, akkor annak illik valamit visszaadnom. Meg is lehet valakit vásárolni, de én azokban a viszonyokban hiszek, ahol nagyjából egyenlő értékeket ajánlunk fel a cseréhez.

Török Ákos"

2013. augusztus 26., hétfő

Bohemian Betyárs (Fishing2013)

Sok koncertről írtunk már és sok banda többször is sorra került. A változatlanul jókról (és a változatlanul pocsékokról) kár lenne mindig leírni ugyanazt - kivéve ha valami történik a házuk táján, vagy a koncerten -, ezért mostanában eléggé csendben maradtunk... csak a képek...

Most viszont van miért megszólalnunk. Már meséltünk két találkozásunkról a Bohemian Betyars-szal itt kicsit pro és kontra, most hosszabb idő után ismét rájuk akadtunk. Örömmel tapasztaltuk, hogy a fiúk megtalálták saját hangjukat, kiléptek a Gogol Bordello árnyékából, a stílusjegyeket megtartva és egyénítve magyar ízt adtak neki. Az előadásuk pedig frenetikus: fékezhetetlenek, őrültek, pimaszok, nehéz kivonni magunkat a hatásuk alól. Jobban szólnak élőben mint lemezen, ebben valószínűleg a dalok a ludasak, amik egyre érettebbek, de még van hova fejlődniük...
Kíváncsian várjuk a folytatást! Ott leszünk!

Bohemian Betyárs (Fishing2013) from simarafoto on Vimeo.

2013. augusztus 24., szombat

Ősz a Belvárosi Színházban


"2013 őszén a Belvárosi Színházba költözik a korábban bemutatott Szív hídjai Udvaros Dorottyával és László Zsolttal, majd a Római Vakáció Fekete Ernővel és Tenki Rékával. Újra színpadon látható Kulka János a Hippolyt címszerepében és a Hitted volna? című új darabban Hernádi Judit és Kern András közös játéka gondolkodtatja el a közönséget.

Az Orlai Produkció 2013 nyarán több nagysikernek örvendő darabot mutatott be. Júniusban kezdte az Óbudai Társaskörben a Szív hídjaival, amelynek főszereplői Udvaros Dorottya és László Zsolt. Az emlékezetes 1993-as bestseller-ré vált Medison megye hídjai című regényből Novák Eszter rendezett darabot. A két főszereplőn kívül Chován Gábor és Szamosi Zsófia lépnek színpadra. A nyár folyamán a színészek teltházas nézőterek előtt, hatalmas sikerrel játszottak. Ennek folytatásaként szeptember 19-én és 20-án a Belvárosi Színházban tekinthető meg a darab.
A nyár következő bemutatója Mohácsi János rendezésében Kulka János címszereplésével a Hippolyt című darab volt. A további szerepekben Csákányi Esztert, Elek Ferencet, Téby Zitát, Pál Andrást, Pető Katát, Nagy Viktort, Mertz Tibort és Boros Annát láthatja a közönség, legközelebb augusztus 28-án és 29-én.
Júliusban a felhőtlen vidámság jegyében Pelsőczy Réka rendezésében mutatták be a Szentenedrei Teátrumban a Római Vakációt. Tenki Réka, Fekete Ernő, Hernádi Judit, Cseh Judit, Szikszai Rémusz, Márton András és Nagy Dániel Viktor játéka teszi feledhetetlenné a pont hatvan éve filmvászonra vitt történetet. Legközelebb október végén láthatja a nagyközönség a Belvárosi Színházban.
Az ősz egyik érdekes momentuma Hernádi Judit és Kern András közös darabja, Verebes István rendezésében a Hitted volna?. A színlap szerint: “Herman és Christine barátok, több mint harminc éve. Amíg házastársaik éltek, állandóan összejártak négyesben. Mára mindketten egyedül maradtak, mégis alig találkoznak. Christine megunta a magányt, és végre úgy döntött, elköltözik a városból, új életet kezd. Összecsomagolt, költöztetőket hívott, és már minden készen áll az új élet kezdésére, amikor betoppan a kissé morcos jó barát. Richard Baer darabja rengeteg humorral és szeretettel mutatja be, hogy csodák márpedig történhetnek. Bármikor. “ Bemutató: 2013. október 3. 

Az Orlai Produkció korábbi közkedvelt darabjai, mint az Edith Piaf, a Kramer kontra Kramer, az Esőember vagy a Bandy-lányok változatlan módon láthatók a Belvárosi Színházban."

Hippolyt avagy a nagypolgári villa mellé jár az ezüst kiskanál
Orlai produkció
Belvárosi Színház

Hippolyt: Kulka János
Schneider: Elek Ferenc
Schneiderné: Csákányi Eszter
További szerepekben:
Téby Zita
Pál András
Pető Kata
Nagy Viktor
Mertz Tibor
Boros Anna

Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Remete Krisztina
Grafika: Csáfordi László
Dramaturg: Perczel Enikő
Rendező: Mohácsi János
Producer: Orlai Tibor

Szív hídjai
Orlai produkció
Óbudai társaskör
Belvárosi Színház

Szereplők
Udvaros Dorottya
László Zsolt
Szamosi Zsófia
Chován Gábor

Színpadra alkalmazta: Zöldi Gergely
Dramaturg: Radnai Annamária
Díszlet és jelmez: Zeke Edit
Grafika: Csáfordi László
Zene: Vázsonyi János
Rendezőasszisztens: Jánoska Zsuzsa
Producer: Orlai Tibor
Rendező: Novák Eszter
Szerző: Robert James Waller

videó: Fanatics Film, Tiszeker Dániel


2013. augusztus 22., csütörtök

Új Múzeum Méheknek

Méhdemokrácia, rajintelligencia, ehető méhbábok, közösségi méhészet – a Műcsarnokkal együttműködésben megvalósuló Közösségi Méz projekt keretében négynapos programsorozattal nyílik meg csütörtökön a rendhagyó művészeti kezdeményezés a Műcsarnok hátsó teraszán.


2013. augusztus 22–25.
Új Múzeum Méheknek
Megnyitóhétvége
Műcsarnok hátsó terasz

Két hónapos műhelymunka után augusztus 22-től a nagyközönségnek is bemutatkozik Magyarország és Budapest első városi méhészete a Hősök terén, a Műcsarnok hátsó teraszán. Az alapötlet a frankfurti székhelyű finger művészcsoporttól származik, amelynek tagjai, Florian Haas és Andreas Wolf az elmúlt években Németország több nagyvárosában alakítottak ki közösségi méhészeteket és indítottak el úgynevezett vegyes méhészcsoportokat. A budapesti kísérlet július elején kezdődött csaknem 40, különböző korú, hátterű és élethelyzetű érdeklődő bevonásával, akik betekintést nyerhettek méhészkedés és a mézkészítés alapjaiba, valamint közösen gondozzák a szorgos rovarokat.

A művészeti projekt részeként, és egyúttal egy négynapos programsorozat nyitányaként augusztus 22-én, csütörtökön 18órakor a Műcsarnok hátsó teraszán felállított kaptárok tetején nyílik meg az Új Múzeum Méheknek. A szokatlan kulturális intézmény három makettszerű termébe a méhek berepülhetnek, a látogatók pedig kívülről nézhetik meg a rendhagyó, tematikus kiállításokat. Az augusztus 22-i megnyitón a német művészek, a szervezők és a méhészcsoport tagjai rendhagyó tárlatvezetéseket tartanak, valamint a vendégek megkóstolhatják az első budapesti közösségi mézet is.

A Közösségi Méz a Műcsarnokkal együttműködésben megvalósuló független kezdeményezés.
Kurátor: Erdődi Katalin

A megnyitóhétvége részletes programja

augusztus 22. csütörtök
18.00-21.00 Tárlatvezetés (félórás turnusokban) a finger csoporttal, a Közösségi Méz szervezőivel és a vegyes méhészcsoport tagjaival
19.00 Megnyitóbeszéd: Kisspál Szabolcs képzőművész
19.30 A WESSLING független laboratórium ismerteti a Közösségi Méz keretében pergetett városi méz laborvizsgálatának eredményeit
20.00-21.00 Beszélgetés a finger csoport művészeivel
21.00-22.00 Koncert – kísérleti zene és méhzümmögés (Makkai Dániel – klarinét, Molnár András – elektronika, Somló Dávid – gitár)
Folyamatos program: városi mézkóstolás, pop-up méhészeti könyvtár, citromos mézvíz koktél

augusztus 23. péntek
14.00-18.00 Múzeum-nyitvatartás
16.00-18.00 Tárlatvezetés (félórás turnusokban)
18.00-20.00 Méhdemokrácia: mit tanulhatunk a méhektől a demokráciáról?
Filmvetítés és beszélgetés Thomas D. Seeley Méhdemokrácia (The Honeybee Democracy) c. könyve kapcsán, meghívott vendégekkel

augusztus 24. szombat
14.00-18.00 Múzeum-nyitvatartás
16.00-18.00 Tárlatvezetés (félórás turnusokban)
Éjszakai különkiadás: Méhek a B oldalon
21.00-22.00 Éjjeli tárlatvezetés zseblámpákkal, fókuszban a méhek életének sötét oldala: zombiméhek, a herék harca, gyilkosság az anyabölcsőben
22.00-00.00 Filmvetítés: Invasion of the Bee Girls (1973, B kategóriás horrorfilm)

augusztus 25. vasárnap
14.00-18.00 Múzeum-nyitvatartás
14.00-16.00 Családi program: városi mézkóstolás és mézuzsonna, méhviasz-mécses és vázakészítés kicsiknek és nagyoknak
16.00-18.00 Tárlatvezetés (félórás turnusokban)
 
A múzeumlátogatás és a kísérőprogramok ingyenesek.
Tárlatvezetések a megnyitóhétvégén (30 perc):
Teljes árú 500 Ft, kedvezményes 300 Ft
Kedvezményre jogosult: diák, nyugdíjas (igazolvány felmutatása ellenében).
A tárlatvezetésekre a korlátozott létszám miatt előzetes bejelentkezés ajánlott.



2013. augusztus 19., hétfő

IJ - az új szám tartalmából


Nyárújrahasznosítás – Faludi Ádám versei

Képolvasó – Keszthelyi Rezső versei

Nincsen madár – Csobánka Zsuzsa versei

A hónap költője – Tóth Erzsébet: Jégkockák – vers

Nagykanális – Majoros Sándor regénye (16) – Pillantás egy elmosódó tájképre

Karcsi a helyzethez illő komolysággal nézegette a stukkert. Próbálgatta a súlyát, a fogását, tán még célzott is vele, de a végén arra jutott, hogy legjobb lesz, ha az apja műhelyében lefűrészeli a csövét.

Apuapuapu – Jónás Tamás életírása – A pofon

A pofon. Megírom újra. Úgy kezdődött, hogy anyám megfenyegetett. Ezen mosolyogtam akkor, ma jólesne. Ja, tudom, József Attila is valami ilyesmiért könyörgött, de József Attila hülye volt, mert komolyan vette, amit érzett.

8 Égtáj - Nézőpontok / Kertész Jenő: Almák és fáik

Az alma az árokszéli bokorba pottyant. Mindketten ugrottunk. Imi közelebb volt, engem mégis fellökött és elvágódtam. Ez volt a szerencsém! A bokor tele volt, ujjnyi méretű vörös darazsakkal. Pillanatok alatt ellepték Imi koponyáját.

Játékterem a Weöres-galaxisban

Lekoppintható versek, 3D nyomtatóval megjelenített, kitapogatható sorok, térbe kivetülő Weöres-galaxis és versfújás: a Petőfi Irodalmi Múzeum Weöres-kiállítása olyan látványosság, amely kilépett a hagyományosan tisztelettudó-didaktikus tárlatvilágból, és szó szerint a kezünkbe adja a költészetet.

A közönség kacag

Rendhagyóan szórakoztatóra sikeredett Pál Dániel Levente szerzői estje és beszélgetése Czapáry Veronikával a Godot Irodalmi Estek sorozatban. „Hát lehet engem moderálni?” – hangzott el a költői kérdés a szerző szájából a műsor csúcspontján, és az est végére elég egyértelmű lett a válasz.

Tágra nyílt terek

Márai magazinosan

Képes-e az Irodalmi Magazin a kikapcsolódás új formáját nyújtani, vagy csak divatos kivitelben találkozunk a szakmai párbeszéd szemelvényeivel?

A kutatómunka mellékhatásai

Kováts Judit Megtagadva című könyve érdekes olvasmány, érzékletesen, megbízhatóan és szerteágazóan mutatja be a második világháborús civil lakosság kálváriáját.

TOP 10 – 2013. augusztus

Térey János felolvassa verseit

Térey János Moll című legújabb kötetéből olvasott fel néhány verset kameránk előtt.

Farkas Wellmann Endre felolvassa verseit

A költő L. D. hagyatéka című kötetéből olvasott fel kameránk előtt néhány verset.

Művészkedsz még?

Fillér Máté diplomafilmjét tekinthetik meg művészetről és megélhetésről.

Barnás Ferenc és a magyar depresszió

Bartis Attila esete Wass Alberttel és a parkolóőrrel

Hudy Árpád: Miért írjunk világtörténelmet?

Dunai Desmond Ferenc: Összeesküvés-elmélet

2013. augusztus 15., csütörtök

Olvasónapló augusztus 18-ig a Mélycsarnokban!


A hét végéig három kiállítást is megtekinthetnek Műcsarnokba látogatók, Jakatics-Szabó VeronikaOlvasónapló című kiállítását ugyanis augusztus 18-ig meghosszabbítottuk.

Felhívjuk figyelmüket, hogy augusztus 20-án a Műcsarnok csak 12 órától látogatható. Az Államalapítás Ünnepén kiállításaink ingyenesen megtekinthetők.

2013. augusztus 18-ig
Jakatics Szabó Veronika: Olvasónapló
Mélycsarnok

Jakatics-Szabó Veronika a könyveit a képeivel veszi birtokba, az írásbeliséget vizualitással helyettesíti
vagy éppen kiegészíti. Olvasmányélményeit egybegyűjtő naplója az olvasás, a könyv és az írásbeliség dicsérete, legyen szó betűkről vagy képi jelekről. A könyvet – az írásbeliségen alapuló kultúra mai napig meghatározó médiumát – összefűzött, írott papírtömegként használja fel tárgyak létrehozására, vagy akár maga alkotja meg tartalmát rajzaival, esetleg gyerekkönyvre emlékeztető táblákon egyesít szöveget és képet.
A művész az olvasás élményét képekké formálja, az általa olvasott könyvekben rejlő világokat képpé alakítja, önmagát befogadóként, majd alkotóként definiálva így. Habár ezek személyes tapasztalatok, ezek a művek mégis olyan, sokak számára ismerős élmények hordozói, melyek az írásban rejlő képi világok felfedezésére hívnak.                                               

Jakatics-Szabó Veronika (1983) festészetének központi témája az urbánus terek és lakóinak ábrázolása. Olvasónapló című kiállításán a városi létezés egyik elhagyhatatlan elemét, az olvasást, a szövegekhez és könyvekhez való viszonyt dolgozza fel. A művész nemcsak új témát vet fel, de új médiumokat is birtokba vesz: kifejezetten a kiállításra készült mozgóképek és könyvobjektek is gazdagítják a kifejezésmódjait.

2013. szeptember 1-ig
Kerstin Ergenzinger – Vörös zaj
M0

Kerstin Ergenzinger (1975) sokféle médiummal dolgozó képzőművész. Installációi a realitáshoz való viszonyunkat kérdőjelezik meg. Arra emlékeztetnek, hogy környezetünk felmérése és értékelése szubjektív, instabil és állandó változás jellemzi. A Berlinben élő képzőművész reaktív installációja a véletlenszerű, szinte érzékelhetetlenül finom mozgást, vagyis az általa keltett rezgést teszi láthatóvá és hallhatóvá egy természeti formának tűnő, ám tökéletesen mesterséges térbeli alakzat hajladozásának és zörejeinek segítségével. 
Alkotói gyakorlatának fontos eleme, a szokatlan anyaghasználat még a kortárs képzőművészet avatott szemlélőjét is zavarba ejti: például a Vörös zaj eszköztára is inkább a természet- és orvostudományhoz köthető, mint a kiállítóterekhez. Szeizmométer és nitinol huzal hozzák ugyanis mozgásba az óriási száraz levélhez hasonló, függő kinetikus tárgyat, melynek hullámzását a terembe belépő látogató léptei is befolyásolják.

Kerstin Ergenzinger: http://www.nodegree.de/
       
       

2013. szeptember 7-ig
A művészet él! – Körösényi Tamás kiállítása
Kiállítótér

A művészet él! Ez a gondolat Körösényi Tamás részéről nemcsak a „A művészet vége?”-kérdésre adott válasz, hanem több évtizedes alkotói és oktatói gyakorlatból eredő meggyőződés, művészeti manifesztum is.

Szobrai rendszerbe épülnek, sorozatokat alkotnak. A sorozatok egymással összefüggnek, egy-egy szobrászi gondolat az életművet behálózza. A sorozatokon belül alapvető szobrászi fogalmakkal, (mint pl. a sík, a felület, a test, a tér, a forma) megteremtett összefüggések alapvető fogalmakat, pl. a halál, a kommunikáció, a nemek, a gondolkodás, a valóság értelmeznek és modelleznek.



Körösényi Tamás 1976-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán. 1982-83-ban a bécsi Képzőművészeti Akadémián Bruno Gironcoli osztályán tanult. 1987-től 1993-ig a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, 1990-től a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára, 1999-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékének vezetője, 2001-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának témavezetője volt. Mesterként tanítványok generációi felé közvetített olyan mintákat, elveket és módszereket, amelyek a kortárs magyar szobrászatban példaadóak.