2012. április 5., csütörtök

Richard Bona a Martinique Jazz Festivalon

Ma az általunk is kedvelt (szerencsére élőben is élvezhettük) Richard Bona koncertjét osztjuk meg veletek. A vidorfest.hu-n ezt írják róla:

"A virtuóz technikájú kameruni zenész, Richard Bona a mai world music és jazz élet megkerülhetetlen figurája. Sokoldalú művész, hiszen nemcsak basszusgitáros, hanem énekes és zeneszerző is, sőt az ütőhangszerektől sem jön zavarba. 
Egy Minta nevű kis kameruni faluban – ahol a jazz-t még hírből sem ismerik – született 1967-ben. Felmenő között találhatunk zenészeket és énekeseket. Ötévesen édesanyjával és négy nővérével együtt járt a templomi kórusba énekelni. Ezzel egy időben megtanult több ütős és fúvós hangszeren játszani, és ami igazán érdekes, ezeket a hangszereket ő maga készítette. Nemsokára beköltöztek a városba, Duala-ba. Richard továbbra is előszeretettel gyártott magának hangszereket. Állítólag első 12 húros akusztikus gitárját egy kerékpárjavító üzemből lopott fékkábelekből rakta össze. 11 évesen egy helyi hotelben kezdett rendszeresen koncertezni. A hotelben felbukkant egy Svédországból odaköltöző jazz-rajongó, akinek lemezgyűjteményét Richard Bona hamarosan fejből fújta, legfőképpen a Jaco Pastorius által jegyzett remekeket, aminek következményeként hathúrú basszusgitárt készített. 
Richard Bona 22 évesen, édesapja halála után Párizsba költözött, ahol zeneiskolában fejlesztette elméleti tudását, és építette kapcsolatait a zenészvilágban. Két hónappal érkezése után már olyan rangos zenészeket kísérhetett, mint Didier Lockwood, Manu Dibango vagy Salif Keita. Basszusgitár játéka felkeltette Joe Zawinul figyelmét is, aki Amerikába, majd világkörüli turnéra invitálta. 
Mike Stern tanácsára 1995-ben Richard Bona áttelepült New Yorkba, ahol – bár még nem beszélt angolul – hamar befogadták. Játszott Harry Belafonte, Larry Coryell, George Benson, Bobby McFerrin, Brandford Marsalis és Chaka Khan lemezein, illetve turnézott a Zawinul Syndicate, a Pat Metheny Group és a Steps Ahead kötelékében, de feltűnt Randy Brecker, Chick Corea és Paul Simon oldalán is. 
Első önálló albuma a Scenes From My Life 1997-ben jelent meg. 
Richard Bona-t a legnagyobb session-zenészek között tartják számon. Általában anyanyelvén, a kameruni douala nyelven énekel, és önmagát igazi történetmesélőnek tartja. 
Magyarországon már rendszeresen visszatérő vendégnek számít zenekarával, és az a hír járja, hogy nagyon megkedvelte az országot és a magyar konyhát, különösen a gulyást. 
Richard Bona egyedi hangú (kontratenor) és elegáns művész, akitől hol virtuóz jazz-t, hol finom megható balladákat hallhat a közönség. 


Richard Bona zenekara: 
Richard Bona (basszusgitár, ének)
Etienne Stadwijk (billentyűs)
Jean Christophe Maillard „aka Mbutu” (gitár)
Obed Calvaire (dob)
Mike Rodriguez (trombita)
Marshall Gilkes (harsona)

Tagok voltak:
Samuel Torres (ütőhangszerek)
Sheryl Bailey (gitár)
Aaron Heick (szaxofon)
Nathaniel Townsley (dob)
Robin Macatangay (gitár)
Gilmar Gomes (ütőhangszerek)
Stéphane Vera (dob)"

(vidorfest.hu)

Nincsenek megjegyzések: