"Becsaptam egy ajtót. Azt mondtam neki, hogy nyitva van."
"Ma reggel arra ébredtem, hogy már nem alszom."
"Miért ülsz ilyen egyenesen? Nyilván tartásod van?"
"Neked, mint kívülállónak mi a véleményed az intelligenciáról?"
"Az embernek három korszaka van: ifjúság, felnőttkor és a "remekül nézel ki"."
"Hatalmas kagylógyűjteményem van, amit csak úgy elszórva tartok a világ tengerpartjain. Talán már láttad."
"A kenderkötéllel való akasztás függőséget okoz."
"Isten jól sikerült alkotása vagyok, elvégre rögtön bőrkötésben adott ki..."
"Az élet olyan tragikus, az egyik nap még itt van az ember, a másik nap meg szintén."
"Rómában a papi nőtlenség apáról fiúra szállt."
"Magyarországon azért ilyen lassú a vasúti közlekedés, mert meg kell őriznünk a nagy ország látszatát!"
"Ha három madár lennék, látnám magam felülről, amint magam után repülök."
"Olyan mélyen aludtam tegnap este, hogy amikor felébredtem nem tudtam kimászni."
"Akkora köd van, hogy a rendőrök ülnek a jelzőlámpán és kiabálják a színeket!"
"Stressz az, amikor üvöltve ébredsz fel, aztán rájössz, hogy nem is aludtál."
"A gazdaság a szakadék szélén áll, de jövőre egy nagy lépést teszünk előre."
"Az öregségnek két fő tünete van: Az egyik a memóriazavar, a másikat elfelejtettem."
Molnár Piroska Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt választották meg szerdán a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Komlós Juci helyére.
GRATULÁLUNK!
(A képen az Ascher Tamás rendezte, Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt darab kaposvári előadásának címszerepében látható partnerével, Kulka Jánossal. A fotót fényképészünk, Simarafoto készítette.)
Véletlenül tévedtem be a pécsi Ifjúsági Ház galériájába, de nem bántam meg. Volt itt minden ami a falra felfér.
Visszafogottan, elegánsan, különleges anyagtársításokkal, technikai változatossággal mutatták meg a művészek, hogy igen is van létjogosultsága a textilművészetnek.
Persze hiába keresgéltem akár egy plakáton, hogy vajon a művek mellé írt nevek mit ( és kiket?) takarnak, csak nem találtam a helyszínen semmilyen tájékoztatót:((
Azért utána jártam és megtudtam, hogy a Pécsi Kárpitosműhely és a Festőművészeti Egyesület kiállítása a 20 éves pécsi textilképzés keretén belül. A PTE textilfakultáció művészeinek és hallgatóinak munkáiból láthattam ezt a nagyon színvonalas, kitűnő tárlatot.
Aki lemaradt róla, itt pár fotón megnézheti, mi az ami az ő nappalijának a falára is felférne.....:))
(xénia)
("A kiállításon megtekinthetők a PTE Művészeti Karán működő textil fakultáció (vezetője: R. Fürtös Ilona Munkácsy-díjas textilművész) hallgatóinak és végzett növendékeinek alkotásai, valamint a Pécsi Kárpitműhely és Textilművészeti Egyesület alkotóinak munkái.")
A Woodstock generáció zenéjének állít emléket a Woodstock zenekar. Utánjátszó banda klasszikus, két gitár, dob felállásban. A több hangszeres dalokat átírják erre a háromra, az ELP (Emerson, Lak and Palmer) egyik opusát bravúrosan. Egyébként sokat nem tesznek hozzá a Cream, Hendrix, Mountain, Focus, stb. nótákhoz, nincs meg bennük az a plusz tűz és gondolat, mint a Braindogs-ban, de remek hangulatú, táncra csábító bulikat csinálnak. Nosztalgiázóknak, rock barátoknak és ifjú felfedezőknek ajánlott.
Bár Húsvét hétfő van, de most rendhagyó módon - nem szeretem a sablonokat -, nem Jézus, hanem az „öreg“ zenészek, zenekarok „feltámadásáról“ szeretnék beszélni, mert a 70-es évek emblematikus ikonjai új lemezekkel jelentkeztek idén, némelyikük évtizednyi kihagyás után.
Nézzük őket sorban (de nem sorrendben)!
Uriah Heep - Into the Wild
A megszokott Heep-es hangulat, meglepetéseket igazán nem tartalmaz, de a rajongók szeretni fogják, bár a „nagy“ lemezeikkel nem ér fel.
Snowy White And The White Flames - Realistic
A nálunk kevésé ismert, de világszerte nagyon elismert gitáros új dobása, aki szereti a rock és a blues vegyítését, ne hagyja ki!
Whitesnake - Forevermore
A hajdani Deep Purple-ös vonal folytatása, aki akkoriban szerette őket, most is fogja.
Steve Miller Band - Let Your Hair Down
Ők már tavaly támadtak a Bingo!-val, de idén a megszokott Miller-es hangzást (Joker, stb.) a blues váltotta fel. Érdekes és jó lemez.
Marianne Faithfull - Horses and high heels
A whiskey-n, cigin és drogokon edzett hangú „vénasszony“ most sem az életörömmel kápráztatja el hallgatóit. Bár sok helyen a pop kategóriába sorolják, de keserű, fájdalmas, sötét tónusú lemez. A hangjától megborzongok, a daloktól a pohár után nyúlok. Füstös, magányos kocsmazene.
Van Der Graaf Generator - 2011.04.08 Vicenza Teatro Comunale
Az art rock jeles képviselőinek koncert lemeze, nagyjából amit Budapesten is hallhattunk. A hangszerelés puritán, a zongora és ének dominál. Nem könnyű, súlyos két óra.
R.E.M. - Collapse Into Now
A lemez nem hozott semmi újat, csak a tőlük elvárt magas színvonalat. Profi munka, rajongóknak kötelező!
U2 Duals
Már egy ideje keringett a neten egy hasonló című bootleg, most ezt tették hivatalossá egy válogatással a másokkal énekelt dalokból. A közreműködők névsora igen impozáns, pár kiragadott példa: Soweto Gospel Choir, Johnny Cash, Willie Nelson, Green Day, Jay-Z, BB King, Mick Jagger, The Dubliners, Sinead O’Connor, Allen Ginsberg…
Yes - Union LIVE
Koncert változat, Rick Wakemann-nel. Hallani kell!
David Bowie - Toy
Az öreg kaméleon az art rock, alternatív rock vonalát folytatja, nem kacsingat a slágerlistákra. Fájdalmas muzsika, kihagyhatatlan…
Paul Simon - So Beautiful Or So What
Paul Simon igazi meglepetés munkája, a kritikusok ódákat zengenek róla, legjobb lemezeihez hasonlítják, nem méltatlanul. A polcon, vagy az mp3 lejátszón a helye!
Nazareth - Big Dogz
Számomra ez volt a legnagyobb meglepetés. Kiérlelt muzsika, érett, kidolgozott énekhang, ütős dalok. Ők kifejezetten jobbak lettek, sőt, nagyon jók. Ennek bizonyítékául, kapcsolódva kicsit a feltámadáshoz is, hallgassátok meg a lemez egyik legjobb dalát: When Jesus Comes To Save The World Again
- Megállj! - emelte fel hirtelen a karját az élen haladó mágus.
- Höcsi!... Idegesek a lovak - húzta meg paripája kantárját a mögötte poroszkáló Sir Bedevir.
- ekkor innen gyalog nyomulunk tovább! - döntött egy szempillantás alatt a király - Lóóróól!
Egy kopár fennsíkon jártak, melyet csak hatalmas, rideg kősziklák tarkáztak. Hideg szél fújt és esőre állt (mint mindig). A levegő veszéllyel volt terhes, s a néma csönd csak még inkább fokozta a lovagok jól leplezett szorongását.
Egy nagy szikla mögé húzódtak, mely egy hatalmas kráter peremén egyensúlyozott. Többen levették sisakjukat, részint hogy jobban lássanak, másrészt, hogy ne zavarja őket egy esetleges menekülés közben. A kráterből füst gomolygott elő; előttük sziklamező terült el, melyet valóban emberi csontok díszítettek, s a térség túloldalán az élesebb szeműek egy nyílást véltek felsejleni.
- Íme, Kerbenog barlangja - mutatott előre a varázsló.
- Na jó, fedezzetek! - emelkedett fel Arthur.
- Ki kit? - nézett fel rá meleg mosollyal Sir Lancelot. - Ti engem.
- Már késő - intette le kétségbeesett arccal a mágus. Arthur visszahúzódott mellé:
- Miért?
- Itt van.
- Hol?
- Ott - intett a szemével Tim. A mező túloldalán, apró mozgó pontként egy nyúl tűnt fel. Egy fehérszőrű nyuszi, s látszólagos félénkséggel szimatolt körbe. Úgy tűnt, még nem vette észre őket. Arthur nem értette a dolgot:
- A... nyúlon túl?
- Nem, a nyúl az.
- Aahh! - állt fel dühösen a király. - Vén, hülye buzeráns!
- Mi?
- Hiába izgattál fel!
- Ez nem közönséges nyúl - mutatott a jószágra Tim.
- Aahh! - emelte az égre tekintetét a király.
- Ennél aljasabb, gonoszabb, rosszindulatúbb rágcsálót még nem láttál...
- Seggfej - szólt egy hang a csapatból.
- Berittyentettem - jegyezte meg halkan Sir Robin.
- Vigyázz, csak vigyázz! - emelte fel a hangját a varázsló - Ez a nyúl halált lövell ki magából akár egy mérföldnyire is!
- Fulladj bele! - reagált Lancelot vagy Galahad; nem tudni, mert nagyon elbújt a többiek között.
- Vigyázz: ha meghág, nem lesz ekkora pofád! - válaszolt a mágus.
- Engem? - lepődött meg az iménti lovag.
- Te aztán jól kibabráltál velünk - csóválta a fejét Robin.
- Én mondtam előre - próbálkozott Tim.
- Mit csinál: lerágja a seggünket? - gúnyolódott Sir Robin. - Ekkora éles fogai vannak - mutatta megint az ujjaival hadonászva - És akkorát ugrik, mint egy... nézd a lábát, mekkora!
- Na menj, fiam - intett Arthur egyik vitézének, megelégelve a meddő diskurzust - Csapd le a fejét!
- Máris, Uram, egy pillanat - indult a lovag - Egy nyúlpörkölt rendel!
- Nézd! - intett a varázsló elégedetten egy pillanat múlva: az elbizakodott lovag leeresztett karddal lépett a nyúl felé... csak egy villanás volt... a nyúl nekiugrott a torkának és leharapta a fejét. A lovag véres teste élettelenül hanyatlott a földön heverő komplett csontvázak közé.
- A szakramentumát! - tátotta el a száját az előbb még oly magabiztos király. Lovagjai is közelebb húzódtak hozzá.
- Én mondtam előre - nézett mindentudóan Arthurra a varázsló.
- Megint beszartam - jegyezte még valahonnan hátulról Robin.
- Én mondtam. De hallgattatok ti rám? Dehogy hallgattatok, nagyokosok. "Ártalmatlan kis nyuszika" - mondtátok ti, de így van ez mindig. Én mindenkit figyelmeztetek és senki sem...
- Fogd már be a szád! - unta meg Arthur, majd a többieknek: - Rohaam!
A nyúl iszonyatos rendet vágott közöttük, amint kétségbeesett kardcsapásokkal igyekeztek megállítani szemmel szinte követhetetlen cikázását torkok és karok; mellkasok és lábikrák között. Egymás után dőltek a földre a Kerekasztal kipróbált lovagjai.
- Fussunk! - kiáltott végül Arthur, megelégelve a vérontást.
- Menjünk innen! - jajdultak a többiek és riadt futásnak eredtek. A kráter peremén, a fenevadtól biztos távolságban volt csak merszük meglassítani lépteiket. Robin ledobta pajzsát és a földre omlott. A varázsló kárörvendő arccal fogadta őket:
- Hát megmondtam előre...
A bestia közben elégedetten megrázta magát, s megint visszavedlett képre jámbor rágcsálóvá.
- Jaj! - tapasztották sebeikre kezüket a derék lovagok.
- Állj! - próbált rendet teremteni a király. - A veszteségünk?
- Galahad.
- Hector - folytatta Sir Galahad, akiről ezzel kiderült, hogy mégsem maradt holtan a csatamezőn.
- És Bors: öt ember - összegezte a király.
- Három; Uram - javította ki Galahad.
- Jó, akkor három, de még így se kockáztassunk meg több frontális támadást.
- Próbáljuk meg átverni azzal - javasolta a közben magához tért Robin - hogy még messzebb futunk; jó?
- Te hallgass és válts gatyát! - ripakodott rá ura és parancsolója.
- Jó.
- Kezdjük csúfolni - állt elő egy újabb tervvel Sir Galahad - Hátha úgy feldühödik, hogy valami hibát követ el.
- Teszem azt?
- Hát... hmm...
- Íj van nálunk? - kérdezte Lancelot.
- Nincs.
- De a Szent Kézigránát itt van! - ujjongott fel ismét Lancelot.
- Az ám, tényleg, az Antiochiai Szent Kézigránát! - derült fel Arthur király ábrázata - Ménár atya az őrizője e kegyes ereklyének. Ménár atya: hozzátok a Szent Kézigránátot!
A baldachinos szekeret még azelőtt szerezték be, hogy Tim varázslóval találkoztak volna. Most arról emelt le egy pap egy csekély méretű ládikát; átadta Ménár atyának, aki az előbbi kíséretében és egy füstölőt lóbáló barát által felvezetve leereszkedett a dombról és odalépett az Arthurt körülálló lovagokhoz, akik részéről áhítatos csend kísérte lépteit, s csak az egyházi gregorián szólt diszkrét aláfestés gyanánt:
"Ie lesu Domine
Dona eis Requiem"
Az atya Sir Bedevir kezébe helyezte az ereklyetartót és felnyitotta a fedelét: vörös bársonyon hevert a szent hadiszerszám, s gömbölyűen mosolygott Arthurra, aki pillanatnyi megilletődöttség után nyúlt érte.
- Hogy az a szent... - forgatta tanácstalanul a kezében - Hogy működik ez?
- Nem tudom, Felség - rázta meg a fejét Bedevir.
- Nézd meg a Fegyverek Könyvében! - intett a király a szemével Ménár atya felé.
- Fegyverek Könyve, második fejezet 9-21-ig - citálta az atya, miközben a ministránsfiú kikereste a Szent Könyvből az idevágó passzust és fennhangon olvasni kezdte:
- S a magasba emelé Szent Attila a kézigránátot és mondó: "Ó, Uram, add áldásodat a te kézigránátodra, mellyel ellenségeidet ficlikké tépheted nagy kegyelmedben. " És elégedett vala az Úr és ők lakmározónak bárányt és lajhárt és málét és sós ringlit babbal és orángutánt és zsenge gyökereket és gyönge szekereket... és szó...
- A lényegre; testvérem! - intett türelmetlenül Ménár atya.
A lovagok lehajtották fejüket, úgy hallgatták a szent szózatot:
- És szólt az Úr, mondván: "Húzd ki a Szent Biztosítószeget, majd azután. számlálj el háromig. Se többet, se kevesebbet. Három legyen, ameddig számolsz, s ameddig számolsz, az háromig legyen. Négyig ne számolj hát ezért, sem pedig kettőig. Hacsak nem folytatod a te számolásodat háromig. Az ötöst szádra ne vedd. Midőn a hármashoz érsz, mely sor-rendben a harmadik leszen, eldobandod te az Antiochiai Szent Kézigránátot a te ellened felé, ki - mivel nem kedves nekem - megdöglend. "
- Ámen! - emelték fel egyszerre tekintetüket a lovagok.
- Ámen! - helyeselt a király is, majd kirántotta a biztosítószeget - Rajta: egy, kettő, öt!
- Három, Uram! - sietett kijavítani a mellette álló Sir Galahad.
- Három! - hajította el a labdacsot Arthur, s ezután minden úgy történt, ahogy az a Szent Könyvben meg vagyon írva, s ezzel szabaddá vált az út Kerbenog barlangjához"
A „sötét” mise után nagypénteki gyász tölti el a szíveket, s várjuk Jézus feltámadását.
Böjtölünk, várjuk a feltámadási körmenetre hívó harangszót.
Erről most többet nem is mesélek, hívő ember ismeri és magáénak tudja az ünnepet.
Én most a legendák, mesék és szokásokról írok pár érdekes dolgot.
(Had osszam meg veletek.)
A korai mitológia is kiemelte a tél elmúltával a tavasz beköszöntét, egy új szakasz kezdetét, mikor a természet újjászületik, a föld termékennyé válik s az élet a nap fényében megalapozza a hosszú téli terméketlenebb időszakot.
Izisz és Ozirisz meséje az első példa, ami eszembe jut.
A mondák világában a téli-nyári fordulat meséje:
Ozirisz bölcsen uralkodott Egyiptomban Ízisszel. Terstvére Széth megirigyelte hatalmát. Készíttetett egy ládát és kijelentette, azé lesz a láda, aki pontosan kitölti azt. Ozirisz is kipróbálta, kitölti-e a ládát, ekkor testvére rázárta a láda fedelét és a Nílusba dobta Oziriszt ládástól. Ízisz férje holttestének keresésére indult. Meg is találta szeretett férjét, ám Széth a holttestet feldarabolta és darabjait szétszórta. Ízisz összeszedte férje testének darabjait és életre keltette őt. Így lett Ozirisz az alvilág ura.
A görög mondák világában Persephone története.
A nysai mezőn szedett virágot Démétér leánya, Persephoné. De ekkor meghasadt a föld, felbukkant halhatatlan lovaival Kronos soknevú fia, kit Hadésnak és Plutónnak és Polydegmónnak is hívnak az emberek. Hiába tiltakozott a leány, felkapta aranyszekerére és vitte magával, akárhogy is sikoltozott. Kétségbeesetten kiáltott anyja után, minden erejét összeszedve. Visszhangot adtak a hegyek csúcsai és a tenger mélységei az istennő halhatatlan hangjára. Meghallotta felséges anyja is és éles fájdalom fogta el a szívét. Kilenc napon át bolyongott Démétér, kezében égő fáklyákkal; bánatában nem nyúlt sem ambrosiához, sem édes nektárhoz, és üdítő fürdő sem érte a testét. A tizedik nap hajnalán Démétér elment Hekatéval a Naphoz :
- Mondd meg nekem, fényes Hélios, aki mindent tudsz és mindent látsz, ki rabolta el a leányomat? Hélios, a dicső Nap, megmondta az igazat Démétérnek:
- Bizony maga Zeus okozta a te bánatodat, mert megengedte testvérének, Hadésnak, az alvilág királyának, hogy elrabolja és feleségül vegye a leányodat….
…Ült a templom közepén, fényes trónszékében, messze az Olympos boldog isteneitől. Leányát siratta, keserű gyászban emésztődve és nem gondolt az emberekkel, a szántóföld áldásával, amit az ő kezére bízott a végzet. Nyomorúságos esztendő köszöntött az emberekre. Hiába szántottak, hiába vetettek, a föld nem adott termést, mert elrejtette a szépkoszorús Démétér. Éhínség szakadt a világra, s ki is veszett volnn az emberi nem a földről, ha nem kapott volna észbe időben Zeus atya….
… Démétér nem engedelmeskedett Zeus hívó szavának. Hiába küldte érte Zeus sorjában a többi isteneket is, senki sem tudta rábeszélni, rendíthetetlenül megmaradt amellett, amit kimondott :
- Nem térek vissza addig az illatos Olymposra, nem sarjasztok áldást addig a szántóföldön, amíg meg nem látom szemtől szembe újra kedves leányomat. Végül is Zeus engedett és rábeszélő szóval izente Hadésnak, hogy bocsássa vissza anyjához Persephonét.
…… Lelkendezve rohant a leánya elé Démétér, ölelték, csókolták egymást, és csak később kérdezte aggódva Démétér a leányától, hogy evett-e valamit Hadés házában ?
- Mert ha ettél vele egy tálból - magyarázta neki -, akkor a felesége vagy már, akkor vissza kell térned hozzá.
- Egy szem gránátalma-magot ettem az ő kezéből - mondta Persephoné, és abból megtudta Démétér, hogy nem maradhat örökre vele a leánya….
…. Démétérnek volt még egy kérése : ha már vissza kell bocsátania Hadéshoz a leányt, legalább annyit engedjen meg Zeus, hogy az év kétharmad részét vele tölthesse Persephoné az olymposi istenek között, és csak az év egyharmad részére térjen vissza férjéhez, az alvilágba. Zeus erre is ráállt, csak jöjjön már Démétér, és árassza az áldást a szántóföldekre. Jött is Démétér a magas Olymposra, és útközben bejárta a halandó emberek szántóföldjeit is. Mindenütt lankadtan, rozsdásan állt a gabona, mert Démétér elrejtette az áldást. De most, a szőke hajú istennő lába nyomán, minden élet felocsúdott, termést hoztak a szántók, levelek és virágok alatt roskadozott az egész föld, a szárakon teltszemű kalász duzzadt, és hamarosan gazdag kévék sorakoztak asztagba.
Bár a mese így csak kivonatos, de gyönyörű!:)
Egy érdekes szokás van Gozo szigetén.
Egy búvópatakra néző szikláról a húsvéti körmenet végén a tengerbe vetik a Szűzanya szobrát.
A tenger áramlatai azonban visszaterelik Gozo szigetére.
A legkatolikusabb ország tán egyetlen megmaradt pogány szertartása, lehet, még a 3700 éves Ggantija-t építő senki-sem-tudja,-kik vezették be ezt az újjászületési szertartást?
A szokás szerint sokan várják a Szűzanya visszatértét, mert akkor a következő évben bőség, áldás marad Gozon.
Volt idő, mikor egész éjjel vártak s csak reggel jött el– és Bonaparte meg is szállta egy kis időre a szigetet, bár sokra nem ment vele a kirablásán kívül.
Magyarországon a tojásfestés, mint a termékenység és a bőség szimbóluma az egyedülálló.
S ki ne szeretné a húsvét hétfői locsolást, had frissüljenek a szép lányok?:)
Csodálatos tojáshímzések és motívumok teszik egyedivé a magyar Húsvétot!
Mindenkinek áldott, békés Húsvéti Ünnepet, s szép tavaszi újjászületést!
Többen megróttak, hogy régen publikáltam vizuált. Ezért gondoltam egyet, kölcsönvettem Simarafoto zenéjét és képeit a Forte Társulat előadásáról és rittyentettem az álló képekből valami mozgókép szerűséget. Mint a címben a számozás is mutatja, ez egy sorozat része, melynek folytatása is lesz és a kicsit is a Lumnicernővérek profiljába illő darabokat megosztom veletek. Íme az első (mely a sorozat második darabja). VJL(ab)
A bezártság érzetének kezdődő kellemetlen tüneteit véltem magamon felfedezni, ezért kiléptem a mellettem magasodó szűk polcközökből. Leültem egy olvasóasztalhoz. A mellettem lévő asztal tábláján egy elmélyült professzor halkan dobolt az ujjaival. A könyvtáros piros szalvétából uzsonnázott. A levegőben enyhe dohszag terjengett. Kis idő elteltével felálltam, óvatosan közeledtem a küszöb felé. Hamarosan bezárnak.
A pótolhatatlan Bella utódja. Menedékhelyről menekítve. Az első képen még rácsok mögött, a többin már szabadon. Írni nem hiszem, hogy sokat fog, de véleménye van és majd a maga módján kifejezi.
Még szokjuk egymást. Szelíd, csendes, szeretetéhes. Hangját csak indokolt esetben hallatja, csak néha nem jövök rá, mi az indoka (a hallgatásának). Nyenyit, a cicát már elfogadta.
Remélem, boldog lesz nálunk!
Füstös, whiskey-s, blues-os, rock és roll-os kocsmahangulat. Már két és fél órája tart a buli, de a közönség legnagyobb örömére Ian Siegal nem akarja, nem tudja abbahagyni, annyira fel van pörögve, annyira jól érzi magát. „Ezt nem lehet megunni” mondta a régi sláger vagy reklám szöveg, már én sem tudom ebben a nagy, kollektív táncos, ugrálós őrjöngésben. A Braindogs nyomja a színpadon és néha a tömegben, Tom Waits dalok interpretálására alakult supergroup. A zenészeket mind ismerjük más bandákból: Ian Siegal, Ripoff Raskolnikov, Kiss Tibi, Líviusz, Laca, Frenk, Nagy Szabi. Mindenki kiváló a hangszerén és sokszor a másén is. Nem utánjátszó zenekar, a dalokat értelmezik, átszűrik magukon, hozzáteszik a saját személyiségüket, így nem csak Tom Waits szellemiségéhez hűen, hanem élőn, frissen, most születősen tolmácsolják, ahogy csak a legnagyobbak tudják. Az első perctől tombol az érdeklődő tini és a dalokat kívülről fújó ötvenes. Az első sorban egy barna kardigános, idősödő hölgy nézi csillogó szemekkel, kezében sörrel a sármos macsós Iant, tapsol önfeledten. Mellettünk boldog tini dicséri dokumentörünk teleobjetivét. Ian tüzet kér, bemegy a tömegbe, kezeket szorongat, közben füstösen-karcosan nyomja, visszaugrik, gitárt ragad, majd egy lányt is felvisz egy körre. Mindig jelen van, pörgeti a bulit akkor is, mikor Ripoff, Tibi, Líviusz, vagy éppen Frenk énekel. Lassan kihullanak mellőle a zenészek és majd három óra elteltével, üveg borral a kezében boldogan, de kicsit csalódottan veszi tudomásul a közönséggel együtt, hogy mint minden, egyszer ez a buli is véget ér. Az öltöző felé távozik a vastapsban és mikor a főbejáraton akar a terembe visszajönni a még mindig szorongatott borosüveget lóbálva, a biztonsági nem akarja beengedni. Nem ismerte meg. Igaz, ő nem is szórakozni jött ide…
Volt egyszer egy dzsungeli erdő. Nem aranyos erdő volt, amiben hagymamedvék nőttek,de nem ám. Hanem igazi vad medvék, meg vadmacskák, meg mindenféle dzsungeli állat. Jajj, de jött a nagy szél, és minden állat kővé vált. Kivéve az oroszlánt, mert annak nagy szőre volt, és mozgott a szélben, és azt nem tudta kővé választani. Aztán jött az eső. Mindenki visszaváltozott. Az oroszlán meg szőrig ázott.
(lejegyezte: Katica)
( "Mi a ‘Bardo’? A buddhizmus alaptanítása szerint, mindennek aminek kezdete van, van vége is, így szükségszerű, hogy minden ami keletkezett el is múljék. Éppen ezért semmi sem állandó, amelyet jelen létformánkban megismerhetünk. Minden evilági dolog valamilyen módon a keletkezése és az elmúlása közötti köztes létben időzik..." Tibeti Halálmeditációk - a szerk )
Választások
Három helyes választástól függ az élet harmóniája.
Helyesen kell megválasztani szenvedéseinket. Vannak test-idegen és lélek-idegen szenvedések.
Ha ilyeneket vállalsz magadra, bizony hamarosan megroppansz alattuk. Tiltakozásul megbetegszik a test és zavarossá lesz a lélek.
Ne legyél hetyke. Ne hidd, hogy minden szenvedés neked való, majd te győzöd őket cipelni. Ám a helyesen megválasztott szenvedés próbája lehet a Sorsban, vagy az Istenben való bizalmadnak. Megállhatod a próbát. És ezzel lehetővé teszed Istennek, hogy Ő is megállja a próbát.
Helyesen kell megválasztani az akadályokat, amiket le akarsz győzni. A helyesen megválasztott akadályok legyőzése előre lendít és megtisztít. Ám eléd állnak számodra méltatlan akadályok is. Ezeket ki kell kerülni. Mert ha harcba bocsátkozol velük – elpiszkolódsz!
Helyesen kell megválasztani élet-programunkat, feladatainkat is. Akkor igaz úton fogsz járni, még akkor is, ha hamis ember vagy. Ámde úton-útfélen álfeladatok csábítgatnak. Pontosan olyanok, mint a valódiak. Ezért könnyen beugrasz nekik. Ez a legkönnyebb módja az élet elpazarlásának. P.P.
Ma legyen a feladat!
A tavalyi évem sok nemből állt.
Úgy sodort a sors, hogy rájöttem arra, mi az, amit már nem akarok.
Saját utamon megláttam, mi a szabadság, mi jelent nekem igazi boldogságot és megelégedettséget s észrevettem azt is, mi az, ami ennek az elérésében meggátol, mi az akadályozó, mivé kell válnom ahhoz, hogy teljesebb legyek.
Előállt a képlet, tudtam, mit nem akarok.
Ez az év, legalábbis az eleje, számos olyan helyzetet hozott, amelyben a tagadás mellett tán valahol ott rejtőznek már az igenek is.
Még kavarog minden bennem, ezért is írok most neked, segíts nekem rendet rakni a zűrzavaromban.
Kértem, adjon a sors nekem olyan hivatást, melyet szívesen csinálok, azt nagyon jól megláttatta velem, mi az, amit nem szeretek, ami lebéklyóz, most kapom a lehetőségeket.
Csak tudod, az a nagy hiba itt a kréta körül, hogy én úgy érzem, egyik sem jelentene tényleges megoldást, ideig-óráig menne is a dolog, már ameddig a pénz hajtóerő, de nem erre vágytam.
Egyezzek ki, legalábbis egy időre, döntetlenben?
(most szól a Word, hogy a csinálok nem szép szó, de akkor is hagyom, nem változtatok!:))
Szóval a nagy fene bevonzásos időszakomban kicsit túl sok lett a koppanó e-mail-sokaság, ami olyan ajánlatokkal volt tele, amit csinálhatok, de valahogy egyikre sem sikoltottam fel a gyönyörtől, hogy ez az!
Elmaradt az a wow, az a trallala-jóérzés, ez sejteti velem, hogy mégse….
Még ugye mindig csak a negatívnál tartok?:)
Tudom azt is, választott hivatásomból szeretnék pénzt csinálni, csak nem találom az utat.
Akkor, ahogy a Fekete lovag mondja a Gyalog-galoppban, én mondom a sorsnak: Állj ki velem, gyáva kukac!
Várom azt, ami egészen az enyém.
És hogy tudd, ehhez minden aljas eszközöm bevetem, elkészítem a saját kívánság-táblámat, reggel úgy ébredek, hogy rágondolok, akinek csak tudok, mesélek róla, és ezzel ennek az útnak is be kell jönnie!
Ja, mellesleg, azért dolgozom is érte, mert úgy mondják, tán azt is kell..:)
Ami a megragadó, a döbbenetes és elgondolkodtató, az az, hogy ezek a dolgok nem azért történtek velem, hogy pénzhez jussak.
Nem.
Mikor elkezdtem valamerre keresgélni milyenek a lehetőségeim, ne eszetlenül vágjak bele dolgokba, (no azért ne örömködj, maradt még meggondolatlanság és hirtelenség épp elég bennem!) rég elfeledett barátok, ismerősök jöttek elő a tudatlan mélységből.
S mikor találkoztunk, én valamerre indultam volna, s valami egészen más lett belőle.
Megdöbbenve álltam emberek előtt, akikkel rég nem tartottam a kapcsolatot, hogy azon az út-on vannak, amin én, olyan dolgokra jöttek rá, amikre én is, megtaláltam a lelki szövetségeket és most csak ülök, s nézek ki a fejemből, tudod, abból a szőkéből a harmadik sor szélén, mert várom, mi lesz ebből?
Várom, miért kellett ennek így lennie.
Várom, milyen jelet kapok tőlük, mire tanítanak meg.
Várom, mi a szerepük életem következő szakaszában?
Várom, hogy továbbmenjek az út-on, de már ne egyedül szabad gondolkodóként, hanem – velük.
A karma azért vezette őket, mert kozmikus egyedül-gondolkodásom ideje lejárt, s most szükségem van a társas meditációkra?
Hasztalan is töprengenék, a végzet majd utat mutat.
„Odatárulkozom a jövőnek”- a te kifejezéseddel…
Ez a várakozás eddig nagyon idegen volt tőlem.
Ha valamit eszembe vettem, mentem, s megtettem.
(Tudod, nem vak ez a ló, csak bátor!:))
Ha jó jött ki belőle, örültem, ha rossz, bánkódtam, letörtem, felálltam.
Mi az, ami megtanított a türelem erényének gyakorlására?
Számba lehetne venni ezer-meg ezer elkapkodott dolgomat, de minek?
Gondolom, mindegyik kellett ahhoz, hogy ma ez legyek, ma tudjak várni.
Mert kell az erőgyűjtéshez a várakozás.
Csak a nyugalomban találom meg azokat a gondolatokat, amik a hogyan tovább-ot segítik.
A nyugalom a jövő első építőköve?
Azt hiszem, tényleg más lettem………………
Tao:
Az út örök és tétlen, mégis mindent végbevisz észrevétlen. Ha fejedelmek, királyok megõrzik, minden magától rendeződik. Ha kapálóznak és intéznek, letöri őket a titkos természet. Vágytalan a titkos természet, s a vágy hiánya: béke, az ég alatt a rend teljessége.
A Hétköznapi show – valahogy boldogulni című előadás interaktív showműsor, melynek a színészek csak tartozékai, mindig abba a szerepbe helyezkedve, amit a show következő feladata megkíván. A 18 éves roma fiú, a főhős pedig a játékos, akinek bukdácsolását végignézheti a néző.
Az ő élete a tét, ha elbukik, megy a süllyesztőbe. De nyerhet is: ha eléggé talpraesett, ha jó döntéseket hoz az élet nehéz helyzeteiben, akkor a játék végén lehet boldog, sikeres ember. Az előadást követően nézők és színészek spontán beszélgetésében/vitájában alakul tovább e hétköznapinak koránt sem mondható színdarab.
"A Hétköznapi show – valahogy boldogulni című előadás esetében a groteszk volt az adekvát megközelítés számunkra azonnal, amint elkezdtük a darab próbáit. Ugyanis amint elkezdtünk dolgozni a jelenetekkel, azzal szembesültünk, hogy teljesen abszurd helyzeteket kell eljátszani. Amikor elemeztük a szituációkat, akkor már világos volt számunkra, hogy roma színészeink kivétel nélkül megéltek ilyen abszurd eseteket, vagyis ami első látásra irracionálisnak és hihetetlennek látszik, az ott van a roma emberek mindennapjaiban. Egy olyan előadás született a rögtönzésekből, amelynek eleinte látszólag nem sok köze van a valósághoz. Csupán szórakoztatni és nevettetni akar. Ez a műsor egy roma fiatalember próbálkozása a sikeres életre, majd bukása. Ízelítő abból, hogyan válnak semmivé az álmok, a remények, ha valaki romának született.
Az előadás – mondhatni – interaktív. A nézők segíthetik játékosunkat. Az előadás folyamán mindig szavazhatnak, ha hősünk választás előtt áll, véleményt nyilváníthatnak arról, hogy egy-egy szituációban hogyan döntsön. De hiába. Újra és újra kiderül, hogy nincs jó döntés számára. Néha ugyan szerencséje van, de az, hogy cigány, bőségesen elég végső bukásához.
Az esélytelenségről szól az előadás. Nem teljesen mindegy, hogy a néző cigány vagy nem. A néző, ha cigány, attól kap hidegrázást, hogy a mulattató köntösben ráismer saját és testvérei, rokonai élethelyzeteire, azokra a pillanatokra, amikor megalázták, diszkriminálták származása miatt. A néző, ha nem cigány, attól kap hidegrázást, hogy mi ez az egész? Hogyhogy nincs jó döntés a fiú számára? Lehetséges ekkora igazságtalanság? De a döntési helyzetek sajnos félelmetesen valósághűek. El kell hinnie, hogy lehetséges. Mindkét nézőtípus katarzist él meg. Az előadás egyik fontos társadalmi célja a nem cigány társadalomban felébreszteni az empátiát. Azt, hogy érezzék, amit a legtöbb cigány átél szinte születésétől kezdve. Azt szeretnénk, ha az előadás segítene tudatosítani mindenkiben: a társadalmi igazságtalanságok elhallgatása uralkodó tendencia Magyarországon is." Nyári Oszkár rendező
Kardos Péter és Nyári Gábor Cigánylabirintus című műve alapján Írta, rendezte Nyári Oszkár Dramaturg Nyári Pál AsszisztensFodor Judit Zene Karaván Família
Színészek Horváth Kristóf
Csányi Dávid
Feuer Yvette
Jászberényi Gábor
Dobos Judit
Mózes Balázs
Szegedi Tamás
Orsós Róbert
Horváth Gyula
Danó Roland
Ahogy elhatároztam, hogy veszek egy kesztyűt, úgy múlott el kezem fagyos dermedtsége. Kirakatokat nézegettem: ez egyikben egy sárga ruhás játékbaba illegette magát a dominó és a plüsscsiga között. Ettől jó kedvem lett. Váratlanul megszólalt a toronyóra.
Tegnap volt a Költészet Napja. Mi úgy gondoljuk, nem csak egy napot kéne a költészetnek szentelni... Eddig is jelentek meg nálunk versek, ezt ezután is folytatni fogjuk, talán kicsit következetesebben.
Ez a nap (a tegnapi) József Attila születésnapja. Szeretjük, tiszteljük és ismerjük (remélem!). Ezért mi most egy nálunk kevéssé ismert világhírű költő, Reiner Maria Rilke számunkra talán legkedvesebb versével szeretnénk a költészet napját kisbetűssé, de állandóvá tenni.
A Wikipédia ezt írja Rilkéről:
"Rainer Maria Rilke (Prága, 1875. december 4. – Montreux, Valmont 1926. december 29.) osztrák impresszionista költő, a 20. század legnevesebb, német nyelven író költői közé tartozik. Prágában katonaiskolában nevelkedett, ami lelkileg és fizikailag egyaránt megviselte. Majd kereskedelmi akadémiára járt, de megszökött, végül magántanulóként tett érettségi vizsgát. 1895-től a prágai egyetemen művészettörténetet, irodalmat és filozófiát hallgatott. 1896-ban Münchenbe költözött és írói pályára lépett. Fiatal korában (1899-ben és 1900-ban) Oroszországba többször ellátogatott, ahol Tolsztojjal is találkozott. Párizsba költözött, ahol a szobrász Rodin titkára volt. 1901-ben feleségül vette Rodin egyik tanítványát. 1902-ben Párizsba költözött, és megbízást kapott egy Rodin-monográfia elkészítésére. 1919-ben Svájcba telepedett le, ahol barátai egy kastély tornyában biztosítottak számára lakóhelyet. Korai halálát fehérvérűség okozta. Egyik legismertebb műve az Archaikus Apolló-torzó. A félelem, a kiszolgáltatottság foglalkoztatja Malte Laurids Brigge feljegyzései (1910) című regényében. Verseskötetei: Imádságos könyv (1905); Képek könyve (1906); Duinói elégiák(1923); Szonettek Orpheuszhoz (1923); magyarul még: Válogatott versek. Prózai írások (I-II., 1961)."
Rilke: A PÁRDUC
Szeme a rácsok futásába veszve úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát. Ugy érzi, mintha rács ezernyi lenne s ezer rács mögött nem lenne világ.
Puha lépte acéllá tömörűl s a legparányibb körbe fogva jár: az erő tánca ez egy pont körűl, melyben egy ájúlt, nagy akarat áll.
Csak néha fut fel a pupilla néma függönye. Ekkor egy kép beszökik, átvillan a feszült tagokon és a szívbe ér - és ott megszünik.
