2012. augusztus 4., szombat

Katlan kalandok 3 - még mindig ördögi a Katlan (2012)

"Borúra bor-túra:
múlik a tortúra."
(Tán Egy Balkáni)

Tegnap ott fejeztem be, hogy indulunk a Nitt pincészetbe. A gyülekező a kisharsányi kocsmában volt, ahol fröccsökkel és babgulyással melegítettünk be, kicsit körülnéztünk a Kovács Udvarházban és irány a szőlőhegy. Gyönyörű környezetben hatalmas pince és panzió és egy ifjú borász hölgy, a tulajdonos fogadott. A kóstolgatás közbeni beszélgetés hatására őszintén csodálni kezdtük tehetségét és munkabírását. Aztán a gyorsan ürülő poharak hamar felmelegítették az egyébbként meglehetősen hűs pincét. (Egy kis rokon is besegített, szívta a lopót és körbevezetett...)
Ezeket a fáradalmakat nem lehetett jobb helyen kipihenni, mint a Narancsliget fűzfái alatt. Közben volt aki a pólógyárat, volt aki Rutkai Bori kiállítását, estebédjét csodálta meg - így találkozott Ady a kicsi falatokkal - közben a Kanizsa Csillagai húzták a talpalávalót.
Aztán nekivágtunk az alter-estnek. A nagyszínpadon a "múlt" találkozott a jelennel Takáts Eszti és Sziámi közös zenekarában, ahol a régi Sziámi és Eszter dalai mellett pár közös nóta is elhangzott. Igazi rock zene, a két szerző-előadó a legjobb oldalát rakta bele a közösbe: Eszter a műfajokon átívelő dallamosságát, Péter a rockos elvontságát. A Catsandox-ot még kevesen ismerik, ezért viszonylag lassan telt meg az Ördögkatlan koncertkatlanja, de a végén hatalmas ováció marasztalta újrázásra a zenekart akiknek lassan át kellett adni a világotjelentő deszkát az újra aktív Péterfy Borinak, aki régen volt ilyen jó formában. Ő is és a Love Band is ott volt a szeren, mi meg még döglöttünk kicsit a kanapékon és fotelekben mellyel az egyik italsátor tisztelte meg a fáradtakat és irány a sötét országút, melynek végén várt az ágy...


5. Ördögkatlan hangulatok 3 from simarafoto on Vimeo.

Nincsenek megjegyzések: