2012. április 30., hétfő

Lélektisztítás - I. Zsolnay Fesztivál 3. nap

A tegnapi nap (na, most egy kicsit abbahagyom a rohangálást és leülök a fenekemre végre körmölni) lélektisztító, telt házas örömünnep volt.
Hogy ti is értsétek, a részletek (amiben az ördög rejlik):
Reggel - 11-kor - Tasnádi István Hargitai Iván segítségével beültetett minket a Tranzitba és röhögcsélve, szinte észrevétlenül csúsztunk bele a létezés sötét bugyraiba, hogy a végén megtisztulva(?), szipogva tántorogjunk ki a déli napfénybe. Erős, székhez szögező előadás, ihletett zenével, koncentrált mozgásokkal, remek énekhangokkal. Szerencsénk volt, hogy délelőtt láttuk, mert utána nem tudtunk volna semmire beülni, meg kellett emészteni a látottakat, hallottakat. (Egyik kollégánk annyira a hatása alá került, hogy hazament gondolkodni...)
Mire rendbe szedtük háborgó érzelmeinket, a Madredeus nyitogatta lelki csakráinkat. Fájdalmasan szépséges, hömpölygő muzsika, eszköztelen, precíz és érzelemdús előadás, a letisztult, lassan változó ”minimalista” világítás hatásosan fokozta a megváltozott tudatállapotba varázsolt telt házas nézőtér hangulatát. (Aki eddig nem tudta most megérthette, Wim Wenders miért szerelmesedett beléjük a „Liszaboni történet“ forgatásán.)
Két méterre a föld fölött lebegtünk vissza a Csík Zenekar ”gyárfoglalására”: egy gombostűt nem lehetett leejteni a színpad előtt. Nehéz volt lebegve lavírozni a tömegben és ráhangolódni a banda ”földhözragadtabb” muzsikájára. Főleg, mert érkezésükkor új stílusú népdalokat játszottak, amit kevésbé szeretünk, de utána jöttek a mezőségiek (és hasonlóan ”archaikusak”), a koncert második felében pedig a rockzenei feldolgozásaik a tömeg legnagyobb örömére.
Palya Bea a szefárd zene változatosságát és tisztaságát bizonyította be nekünk töretlen jókedvvel. Élveztük, de bevallom, akkor élveztük legjobban, amikor igazi „palyabeássá“ vált, magára alakította, bolondította a dalokat.
Azt hittük, ezzel vége az emelkedettségnek, de a koncertről kijőve a Csőke Renáta Kvartettbe botlottunk, akik igazi etno-jazz-zel örvendeztettek meg bennünket, méltó feloldásaként és lezárásaként ennek a lélektisztító napnak.
A Tranzit sárba tiport és felemelt, a Madredeus elvarázsolt. Palya Bea pedig megmosolyogtatta a szívünket.

2012. április 29., vasárnap

I. Zsolnay Fesztivál 2. nap

Na, már megint! Délelött színházban voltunk és olyan hatása volt, hogy nem lehetett a tegnapi napról mesélni, most pedig barátainkat ismertetjük a fesztivállal, így nincs idő a mesélésre, maradnak csak a képek. A mesék, benyomások kicsit később...
 

I. Zsolnay Fesztivál 2. nap from simarafoto on Vimeo.

 

2012. április 28., szombat

Távirati stílusban - I. Zsolnay Fesztivál: A kezdet

(A saját véleményeket és élményeket majd egy nyugodtabb pillanatban, most kölcsönvesszük a sajtóiroda közleményét távirati stílusban.)


"Távirati stílusban, a Zsolnay Kulturális Negyed jelenti.

300
Háromszáz pécsi kórustag énekelte Palya Beával a Pirogránit udvar színpadán Lackfi János és Márta István kórusszösszenetét az I. Zsolnay Fesztivál nyitányaként. Márta István, a Zsolnay Kulturális Negyed igazgatója zongorán kísérte a Kodály Zoltán Gimnázium Bartók Béla Leánykar, a Pannon Volán Zrt. Bartók Béla Féfikar, a Pécsi Kamarakórus, a Mecsek Kórus, a PTE 1. számú Gyakorló Általános Iskola, Campanella Gyermekkar és a VKI Mátyás Király Utcai Általános Iskola Mátyás kórusának tagjait. Palya Bea szólót énekelt, a polgármesteri köszöntő elhangzása után pedig Páva Zsolt polgármester (Márta István invitálására) maga is beállt a férfikarba.



Megvannak a Zsolnay Kulturális Negyed borai
Szabó Zoltán Pécsi Zöldveltelini 2011 fehérbora, a szekszárdi Baron Von Twickel Szőlőbirtok Chateau Kajmád Cuvée 2009 vörös házasítása és Hárs Tibor Szajki Cirfandli 2008 édes bora viselheti a Zsolnay Kulturális Negyed Bora 2012 címet. A Pannon Borrégió négy borvidékének (Pécsi, Szekszárdi, Tolnai és Villányi) mintegy ötven bora nevezett a hagyományteremtő szándékkal megrendezett borversenyre. A borok mától megvásárolhatóak a Zsolnay Kulturális Negyed Látogatóközpontjában és Északi Infopontjában, de akár meg is kóstolhatóak a Negyed vendéglátóhelyein.



Pörgés Boban & Marko Markovic koncertjén
Közel ezer embernek adott koncertet a Boban & Marko Markovic zenekar a fesztivál nyitónapján. A közönség ezt követően Rutkai Bori koncertjén folytatta az ÁrTér Kávézóban.



Két füst alatt a harmadik
Harminc év után újra füstöltek a Zsolnay gyár kéményei az I. Zsolnay Fesztivál nyitónapján. Az egykori pirogránit üzem füstelvezetői a Lackfi-Márta kórusszösszenet elhangzása közben kezdtek kék, sárga, lila és piros füstöt eregetni. Az ötletgazda, Kiss Móni programszervezőnk szűkszavúan úgy kommentálta: „Nekem tetszett.”

A pirogránit az egyik leghíresebb Zsolnay kerámiafajták közé tartozik. A magas hőfokon égetett anyag „gránitszerűen” szilárd és tartós. Nem marja a sav és a fagy, nem árt neki a nedvesség, a hideg. Nemcsak Pécsett találunk díszes pirogránit burkolatelemeket, hiszen az Országház, a Gellért fürdő, az Iparművészeti Múzeum, a budapesti állatkert és a kecskeméti Czifra Palota épülete is a Zsolnay örökséget hirdeti.



Fényorgona sötétedés után
Világítsd meg Te is a Negyed kéményeit a Zsolnay fényorgona segítségével. Ha besötétedett, látogass el a www.zsolnayfesztival.hu/fenyorgonaoldalra számítógépeddel vagy mobilkészülékeddel, kattints a gyárkéményekre, és figyeld a kéményeket!

A BAMA oldalán percről-percre közvetítjük a fesztivál legjobb pillanatait:

http://bama.hu/baranya/kultura/elo-kozvetites-az-i-zsolnay-fesztivalrol-439745

www.zsolnayfesztival.hu honlapon két mobilkamera segítségével élő közvetítéssel tudósítunk a koncertekről.

A Negyed területén ingyenes WIFI-vel várjuk látogatóinkat, Zsolnay Negyed Hotspot hálózathoz kell csatlakozni!




A kórusszösszenet szövege:


Lackfi János
BÚJÓCSKA

Nem jöttél el hozzám,
Nem mentem el hozzád,
Ha eljönnél hozzám,
Én is mennék hozzád.

Ha jönnél énhozzám,
Ha mennék tehozzád,
Csak helyet cserélnénk,
Ott volnék, itt volnál.

Összetalálkozni
Nem elég két szándék,
Hűlt helyem tágasság,
Hűlt helyed üresség.

Ne menjünk egyszerre,
Te arra, én erre!
Új ének úgy lesz csak,
Ha lesz, ki elkezdje.


Programajánló április 28.

Balázs Elemér workshop

Helyszín: ÁrTér Kávézó
Kezdés: 15:00

Palya Bea zenés negyedséta
Indulás: Északi Bejárat
Kezdés: 15:30

A Tranzit című darab ősbemutatója
Helyszín: E78
Kezdés: 15:30

Gyárturisták
Helyszín: Zsolnay Negyed
Kezdés: 17:00

Mandel Quartet

Helyszín: Apostolos terem
Kezdés: 17:00

Lajkó Félix koncertje
Helyszín: Pirogránit Udvar
Kezdés: 20:00

Colorstar koncert
Helyszín: E78
Kezdés: 22:00

Alba Hyseni

Helyszín: E78
Kezdés: 23:30


Bővebb és mindig friss információ: www.zsolnayfesztival.hu!"

Két hang és egy lélek

"„ Kényelmesebb és inspirálóbb együtt lenni, mint egyedül” – Müller Péter Sziámi és Takáts Eszter a …Catsandox formációban.

Emlékeztek arra a jelenetre a zenetörténelemből, amikor Edith Piaf duót énekelt Jaques Pills-el? Párosuk elképesztően hatott egymás művészetére. Valami ilyesminek lehetünk fültanúi napjainkban, ha elmegyünk egy Takáts Eszter koncertre, ugyanis Müller Péterrel duóban énekelnek a színpadon.

Takáts Eszter nem sztár alkat, mégis azzá vált hazánkban Ezt könnyen megjegyezhető popos sanzonos alternatív zenéjének, megélt szövegeinek és közvetlen modorának köszönheti.

Láthattuk, hallhattuk már sok formációban: egy szál gitártól nagyzenekarig, de dalai értékén nem változtatott a mögöttes hangzás. Most akusztikus kísérettel érkezik, és meglepetésül elhozza legújabb lemezének producerét, Sziámit is, aki több dalban közreműködött. Az érzékeny Eszter és az alter fenegyerek találkozása új, izgalmas utakat, dimenziókat nyitott a pécsi énekesnő zenei gondolkodásában.

Tavaly nyáron, amikor a Karcos Üdvözlet lemezből (http://www.takatseszter.hu) Ízelítőt adott zenekarával egy koncerten, a dalszerző-énekesnő meghívta Müller Péter Sziámit is, ahol együtt énekelték a Belső szoba című dalt. Elindult a közös munka és végül az új lemez producere Péter lett. Ezután a közös zenélésnek az egyik gyökere a közös dalszerzés lett, Péter szövegeket adott Eszternek, amiket az előadónő megzenésített, majd Eszter tollából is jött egy dal, amihez Péter írt refrént, és így tovább.

Müllernek kifejezetten vonzó az Eszterrel való együttlét, elmondta nekünk, hogy ő mindig a szimpátiái felől építi az életét – mivel különösen érdekes embernek tartja – Eszter az első pillanattól fogva elkapta. Eszter is szokatlan és mély harmóniát talált a saját és a Müller Péter Sziámi szövegvilága között, ami elképesztően inspirálóan hat rá:

- Szövegvilágaink nagyon hasonlóak, ez is inspirál. De ami talán még fontosabb, hogy Péter aktivizált engem a fővárosi közegben, aminek nagyságában szinte elvesztem, és így kevesebb inspirációt tudtam hasznosítani, mint Pécsett. Most már nem érzem magam egyedül. Otthonossá tette a szakmai színteret számomra.

Eszter és Péter duettjét hallgatva evidenciává válik, hogy„Kényelmesebb és inspirálóbb együtt lenni, mint egyedül.

Hallgassátok és nézzétek meg Ti is Takáts Eszter és Müller Péter Sziámi közös ténykedését, a két hangot, ami egy világról énekel. Április 28-án az Aranyember Fesztiválon énekelnek együtt, majd április 30-án Pécsett, a Zsolnay Kulturális Negyedben.

Budapesten még a Gondozó Kocsmában adnak egy egész estét koncertet, mint a …Catsandox frontemberei, a teljes zenekarral máj. 10.-én találkozhattok az Egerszeg Fesztiválon, május 12-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a hónap végén pedig a Virágzás Ünnepén az Őrségben (Őriszentpéter, május 25.).04.28.
Taliándörögd
Eszter és Bakai Marci duó

04.28.
PeCsa, Budapest
Aranyember fesztivál
Müller Péter Sziámi vendége Eszter

04.30.
Pécs, Zsolnay negyed
Eszter és Müller Péter Sziámi duó

05.05.
Gondozó, Budapest
Eszter és Müller Péter Sziámi duó

05.09.
Szimpla kert, Budapest
Eszter és Bakai Marci duó

05.12.
Esztergomi állatmenhely védnöke Eszter

05.12.
Eszter és Müller Péter Sziámi a Petőfi irodalmi múzeumban

05.19.
Hunnia, Budapest
Eszter és Bakai Marci duó

05.25.
Virágzás ünnepe, Őrség
Eszter és Müller Péter Sziámi Bakai Marcival trió"

2012. április 27., péntek

FÜGÉ-t mutatunk!


JÖN! JÖN! JÖN!
SZÉKELY JÁNOS: CALIGULA HELYTARTÓJA 
A Caligula helytartója című előadásunkat hosszú várakozás után egy új helyszínen láthatjuk május 15.és 16-án.
Helyszín: Szkéné Színház
A Caligula helytartója a magyar drámairodalom egyik csúcspontja. Becsületről, barátságról és hűségről szól. No meg árulásról és öncsalásról...

Bővebben az előadásról...



A VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás és a FÜGE Produkció közös bemutatója.
Rendező: Szikszai Rémusz
Zsámbéki Színházi Bázis, 2011


FÜGE Produkciók


Boross Martin: Harminchatok, 2012.05.01., | 05.02.,  20:00,  Rumbach Sebestyén utcai Zsinagóga
K. V. Társulat - Thália Színház: Elżbieta Chowaniec: Gardénia, 2012.05.05., | 05.24., 19:30, Thália Színház, Új Stúdió
Thália Színház, FÜGE, Tatabányai Jászai Mari Színház - Ljudmila Ulickaja: Rövid, 2012.05.08., | 05.11 | 05.22., 19:30, Thália Színház | 2012.05.04., 19:00, Tatabányai Jászai Mari Színház
Trafó, FÜGE - Kárpáti Péter: A pitbull cselekedetei, 2012.05.08., 20:00, Trafó Kortárs Művészetek Háza
Szkéné Színház, Vádli Alkalmi Színházi Társulás - Jana Dobreva: Homokpuzzle, 2012.05.13., 20:00, Szkéné Színház
FÜGE, Vádli - Székely János: Caligula helytartója, 2012.05.15., | 05.16., 20:00, Szkéné Színház
Szakkör, Vígszínház, Francia Intézet - Camus: Pestis, 2012.05.22., 19:30, Vígszínház, Házi Színpad
PREMIER! FÜGE - Pulzus Társulás: Belső gyermek, 2012.05.29., | 05.30., 19:30, Bethlen Téri Színház

További ajánlataink


Baróthy Angyalai: Roadmovie – Th&L, 2012.05.03., | 05.22., 19:00, Sanyi és Aranka Színház
PREMIER! TÁP Színház - William Shakespeare: Hogy élnek a halak a tengerben? (tulajdonképpen Periklész), 2012.05.03., 19:00 | 05.03., 22:00, Fogasház
Magyar Mozdulatművészeti Társulat: Babits est, 2012.05.03., 19:00, Eötvös10
TÁP Színház: Régen Rossz Varieté, 2012.05.04., 21:00 Mikroszkóp Színpad
PREMIER! Közép-Európa Táncszínház: Pyramidon, 2012.05.04., | 05.05. | 05.11. | 05.12., 19:30, Bethlen Téri Színház
Holdház Színház:A kiskakas gyémánt félkrajcárja, 2012.05.05., 10:00 | 11:00, R16 Pódium
RS9 Színház: Az Ösvény, 2012.05.05., | 05.17., 19:00, RS9
Gólem Színház: Lefitymálva, 2012.05.05., 19:00, Sanyi és Aranka Színház
Egyéjszakás kaland Társulat - Takáts Márton: Főzelék feltétlenül, 2012.05.05., 19:00, R16 Pódium | 2012.05.16., | 05.25., 20:00, Fogasház
PREMIER! Apró Színház: Aranya Lille (gyermekszínház), 2012.05.06., 15:00, Bethlen Téri Színház
Pintér Béla és Társulata: KaisersTV Ungarn, 2012.05.06., | 05.07. | 05.19. | 05.20., 20:00, Szkéné Színház
Óbudai Társaskör, Kultkikötő, Orlai Produkciós Iroda: Gyógyír északi szélre, 2012.05.08., 20:00, Belvárosi Színház
Tünet Együttes: Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok? 2012.05.09., 19:00, Trafó Kortárs Művészetek Háza
Teatroprodukció - Willy Russel: Shirley Valentine, 2012.05.09., 19:30, KOMA Bázis
KOMA Társulat: Áldja meg az Isten, Mr Vonnegut, 2012.05.12., 19:30, KOMA BÁZIS
ESZME Bábszínház: Noémi és Noella, 2012.05.13., 11:00, Bethlen Téri Színház
V. Monotánc Fesztivál, 2012.05.16., | 05.17. | 05.18., 19:00 | 20:00 | 21:00, Bethlen Téri Színház
KOMA Társulat: Próféták, 2012.05.17., | 05.19., 19:30, KOMA Bázis
Ágota Koncert: Jó estét Nyár! 2012.05.18., 20:00, Millenáris Fogadó
KOMA Társulat - Tennessee Williams: A kétszereplős darab, 2012.05.22., 19:30, KOMA Bázis
KOMA Társulat: Deilephila, 2012.05.24., 19:30, KOMA Bázis
L1 Egyesület: L1meetsMAMŰ 2. rész - B.Y.O.X. PaRTY! 2012.05.24., 19:00, Mamű Galéria
TÁP Színház: TÉP, 2012.05.29., 20:00, Fogasház
PREMIER! A király mulat, 2012.05.31., Zsámbéki Színházi Bázis



TANTERMI SZÍNHÁZI SZEMLE


A FÜGE idén ismét megrendezi a Tantermi Színházi Szemlét



A FÜGE, a Polgár Krisztina Emlékalap megbízásából tette közzé idén is a Tantermi Színházi Projekt elnevezésű pályázati felhívását. A beérkezett produkciókból a zsűri 20-at választott ki, hogy megmérettessenek a közönség előtt, melyre a Tantermi Színházi Szemle ad lehetőséget.
A  független színházi területen dolgozó társulatok olyan produkciókkal mutatkoznak be a három nap alatt, melyek tematikájuknál és formájuknál fogva is alkalmasak arra, hogy iskolai közegben szólítsák meg a középiskolás diákokat. A szemle alkalmat teremt arra, hogy ennek a Magyarországon egyenlőre kevéssé ismert színházi irányzatnak legeslegjei lépjenek a nyilvánosság elé. Reméljük, hogy a program felkelti érdeklődésedet és a nézők soraiban üdvözölhetünk.
Időpont: 2012. május 3., 4., 5.,
Helyszín: MU Színház és a Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium
Jegyárak: Normál - 1200 Ft., Diák - 600 Ft., Csoportos diák - 300 Ft.
Részletekről bővebben itt olvashatsz...
Szeretettel várunk a Szemlén!

Szervezők


Tantermi Színházi Szemle előadásai:


Szabad Kurzus Alapítvány - Juhász Kristóf: FOGD MEG A KEZEM! (Jelenet és prezentáció), 2012.05.03., 16:00, MU Színház, Szputnyik Műhely
Utcaszínházi Alkotóközösség: Hajótörés (Előadás), 2012.05.03., 17:00, MU Színház, Szputnyik Műhely
Kerekasztal Színházi Nevelési Központ: Csontketreceink (Előadás), 2012.05.04., 9:00, MU Színház, Próbaterem
Összpróba Alapítvány: ÉNKE, Karinthy Frigyes-est (Előadás), 2012.05.04., 10:45, MU Színház, Színházterem
Nyitott Kör: GUBANCOK (Előadás), 2012.05.04., 12:00, MU Színház, Próbaterem
Maladype Színház: Carlos-ügy (Jelenet), 2012.05.04., 14:00, MU Színház, Színházterem
Manna Kulturális Egyesület produkciója: Sorslabirintus – a kezedben van? (Előadás), 2012.05.04., 14:45, MU Színház,Próbaterem
Káva Kulturális Műhely: Emlékezés drámaprojekt (Jelenet és prezentáció), 2012.05.04., 16:30, MU Színház, Színházterem
Rokytka Műhely: Mesterek leszünk (Prezentáció), 2012.05.04., 17:15, MU Színház, Próbaterem
Csavar Színház - Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya (Prezentáció), 2012.05.04., 17:45, MU Színház, Színházterem
Soltis Lajos Színház: Az olajkor (Jelenet és prezentáció), 2012.05.05., 18:30, Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium
Lakmusz Csoport: Menj Európába! (Munkacím) (Jelenet), 2012.05.05., 9:00, Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium
Juhász Kata Társulata: A rossz tanuló felel (Előadás), 2012.05.05., 10:15, Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium
Szkéné Színház: Kő, papír, olló (Jelenet és prezentáció), 2012.05.05., 12:00, MU Színház, Próbaterem
Krétakör Alapítvány: Mobil (Előadás), 2012.05.05., 13:30, Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium
Trainingspot Társulat: Hangállam (Jelenet), 2012.05.05., 15:00, Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium
Steps on Stage Kft: Benga (Jelenet), 2012.05.05., 16:15, Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium
Nézőművészeti Kft.: Vakság (Előadás), 2012.05.05., 17:00, Lágymányosi Bárdos Általános Iskola és Gimnázium
RÉV Színházi és Nevelési Társulat - Import Impró Egyesület: Lókolbász (Jelenet), 2012.05.05., 18:10, Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium
Szputnyik Hajózási Társaság - MU Színház: ANTIGONÉ (Előadás), 2012.05.05., 19:00, Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium 



2012. május 3., 4., 5-én kerül sor a háromnapos Tantermi Színházi Szemlére, amikor a 136 beérkezett pályázatból azt a 20 előadást láthatja a közönség, melyet a zsűri alkalmasnak tart a megmérettetésre. A Szemlén dől majd el, hogy melyek azok a pályázók, akik támogatásban részesülnek, hogy előadásukat minél több iskolába eljuttassák.
A szemle programjában az alábbi formációk előadásaival, foglalkozásaival, prezentációival találkozhatnak az érdeklődők:
Nézőművészeti Kft., Kerekasztal Társulás, Összpróba Alapítvány, Nyitott Kör, Utcaszínház, Manna, Krétakör, Káva, Maladype Színház, Szabad Kurzus, Csavar, Rokytka, Szkéné, Soltis Lajos Színház, Szputnyik Hajózási Társaság, Trainingspot Társulat, Steps on Stage, Import Impró Egyesület, RÉV Színházi Nevelési Társulat, Juhász Kata Társulat

Információ és jegyrendelés: info@fugeprodukcio.hu; +36-30-932-5650
Részletes program a FÜGE honlapján: www.fugeprodukcio.hu

Mu Színház (1117 Budapest, Kőrösy J. u. 17.)
Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium (1117. Budapest, Baranyai utca 16-18.)

Támogatók: Polgár Krisztina Emlékalap, Summa Artium, FÜGE Produkció, Mu Színház

2012. április 26., csütörtök

Esszencia - Madredeus a Zsolnay Fesztiválon

Számomra a holnap kezdődő Zsolnay Fesztivál (lásd itt) legnagyobb dobása a Madredeus koncert lesz. Mikor először hallottam őket azonnal beleszerelmesedtem ebbe a hangzásba és muzsikába. Élőben is volt hozzájuk szerencsém és ígérem, ha most is sikerül bejutnunk a műsorukra, akkor az élményt megosztjuk veletek.
Most, hogy esélyt adjak  másoknak is a beleszerelmesedésre, mutatunk egy zenés riportot az énekesnővel,  egy videót az Essencia című válogatás albumuk beharangozásáról és végül magát az albumot.
Jó gyönyörködést!


A cantora portuguesa Teresa Salgueiro deixou o grupo Madredeus e desde 2007 está desenvolvendo um trabalho solo. Sua voz inconfundível mistura lirismo, lamento e potência.


Essência EPK with English subtitles. March 30th 2012

2012. április 25., szerda

A kultúra erődfoglalása - 22. MEDIAWAVE


Kedves egykori és leendő Mediawave látogató!

Április 26. és 30. között rendezzük a 22. MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Fesztivált. A helyszín idén: Monostori-erőd, Komárom. 

PROGRAM:

Április 26. csütörtök
Európa udvar - Komárom (SLK)
RITKA MAGYAR TÁNCHÁZ  - fesztiválnyitó
Április 27. péntek 
Monostori Erőd - Komárom (HUN)
AVANTGARDE JAZZ DAY- In memoriam Szabados György
FESZTIVÁLNYITÓ PERFORMANCE - Kiss Béla & Grencsó István (ROM/HUN) + BENKŐ RÓBERT bőgőszóló / bass solo (HUN) + KEN VANDERMARK & PAAL NILSSEN-LOVE (USA / NOR) + GRENCSÓ REAL TIME MUSIC COLLECTIVE (HUN)
Fesztivál nyitóbuli: GAGARIN GYERMEKEI (RUS) + ANA-CRISTINA LEONTE & L'ENTOURAGE (ROM)

Április 28. szombat 
Délutáni majális a Duna-parton
ROMUNGRO FIÚK + FINNUGOR SÁMÁNDALOK KARÉLIÁBÓL (RUS) + FERENCZI GYÖRGY & RACKAJAM + CSÁNGÁLLÓ
Monostori Erőd - Nemzetközi Ethno Nap
MENTÉS MÁSKÉNT TRIO + THE TRAVELLERS (Belső-Dél-Kína) + VÁGTÁZÓ CSODASZARVAS + FOLLIA! (BEL) + ROMANO TRAJO + HUMBLE GRUMBLE (BEL)

Április 29. vasárnap 
Monostori Erőd - Nemzetközi Jazz Nap
Krzysztof Komeda film + Beszélgetés James Blood Ulmerrel + MELEG TAMÁS QUINTET + TÓTH VIKTOR TERCETT (HUN/SLK) + JAMES BLOOD ULMER (USA) + FLY TRIO - Mark Turner-Larry Grenadier-Jeff Ballard (USA) + MOLNÁR SÁNDOR QUARTET + ROUNDNINE + Jazzdancefusion táncest/dance evening: PENGUIN SOUND SYSTEM
  
Április 30. hétfő
Délutáni majális a Duna-parton
ÖRDÖNGÖS NÉPZENETANODA + AZ ESTI MÉRAI LAKODALOMRA KÉSZÜLÉS JEGYBEN BEMUTATKOZNAK (Fajkusz Banda, Németh Dénes és barátai, Ritka Magyar Folkband, Kiscsipás, Cserók és Kalotaszeg Táncegyüttesek) + APNOE FOLK UNDERGROUND
Monostori Erőd - Népzenei és Tánc Nap
MÉRAI LAKODALOM ÉS MENNYEGZŐ (HUN/ROM/SLK) + ÚJ KÁVÉHÁZI HANGULATOK - a roma zene újraértelmezése - Cafés & Citizenry magyar-román-olasz roma és nem roma zenei & tánc & slam poetry project + MÁJUSFAÁLLÍTÁS + ZÁRÓTÁNCHÁZ / CLOSING DANCE HOUSE


További részletek:


2012. április 24., kedd

V. ÜVEGES HÉTVÉGE A ZENGŐVIDÉKEN 2012. április 27-30.

"Tisztelt Szerkesztőség!


Baranya megye öt településének, Hosszúhetény - Püspökszentlászló -
Kisújbánya - Óbánya - Pusztakisfalu összefogásával jött létre az Üveges
Hétvége a Zengővidéken névre keresztelt rendezvény, melyet idén a 250.
születésnapját ünneplő Kisújbányán tartanak. A környék üveges hagyományait
felidéző valamint kulturális és helytörténeti programokkal gazdagított
esemény április 27-30 között várja a látogatókat szerte az országból. Mellékelem az ezzel kapcsolatos sajtóanyagot, remélve, hogy sokan tudnak
majd erről a remek programról. Előre is nagyon köszönöm.
Barátsággal,
Vető Viktória"

Évszázados hagyományokat elevenít fel az V. Üveges Hétvége, a szakma neves képviselőivel, művészeivel. A környéken az 1700-as években virágzott az üvegkészítés mestersége, előbb Óbánya, majd Kisújbánya központtal. Ez utóbbi település idén ünnepli fennállásának 250. évfordulóját s lesz ez alkalommal házigazdája az eseménynek.

Kisújbánya a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet kellős közepén, egy völgyben fekszik, 400-430 méterre a tengerszint felett, s így Baranya megye legmagasabban fekvő falva. A páratlan szépségű környezetben lévő kis település az 1970-es években teljesen kihalt lett. Az elhagyott házak azonban szinte azonnal új gazdára leltek, elsősorban a pécsi értelmiség és tiszta levegőre vágyó komlói bányászok vásárolták meg őket üdülőnek. Az új tulajdonosok a régi házakat igyekeztek korhűen felújítani, ezért itt nemcsak a szép táj gyönyörködteti a látogatót, hanem a megőrzött, helyileg védett településkép is.

A kisújbányaiak, készülve a jeles ünnepre felújították a Szent Márton templomot, helyreállították a temetőben a kőkeresztet, a Faluház udvarán 30 fő befogadására alkalmas fedett színt és kemencét építettek, dokumentumfilmet forgattak a faklumpa készítésről s tavaly évvégén felavatták a harangtornyot, benne az üvegharangot, amely Magyarország egyetlen működő üvegharangja

Az Üveges Hétvégék célja, hogy megismertessék a látogatókkal a környék német nemzetiségű falvainak kulturális örökségét, hagyományait, szokásait, ételeit, zenéjét, különös hangsúlyt fektetve az erdei üveg gyártására.


 A tervezett program az alábbi:

 2012. április 27.          HOSSZÚHETÉNY
Kiállítás a Bajor Erdőben működő „Glasfachschule Zwiesel” diákjainak munkáiból.
Helye:                             Üvegmúzeum
Időpont:                          18 óra
Megnyitja:                       Hans Wudi úr, a németországi Zwiesel üveges szakiskolájának igazgatója
2012.április 28.         ÓBÁNYA
9.00-12.00      Ünnepi események, helyi piac első vásárnapja, koszorúzás, Olvasókör megújult épületének (IKSZT) avatása
2012. április 28.          KISÚJBÁNYA
11.00          SZENTMISE A SZENT MÁRTON TEMPLOMBAN  főszónok: Mayer Mihály nyug.püspök
12.15          AZ V. ÜVEGES HÉTVÉGE MEGNYITÓJA A FALUHÁZ UDVARÁN
12.30          DULISKOVICH BAZIL KORTÁRS FESTŐMŰVÉSZ „VICE-VERSA” CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA
                   Megnyitja: Pattantyús Gergő üvegművész
13.00 – 17.00                Kisújbánya felfedezése
                Az érdeklődők a faluházban kapnak egy különleges Kisújbánya térképet melynek segítségével, 18 állomás érintésével körbejárják az egész falut. Az állomásokat tetszés szerinti sorrendben lehet végigjárni. A térképre és a térképhez tartozó füzetecskébe minden meglátogatott állomáson pecsétet lehet kérni, s a betelt füzetet április 30-án 16 óráig a Szent Márton templom bejáratánál elhelyezett gyűjtőládába kell dobni.
13.00 - 17.00                 ÜVEGFÚVÁS AZ ÜVEGES PAJTÁBAN
                 Közreműködnek: Pattantyús Gergő, Ferenczi Károly és James Carcass üvegművészek
2012. április 29.
                                               JEGENYÉS JÁNOS EMLÉKTÚRA
09.30                                      Indulás Hosszúhetényből az Üvegmúzeumtól Túravezető: Rónaky Gizella
10.00                                      Indulás Pécsváradról a Kossuth térről Túravezető: Dr. Novotny Iván
11.20                                      Indulás Óbányáról a Kultúrháztól Túravezető: Éliás-Mezey Erzsébet
12.00                                      Határ híd avató a Ferde-vízesésnél
Az avató után a két csoport együtt megy vissza KISÚJBÁNYÁRA az ÜVEGES PAJTÁHOZ
11.00 – 17.00                        ÜVEGFÚVÁS AZ ÜVEGES PAJTÁBAN
Közreműködnek: Pattantyús Gergő, Ferenczi Károly és James Carcass üvegművészek
13.00 – 17.00                        Kisújbánya felfedezése (u.a. mint 28-án)
14.00 – 15.00                       Koncert a Szent Márton templomban
 Közreműködnek a Hosszúhetényi Zeneiskola pedagógusai
20.00 – 21.00                       ÉJSZAKAI ÜVEGFÚVÁS AZ ÜVEGES PAJTÁBAN
                                 Közreműködnek: Pattantyús Gergő, Ferenczi Károly és James Carcass üvegművészek
2012. április 30.          KISÚJBÁNYA
11.00 – 17.00                        ÜVEGFÚVÁS AZ ÜVEGES PAJTÁBAN
                                   Közreműködnek: Pattantyús Gergő, Ferenczi Károly és James Carcass üvegművészek
13.00 – 16.00                        Kisújbánya felfedezése (u.a. mint 28-án)
17.00-kor                    A „Kisújbánya felfedezése”című játék nyereményeinek kisorsolása a játékon résztvevők  között.
Főnyeremény:            1 hét nyaralás Kisújbányán 2 fő részére (szállás reggelivel) + 49 egyéb értékes nyeremény
Helyszín:                     Faluház udvar
18.00-kor                               A RENDEZVÉNY ZÁRÁSA








2012. április 23., hétfő

Visszatérés - Péterfy Bori (2012.04.20.)

Egy éves igazolt hiányzás után Péterfy Bori újra színpadon. Az érdeklődés fokozott, a rajongók izgatottan várakoznak, bár bizton számíthatnak Bori profizmusára. (Ami Xénia szerint néha a „zenei beleélés“, a spontaneitás rovására megy, kiszámíthatóvá téve a koncerteket. Dupla zárójelben már csak én jegyzem meg, hogy egyes előadók direkt bakikat helyeznek el a felvételeken, előadásokon, hogy ezzel tegyék azokat „élőbbé“ - dupla zárójel bezárva.)
Bori láthatóan élvezi a visszatérést, jó formában van, egy bekiabáló lány szavaival élve szexi. A zenekar szokás szerint mindent pontosan alárak, neki „csak“ eladni kell a dalokat, amiket a rajongók örömmel énekelnek vele. Minden elhangzik amiért kedvelik, bár a súlypontok némileg átrendeződtek, ami a fejlődés, megújulás jele is lehet. Ízelítőt kapunk egy dal erejéig az új lemezről is, amin felismerhető Tövisházi Ambrus zenei változása (lásd az utolsó Eric Sumo lemezt!). A hangulat oldott, a világítás nagy színpadokat idéz a néhány baki ellenére is (pl. generál sötét indokolatlanul a dal közben), ami némileg megnehezíti a fotósok munkáját. :)
A közönség boldog: Borinak nem ártott az egy év visszavonulás, újjászületve, energikusan lépett ismét elénk.


Péterfy Bori & The Love Band (2012.04.20.) from simarafoto on Vimeo.

2012. április 21., szombat

Björk a Balaton Sound-on!


Zamárdi
2012. Július 12-15.



A teljes program még alakul, de az már biztos, hogy Björk hangját fogja idén az északi partra sodorni a balatoni szél.

Valami ilyesmit láthatunk majd tőle:

2012. április 20., péntek

Az ösztöndíj, és ami utána jön


Hétvégéig látható a Derkovits-ösztöndíjasok kiállítása, az Újragondolt hagyomány az Ernst Múzeumban.
A tárlathoz kapcsolódó szombat délutáni programon megtudhatjuk, milyen dilemmák előtt állnak a pályájuk kezdetén álló fiatal képzőművészek.

2012. április 21., szombat 17–19 óra
Merre van az arra? Kreatív önmenedzsment
Hogyan lehet sikeres egy fiatal képzőművész ma Magyarországon?
Előadás és beszélgetés a Derkovits-ösztöndíjasok 2012-es beszámoló kiállítása kapcsán az Ernst Múzeumban

A Magyarországon létező egyetlen állami képzőművészeti alkotói támogatás, a Derkovits-ösztöndíj kapcsán adódik a kérdés: vajon milyen eszközökkel tudja ma egy fiatal képzőművész menedzselni magát? Hogyan biztosíthatja a megélhetését aktív művészként? Vagy megfordítva a kérdést: képes lehet-e produktív alkotói elmélyülésre, miközben a napi szükségletei kielégítéséről is gondoskodnia kell? Miként „népszerűsítse” magát és munkáját itthon és külföldön? Hogyan fejlődhet szakmailag és anyagilag egyaránt? Ezekre, és további kérdésekre reflektálnak meghívott előadóink, számos hasznos ötlet és lehetőség felvetésével.

                                                                                                  Zaid Seth az ösztöndíjasokról készített portrésorozata az Újragondolt hagyomány című kiállításon


Program
17.00 – 17.30: Gyaraki Dávid, Nyitrai Anna: Önmenedzsment: a lehetőségek és eszközök legújabb trendjei
17.30 – 17.45: Q&A
17.45 – 18.00: Szünet
18.00 – 18.40: Somlai-Fischer Ádám: Egy jól bevált gyakorlat: ötletek és tippek
18.40 – 19.00: Q&A

Előadók
  • Gyaraki Dávid, Nyitrai Anna – az International Business School Művészeti Menedzsment szak IV. éves hallgatói (Vékony Délia mentorálásával)
  • Somlai-Fischer Ádám – építész és interakció tervező, aki munkáiban, melyeket leggyakrabban designerekkel, művészekkel és mérnökökkel együttműködésben végez, a legújabb technológiák kulturális lehetőségeit kutatja, installációkon, szoftver- és hardverfejlesztéseken keresztül. Stockholmban az Architecture and Urban Research Laboratory-ban diplomázott, meghívott kutató volt a Smart Studioban, jelenleg a MOKK Média Oktató és Kutató Központ vendégkutatója. Számos európai egyetemen tanít, és az aether architecture színeiben interaktív installációkat állít ki szerte a világon. A Prezi és a KiBu alapító tagja.

A program ingyenes.


2012. április 19., csütörtök

Jacques vagy a behódolás - Kolozsvári Állami Magyar Színház (POSZT 2004)

Eugène Ionesco: Jacques vagy a behódolás
Naturalista színmű

"Jacques, a család lázadója, a magát zseninek képzelő, minden megalkuvást mélyen elutasító fiatalember makacsságával őrületbe kergeti szüleit és nagyszüleit, mert elutasítja a nagy családi „szalonnáskrumpli-imádat” ősi hagyományát. Az apai kitagadás nem ingatja meg, az anyai könnyek, nagyanyai intések és nagyapai dalrafakadások nem hatják meg kőkemény szívét. Jacqueline húga ravasz módszerei is eredménytelennek bizonyulnak mindaddig míg Jacques magával az idővel, és annak múlásával szembesül, és elhatározza, hogy más módszerekkel küzd a családi nyomás és betöretés ellen: nem fogadja el a család által kiválasztott menyasszonyt, mert… nem elég csúnya. A család megbotránkozik, ám a jövendőbeli após és anyós felkészülten érkezett, Jacquesnak erre a rigolyájára is találnak megoldást, és úgy tűnik nincs kiút, be kell teljesülnie a násznak. 



Ionesco műve arra hívja fel a figyelmünket, hogy a legkisebb kompromisszum egyéniségünk felszámolásához vezet; hogy apokaliptikus világban élünk, amely felszámolta a kulturális értékeket, s amelynek egyetlen értékrendje az állati ösztönök kielégítése.

A bemutató időpontja: 2003. december 3.
Az előadás időtartama: 1 óra 20 perc



JacquesHatházi András
Jacqueline, a húgaKézdi Imola
Jacques papaBoér Ferenc
Jacques mamaBorbáth Júlia
Jacques nagymamaMende Gaby
Jacques nagypapaSenkálszky Endre
Roberte I, Roberte II.Albert Csilla
Robert papaCsíky András
Robert mamaPanek Kati
rendezőTompa Gábor
dramaturgVisky András
díszlettervezőBartha József
jelmeztervezőCarmencita Brojboiu
zeneszerzőKönczei Árpád
ügyelőMányoki László
súgóBálint Zsófi
maszkokVenczel Attila

A 2003/2004-es évad nagy sikernek örvendő előadását az UNITER (Román Színházi Szövetség) a 2003-as év Legjobb Előadásának Díjára jelölte. A Jacques, vagy a behódolás bemutatásra került a marosvásárhelyi TOPFEST Színházi Fesztiválon. A Tompa Gábor rendezte előadás nagy sikerrel vendégszerepelt Bukarestben a Francofon Színházi Fesztiválon és a Román Komédia Fesztiválján, valamint a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Ez a produkció képviselte színházunkat a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján, valamint a pécsi Országos Színházi Találkozón, ahol Pécs város Önkormányzatának Kulturális és Külügyi Bizottsága különdíjjal tüntette ki a Kolozsvári Állami Magyar Színházat a határon túli magyar színházművészet hírnevének elmélyítéséért, kiemelkedő teljesítményéért. Ionesco művét bemutattuk 2004 októberében a XI. Román Dráma Fesztiváljának keretében Temesváron.

Díjak:Thalia Open Festival - TOPFEST, Marosvásárhely, 2004KÉZDI IMOLA • Legjobb színésznőnek járó díj
CSÍKY ANDRÁS • Legjobb férfi mellékszereplőnek járó díj  
Román Dráma Fesztiválja – Temesvár, 2004TOMPA GÁBOR • Legjobb rendezőnek járó díj
Díszlet-, jelmez- és maszktervezőnek járó díj: BARTHA JÓZSEF, CARMENCITA BROJBOIU, VENCZEL ATTILA"


Eugène Ionesco: Jacques vagy a behódolás - Kolozsvári Állami Magyar Színház (POSzT 2004) from simarafoto on Vimeo.
zene: SimaraZaj